"Helyes volt zenés darabot írni a forradalomról" - interjú az Amerikába készülő Mihály Tamással

Mihály Tamás neve Európa-szerte ismerősen cseng. A zenészcsaládból származó művész az Omega basszusgitárosaként számos országban megfordult. Az együttes fénykorában még hosszú hajú, farmeros rocker a zenéjével mai napig lázba hozza a stadionokban összezsúfolódott közönséget, nemsokára pedig újabb terület meghódítására indul. A Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál megnyitóján ugyanis az ő szerzeményeit élvezheti az amerikai közönség.

Nyoma sincs a hosszú loboncnak, vagy a rockerszerelésnek – velem szemben egy rendkívül megnyerő, mosolygós úriember ül az asztal túloldalán. S miközben a csészéjében gőzölgő feketét kavargatja, mintha régi ismerőse lennék, Mihály Tamás vidáman mesél múltról, jelenről, s jövőről.

- Szerettük volna felköszönteni a születésnapján, de ha jól tudom, épp Párizsban tartózkodott.
- A 60. születésnap általában nagy hajcihővel jár, én viszont nem igazán szeretem a nagy ünnepléseket, ezért úgy gondoltam, az lesz a legjobb, ha eltűnök egy kicsit. Imádom Párizst, a turnék során többször is jártam ott, de érdekes módon a feleségemmel közösen még sohasem. Most viszont hat fantasztikus napot töltöttünk ott együtt, s végre volt időm szép nyugodtan bandukolva végignézni mindazt, amit régebben a koncertek során a nagy rohanás miatt kénytelen voltam kihagyni. De még így sem sikerült teljesen eltűnnöm, ugyanis mikor a Louvre-ban sétálgattam, egyszer csak odalépett hozzám egy lengyel úriember, hogy nagyon emlékeztetem egy zenészre az Omega együttes csapatából.

- Magyarországon is leginkább az Omega kapcsán ismerik. Mivel foglalkozott, mielőtt csatlakozott a zenekarhoz?
- Világéletemben zenésznek készültem, bár eleinte inkább a komolyzene vonzott. A '60-as évek hevületében azonban elkezdtem érdeklődni az akkor épp kialakulóban lévő új könnyűzenei stílus iránt, amit beat, pop és számos más elnevezéssel illettek. Az új irányzat, melyet főként a Beatles, Elvis Presley és a Rolling Stones képviselt, annak idején mérhetetlenül megfogta a fiatalokat. Sorra alakultak a különféle underground zenekarok és "szekrényajtókból kifűrészelt"gitárokon adták elő a rosszul fogható külföldi rádiókból felvett dalokat. '64-'65 körül én is játszottam amatőr és félprofi együttesekben, mint például a Scampolo, vagy később az egyetemistákból álló Futurama, akikkel rendszeresen felléptem a város legjobb klubjában a Hesz András téren. Egyik koncertünkön felfigyeltek rám az Omega tagjai. 1967-ben léptem be a csapatba, pont akkor, amikor úgy döntöttek, megpróbálnak profikká válni.

- Mit ért ezalatt?
- Abszolút különbözni akartunk a régi, hagyományos előadóktól és a megszokott táncdalénekesi image-től. Hosszú volt a hajunk, farmerban jártunk – de nemcsak a külsőségek, zenénk és dalszövegeink is az akkori tízen- huszonévesek életérzését fejezték ki, melyeket már -felhagyva a külföldi dalok másolásával - mi magunk írtunk.

- Mikor érezték úgy, hogy elérték a kitűzött célt?
- 1968-ban eljutottunk Angliába, ahol szinte egy másodperc alatt megváltozott a világról való elképzelésünk. Tulajdonképpen itt tanultuk meg, mi a különbség egy amatőr és egy profi zenekar közt, hogy kell felmenni a színpadra ahhoz, hogy valóban megfogjuk a közönséget. A viselkedési szabályok mellett pedig a koncertek és a lemezkészítés technikájába is jobban beleláttunk, s hazatérésünk után már tudatosan alkalmaztuk a kint tapasztaltakat. A következő tíz évben rengeteg fellépésünk volt, nemcsak Magyarországon, külföldön is. Kétszer jártunk Angliában, többször Nyugat-Németországban, de eljutottunk Ausztriába, Franciaországba és Spanyolországba is. Aztán a '70-es évek elején - miután az Omega a tiltott kategóriából átkerült a tűrt zenekarok közé – már felléphettünk az akkori szocialista országokban is.

