Családias hangulat és ritka kincsek: a Quimby visszatér a gyökereihez
A Quimby az elmúlt évtizedben megjárta az ország összes nagyszínpadát a fesztiváloktól a hazai arénákig. Semmihez sem fogható érzés tízezres tömegek előtt játszani, de a zenekar tagjainak elkezdett hiányozni a kezdeti fellépések hangulata. Ezért útjára indul a hat állomásos Quimby KÖZEL Turné, megidézve a régi klubkoncertek családias légkörét. A setlistbe pedig olyan dalok is bekerülnek, amelyeket régóta nem játszanak koncerteken.
A zenekari beszélgetésekben gyakran kerültek szóba a régi klubbkoncertek és azok bensőséges hangulata. "Mint ahogyan az úszás után jól esik a napozás, a napozás után az úszás, sósra édes, édesre sós, ugyanúgy jó az effajta változatosság a léleknek. Sajátos hangulat járja át az embert, amikor bensőségesebb fizikai térbe kerül a közönségével. régóta tartozunk már ezzel magunknak és a közönségünknek" - mondta Varga Livius.
A zenekar basszusgitárosa, Mikuli Ferenc hozzátette, a nagy koncerteken elképesztő energiák áradnak a színpad irányába, de ezt néha jó közelebbről is megélni, még akkor is, ha a kisebb helyek nagyobb energiabefektetés igényelnek a zenekartól is. Gerdesits Ferenc, a zenekar dobosa, külön kiemelte, mennyivel jobban szereti, amikor a kisebb színpadokon a zenekari tagok is közelebb kerülnek egymáshoz a térben, ezáltal felértékelődik a közös játék öröme is.
Az évek során azonban a hazai klubélet óriási változáson ment keresztül, a koncertek jelentős része mára már a szabad ég alá került a nyári időszakban. A Közel turné május 16-án a pécsi Káptalankertben indult, május 30. és június 1. között Budapesten a Kobuciban lesznek koncertek, június 13-án a győri Bridge Gardenben, 20-án a balatonakarattyai Peter’s Teraszon, július 11-én a kecskeméti Ápoló Klubban, míg augusztus 2-án a balatonboglári Kultkikötőben lép fel a Quimby.
Kiss Tibi elmondta, hogy a hetek óta tartó zenekari próbákon számtalan olyan dalt vett elő a zenekar, amelyek az utóbbi években nem kerültek be a fesztivál setlistekbe. "A nosztalgikus érzéseket olyan kedvencekkel hívjuk elő, amiket régóta nem játszunk koncerteken.”
Fotó kredit: Bátori Gábor ‘Jim’
[2025.05.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.