"Az örök konfliktus: István, a király" - Interjú Szörényi Leventével és Bródy Jánossal
– Szándékom szerint – folytatja Tini – nem pusztán István államalapító szerepét szerettem volna kidomborítani egy történelmi illusztráció keretében; ennél többről van szó. Gondolkodásommal, tudatommal megpróbáltam azt ábrázolni, amit akkor éreztem. Ebben két, nagyon erős paradoxon játszott szerepet. Egyrészt megállapítható, hogy a mindennapi gondolkodásban más eredményre jutunk, ha az értelem logikáját követjük, és megint más, ha az érzelmeink intuícióit. Ez a két következmény gyakran egymásnak feszül. A magyar történelemben nagyon sokszor feszült egymásnak a nemzeti önrendelkezés és az európai integráció eszméje. Ha ez a konfliktus nem tudott valamilyen közmegegyezéses formában feloldódni, akkor bizony tragédiákat eredményezett. Így volt ez az államalapítás korában, és nincs másképp’ ma sem. Úgy gondolom, hogy egy olyan általánosnak is nevezhető társadalmi modellt képvisel az István, a király, melynek szereplői a mai napig is kioszthatók a közélet figurái között.
– Levente! Attilával és az őstörténeti kutatásokkal kapcsolatos elkötelezettséged köztudomású. Az István… után 10 évvel, színpadi bemutatásra került a hun királyról szóló rockoperád is. A Honfoglalás előtti idők történelme már régebben is foglalkoztatott, vagy pedig az István… kapcsán jutottál el ehhez az időszakhoz?
– Nem gondolom, hogy ezeket, a zeneműveket külön-külön kellene vizsgálni! Ha megnézzük a történelmünket, sajnos látható, hogy a magyar mindig is hajlandóságot mutatott az árulásra. Azért írok darabokat, hogy történelmi példákon levezetve megértessem másokkal, hogy mi mennyiben vagyunk felelősek saját sorsunkért. A történelmi kihívásokra válaszokat kell adni. A válaszokat sokkal könnyebb megadni, ha az alkotó évszázadokkal korábbi példákon mutatja be az ok-okozati összefüggéseket. A történések nyomon követhetők az István… második részében a Veled Uramban; az utolsó darabban az Árpád népében, pedig lezárul a gondolatmenet.
Sokan a rendszerváltozás előszelének tartják a rockopera 1983-as bemutatóját. Valóban ez lett volna az első szeg a kommunizmus koporsójában?
– Ezt te mondod, meg rajtad kívül még néhányan azt állítják, hogy a rendszerváltás kezdetét jelentette; de mi az óta is tiltakozunk ez ellen! – válaszol nevetve Bródy János.
– Negyed század elteltével, őszintén kimondhatjuk: ha a Köztársaság téri reform-kommunisták Maróthy Lászlóval az élen nem állnak ki a bemutató mellett, akkor a darabot soha nem ismerheti meg a magyar közönség. Más kérdés, hogy a túlélést a rockopera engedélyezése biztosította számukra – jelenti ki határozottan Levente.
– „Nem attól hajnallik, hogy kukorékol a kakas, de a kakas veszi észre legelőször” – él a hasonlattal Tini. Érzékeny kakas módjára mi is észre vettünk valamit – teszi hozzá mosolyogva.
– Tini! A KITT Egylet létrehozása a Te fejedben született meg. Rock-történeti szükségszerűség volt az ebből a formációból életre hívott Fonográf megalakulása?
– Akkor ez tartalmas és nagyon jó ötletnek tűnt. Azt gondoltam, hogy ha sikerül kitörni egy bizonyos szeparált zenekari körből,- ami egyben különféle törekvések korlátját is jelentette – akkor egy nagyobb közösségben, akár többféle gondolat is megvalósulhat. Ez a formáció azonban nem bizonyult hosszú életűnek.
– Éppen ezt akartam mondani – egészíti ki Szörényi Levente. A közönség alapvetően konzervatív szemléletű; bebizonyosodott, hogy sokkal inkább az egyesített tagság egyéni produkcióira volt kíváncsi. Külön-külön az Illés,- a Tolcsvay, - és Koncz munkásságát akarta látni, hallani. Leginkább az Illés-együttesre igaz ez a megállapítás, akit szinte külön polcra helyezett a közönség – persze azzal együtt, hogy a Fonográfot is szerette.
– A 2008-as esztendő a Fonográf jubileumáról is szól, hiszen éppen 35 éve alakult. Ennyi idő távlatából hogyan értékelitek a zenekar 10 éves működését?