- Valójában miért is volt tiltott?
- Az akkori hatalom attól tartott, hogy az általunk is képviselt új zenei stílus valamiféle mögöttes politikai tartalmat, a szovjet tábor totális elutasítását, illetve a nyugati életminták népszerűsítését képviseli. Emellett a '60-as évek végén, a woodstocki rockfesztivál és a párizsi diáklázadások idején a fiatalok körében egyre népszerűbbek lettek a kábítószerek. A nyugati rockkoncertek kellékei közt majdhogynem elfogadottnak számított a marihuána és a hasis. A hatalom pedig nagyon félt, hogy hazánkban is kialakul egy kábítószeres háttér. Ebből kifolyólag komoly ellenérzéssel viszonyultak a rockzenéhez és a '70-es évek elejéig nem engedélyeztek nagyszabású koncerteket.

- Ezért léptek fel annyiszor külföldön annak idején?
- A hosszú távú túlélést a magyar bandáknak mindig is a külföldi turnék jelentették. Magyarország ugyanis olyan kicsi, hogy ha egy zenekar csak itt koncertezik, egy idő után akarva-akaratlanul is túljátssza a közönséget. Akik túl gyakran lépnek fel egymáshoz közel eső településeken, azok – mivel a csekély távolság miatt rövid időn belül többször is megnézhetik őket - nagyon hamar elvesztik az érdekességüket. A külföldi turnék miatt viszont az Omegát ez a veszély nem fenyegette, ugyanazon a helyszínen biztos, hogy nem léptünk fel fél éven belül kétszer.

- Ráadásul külföldön nagyon nagy sikerrel szerepeltek.
- Igen, főleg az akkoriban két részre szakadt Németországban voltak kiéhezve az általunk is képviselt rock kultúrára, ezért ott csaknem úgy kezeltek minket, mint a világsztárokat. Sosem felejtem el, milyen tolongás volt, mikor sikerült elérnünk, hogy az Élő Omega című lemezünkből 2000 példányt Berlinbe is kivigyenek. A rajongók már éjjel egy órakor felsorakoztak a Magyar Kulturális Intézet előtt, holott az albumot csak délelőtt 11 órától kezdték árulni. De - főként a '70-es években - más országokban is sikerrel szerepeltünk. Rengeteget voltunk Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában Jugoszláviában és Csehszlovákiában is, így csakhamar egész Európában megismertek minket. Fantasztikus érzés volt, mikor betértem egy kölni lemezboltba, és láttam, hogy a lemezeink ott sorakoznak a polcon „Omega” címszó alatt. Vagy Svájcban például, ahol a bejáratnál külön állványra helyezték a megjelent kiadványainkat.

- Ha ilyen sikeresek voltak, mi volt az oka a későbbi hosszú szünetnek?
- Tíz éves hajtás után '82-re úgy éreztük, muszáj egy kicsit megállnunk, mert az erőltetett turnézástól teljesen tönkremegyünk. Még utoljára összeállt a csapat és öt egymást követő napon koncerteztünk a Budapest Sportcsarnokban, melyről Jancsó Miklós filmet is forgatott. A következő pár évben elkezdtünk színházi és filmzenéket készíteni. Legközelebb a Városligeti Műjégpályán léptünk fel hatalmas tömeg előtt. Viszont a '80-as évek végén, a politikai fölfordulás idején úgy éreztük, most nem a zenéjé a főszerep. '87-'94 között nem álltunk színpadra az Omegával.

[2007.10.09.]