Tokajban a part szabad

Ezután betekintettem egy kicsit a Kiscsillag koncertjére, mert már sok ismerősöm ajánlotta, és most is berángattak rá. Tulajdonképpen az ős-Kispálból tevődik össze a zenekar, és hasonló stílust is képvisel. Érdekes volt, mert amennyire hasonló, annyira más is. Az tetszett a legjobban, hogy Lovasi ugyanolyan beleéléssel tudott itt is énekelni, valamit Lecsó egyszerre gitározott, énekelt, és kezelte a billentyűket, ha kellett! Ahogy egy barátom megjegyezte: "Nem szarral gyurmázik!" :)

Ezután visszamentem a sátorhoz, hogy felébresszem a páromat, de a "menjünk Belgára" akció sikertelen volt. Így csak messziről hallhattam, ahogy a három idióta srác magyar nemzeti hipp-hopp-ot követel... De nem baj, a Skafunderz-re sikerült elcipelnem. Fél nyolckor kezdtek a Pepsi színpadon, s a sok punk és ska rajongók tömege várt már. Imádom ezt a zenekart, nem lehet nem mosolyogni az előadásuk alatt, a számaikat hallgatva. S ezt most láttam a többi emberen is. Mindenki táncolt, mosolygott, és nem volt durva pogó sem. Talán a ska segítségével lehetne elérni a világbékét? :) Hmm, ki tudja?! Mindenesetre a Jamaica a jamaicaiaké és a többi pörgős slágerük után, kissé belassultunk a Kispál és a Borz koncertjén a nagyszínpadnál. Ahhoz képest, hogy kb.másfél órája még egy másik színpadon, másik zenekarban zenéltek, nagyon frissen adták elő a néhol szívszorító (Még egyszer), néhol csak eygszerűen mókás ( Csiga ) számaikat.

Többször is visszahívták őket, de a másodikra már nem maradtunk, mert a sok kispál-koncert mellett győzött a ritkán látott Deák Bill Blues Band. Mondanom sem kell, a JimBeam sátor ismét tömve, találtunk egy kis helyet, ahol még elfértünk és láttunk is, persze jó hátul. De nem baj,az érzés így is átjött, s percek alatt magával ragadott minket. Akkor érte el tetőpontját a buli (szerintem nem csak számomra), amikor felcsendültek A Zöld, a bíbor és a fekete dallamai. Ez az én örök kedvencem, téren és időn túl, stílustól és zenekartól függetlenül. Látszott, hogy a közönség is nagyon élvezi, Deák Bill-el együtt. A számok után "Bill a király!" felkiáltásokkal ünnepelték a blues magyar királyát, aki egyik utolsó számként a Kopasz kutyát adta elő, nem kevesebb sikerrel.

Ezután átslattyogtunk a nagyszínpadhoz, mert fél 11-re volt kiírva a mai nap főzenekara, a Tankcsapda. A debreceni fenegyerekek a szokásos színvonalat hozták, szinte mindenki kíváncsi volt rájuk, a Viva színpad előtti placc teljesen megtelt, fotósok hada leste Lukács és Cseresznye mozdulatait. Egyetlen hátrány, hogy több számot is adtak az új albumról, ami azért nem lett a legjobb, valljuk be. A Nem kell semmi egy jól eltalált nóta, fiatalos, fülbemászó, de a többi nem igazán nyerte el a tetszésemet.

A Tankcsapda után a Jim Beam színpadhoz mentünk, mert éjfél utánra a Bizstróbaleset volt meghirdetve. Ám csalódnunk kellett, mert műsorváltozás történt, és helyettük egy Red Hot Chilli Pappers feldolgozásokat játszó bandát hallhatott a közönség, és én a sátor felé tartva...

[2006.07.20.]