– Nálam – taglalja Bródy János - az említett ’73-as „esemény” után következett a Fonográf-korszak, ahol némiképp’ vissza kellett fognom magam, - vagy mások fogtak vissza – (nevetnek). Azt hiszem, hogy a Fonográf azon túlmenően, hogy nagyon jó művészeti munkaközösséget alkotott, a maga korának kiemelkedő jelentőségű zenekarának számított. Némi iróniával kijelenthető: Kelet-Európában világhírűek voltunk! (nevet)
– Akkoriban, az a periódus meglehetősen kedvezett a magyar könnyűzenének –állítja a zenekarvezető – persze a tágabban vett kelet-európai blokkban, egészen Alma-Atáig (nevet).
– Aki az Illés muzsikáján szocializálódott, hozzászokhatott Bródy János mesterien elhelyezett, látens társadalomkritikai szövegeihez. Ehhez képest, a Fonográfról (bár megénekelte) mégsem mondható el, hogy „a széllel szemben járt” volna. Talán az István… hatására jöhetett ki különösebb „véráldozat” nélkül, a máig aktuálisnak ható Jelenkor?
– Szerintem a Fonográf időszaka alatt írtam talán a legjobb dalszövegeimet; ott tanultam meg a sorok közé rejteni az igazi mondanivalót – vagyis: „teher alatt nő a pálma!”…
– Lehet, hogy ebben többen vitatkoznának veled! – szól közbe nevetve a zeneszerző.
– …’73. óta, a Hanglemezgyár egyik belső szabályzata szerint, az igazgatónak személyesen kellett ellenőrizni minden olyan dalszöveget, ami tőlem származott! A legsötétebb, legreménytelenebb időszakot számomra a ’70-es évek jelentették. Példának okáért, a ’73-ban betiltott „Ha én rózsa volnék” 6 évvel később már újra elhangozhatott. A 80-as évek elejére, mikor kiadták a Jelenkort, már más volt a helyzet. Jelentősen enyhült a külső és belső politikai légkör, így a szigorú ellenőrzések is kissé lazultak. Ezzel együtt az „Olvadás” c. számunk – mely eredetileg „Áradás”-ként született - nem kerülhetett rá a lemezre. Gondolom a cenzúra látszatát, szerették volna megőrizni.
– Az áttörést számunkra a Kőműves Kelemen színházi bemutatója jelentette. A kérdésedre reagálva: így igaz: mivel az István… minden tabut ledöntött, az egy évvel későbbi Jelenkorral szemben már tehetetlen volt a hatalom – fejezi be Levente az eszmefuttatást.
– Az István, a Király évfordulójára egy Megasztár- jellegű produkcióval készült a Magyar Televízió. Mi a véleményetek a kezdeményezésről?
– Annak ellenére, hogy nem mi találtuk ki, nagyon üdvösnek tartom, hogy a darab bemutatója után negyed évszázaddal olyan szereplők fogják továbbvinni a produkciót, akiket a közönség szívesen lát, elfogad – vallja János. Külön érdeme a kezdeményezésnek, hogy egy kicsit a színházról is szól. Várhatóan ez a szereplőgárda együtt is fog maradni.
– A Megasztárral szemben a Társulat egy átgondolt koncepció alapján – nem öncélúan – az értékteremtést szem előtt tartva jött létre, és ennek szellemében követi egyik adás a másikat. Ezen túlmenően a Társulat szereplői a június 18-i sportarénai nagy bemutató után – így ahogy Tini mondja - sem szélednek szét. Arról nem beszélve, hogy ebben az évben előre lekötött turnékkal él tovább a darab és a közösség – fejtegeti Levente.
– A negyedszázados rockopera ezek szerint a Társulat szereplőivel újul meg a hanglemezstúdióban?
– Igen, vadonatúj felvétel készül, a mai technika követelményeinek megfelelően – folytatja a szerző. A zenei alapok művészileg nem változnak, ezeket a kórussal, nagyzenekarral együtt már rögzítettük. A televíziós verseny győztesei alapján ki lesznek osztva a szerepek, a győztes szereplők feléneklik a dalokat. A sportcsarnoki előadás már e felvétel alapján fog zajlani. A lemez valamikor ősszel, vagy kora télen már kapható lesz a boltokban.
– Hadd tegyem hozzá, hogy a vetélkedés nem csak a nyolc győztes főszereplőről szól. Akik nem nyernek, azok ugyanúgy a Társulat tagjai maradnak – szögezi le Bródy János.
– Készülhet-e még egy ilyen átütő erejű darab a szerzőpárostól, mint az István…; vagy bele kell törődni, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen?
– Ezt a kérdést sok ember föl szokta tenni nekem – neheztel Szörényi Levente. Neked is azt tudom erre válaszolni, amit ilyenkor szoktam: az István, a király meg van írva. Ha tetszik, akkor hallgasd meg!
– Hegedűs István –
[2008.06.15.]
Hírek
