Jön a Depresszió eddigi legnagyszabásúbb kiadványa
A néhány hete ért véget a Depresszió 25 Éves Jubileumi Turnéja, ami a zenekar egyik legsikeresebb koncertkörútja volt. Pihenés helyett azonban még magasabb fokozatra kapcsol a csapat. Október 3-án jelenik meg az El kell mondani című új lemezük, amihez új klipes dal is érkezett.
A megjelenés előtt álló albumról és a kisfilmről az alábbiakat mondta el Halász Ferenc (énekes, gitár): “Szeretjük feszegetni a határainkat, és arra törekszünk, hogy minden lemezünkkel szintet lépjünk. Azt érzem, hogy egy nagyon erős anyag született. Minden eddiginél több munkát fektettünk az albumba. De nem csak mi dolgoztunk rengeteget ezen a kiadványon. Varga Zoltán hangmérnök, producer számára ez egy korszakot lezáró alkotás, tehát eltökélt szándéka volt, hogy a legjobb munkával búcsúzzon. Devecz Ádám grafikus az egyik legjobb borítónkat álmodta meg. A Pixel Film stábja is szívvel-lélekkel dolgozott azon, hogy magasabb szintre emelje a vizuális megjelenésünket. A ‘Kártyavár’ című dal már a próbatermi felvételek alapján is nagyon ígéretesnek tűnt számunkra. A velünk dolgozóknak köszönhetően pedig egy közös zenekari kedvenccé vált. A vaskos, modern hangzás és a látványos klip, amit Kasza Orsolya és Tokay Péter rendezett, új dimenziókat nyitott meg számunkra alkotóként.”
Nem csak a 10 új dalt tartalmazó album, de a megjelenése is nagyszabású lesz. Az előrendelők számára elérhető lesz a Depresszió 25 Éves Jubileumi Koncertjének teljes felvétele. A dedikált lemez bonus DVD-jén nagyfelbontású hangsávval lesz visszanézhető a születésnapi eseményen elhangzott 21 dal. Tekintélyes csomaggal készült a zenekar kiadója is a megjelenésre, amiben csak az előrendelők számára elérhető póló, speciális színű vinyl korong, pendrive, ajándék passtartó és Depresszió H-Music magazin különszám is elérhető lesz.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.