Idén a Balaton volt a Riviéra
2. nap, csütörtökA csütörtök azért volt az egyik legizgalmasabb nap a számunkra, mert reggel 11-körül indultunk lovagolni. Mivel a párom még nem volt sosem, izgultunk hát nagyon. Külön biciklik álltak rendelkezésünkre, hogy a kb. fél órás utat megtegyük a Kocsi Csárdáig , ahol felajánlották a dolgozók, hogy megtanítanak lovagolni, s aki bátrabb volt, az túrázni is elmehetett a gyönyörű négylábúakkal. Én szerettem volna, de az iszonyú hőség, és a betegségem miatt nem mertem vállalkozni rá. Egyébként is ott akartam lenni, amikor a barátom először ül lovon. Mivel a csapat késett, és a tervezett dél helyett kicsit tovább pacigolhattunk. Sokan örültek, hogy végre megtanulhattak lovagolni, ám többeknek nem a karámban körbe-körbe bandukolás volt az álmaik netovábbja.
Miután jól elfáradtunk és a fotelhez szokott ülepünket feltörte a nyereg, következett az ebéd, ami az 1000 forintos árban benne foglaltatott. Itókát is kaptunk előtte, ám sajnos mivel ki nem állhatom a pálinkát, bármilyen ínycsiklandozó volt az illata, párom legnagyobb örömére ráhagyományoztam az én részemet is. Ezután jött a finom bográcsgulyás (igazi kis bográcsban), sok hússal és sok kenyérrel persze. Végre rendelhettem egy kis teát sokat megélt torkomnak, ám a minőségére most inkább nem térték ki…
Azt hittem, hogy az ebéd után visszatekerünk a starthelyre, de nem így történt. A programnak volt még egy része: egy hadtörténeti múzeum megtekintése. Ami persze elég messze volt ahhoz, hogy ismét biciklivel kelljen elmenni oda…A fáradtság és a meleg kiszívta minden erőnket, a minimúzeumban szinte alig tudta felkelteni az érdeklődésemet valami. Ráadásul ekkor már tudtam, hogy lekéstük Gyurcsány Ferenc és Hiller István látogatását. Nem azért akartam őket megnézni, mert olyan nagyon odavagyok értük. Csupán azért, mint a legtöbb EFOTT-os fiatal: hogy kifütyüljem őket az újabb remek ötletük, a tandíj bevezetése miatt. Ez most nem jött össze, de büszke vagyok a többi diáktársamra, hogy nem hagyták (és ezután sem fogják hagyni) magukat.
Mikor visszaértünk, másra sem vágytunk, csak egy kis ejtőzésre a Balaton partján. Sokan gondolták ezt ugyanígy, mert tele volt a szabadstrand, alig találtunk egy kis árnyékos helyet. Ahogy pihentünk, kártyáztunk, beszélgettünk, figyelmesek lettünk valamire. A DeWalt színpad felől valami zene jött. Egy zene, ami ismerős volt és tudom, hogy jó, de most mégsem volt az. Rájöttünk, hogy a Queen emlékzenekar játszik. Nem akarom azt mondani, hogy Queen nótákat ad elő, mert az hazugság lenne. Vagy leegyszerűsítés. Nem tudom elmondani, hogy milyen volt, de egyszerre az az érzésem támadt, hogy ez nem a legendás zenekar és frontember éltetése, hanem megcsúfolása. Nem csak az ének nem volt olyan, mint Mercury-é, de a dalok zenei része sem volt megfelelő. Sok időnek kellett eltelnie, míg rájöttünk, melyik számot játsszák. A minőséget talán az is mutatja, hogy alig 20-an álltak a színpad előtt… Fotókat sajnos már nem tudtam készíteni, mert a gépem akksija lemerült, és természetesen a nem találtam egyetlen helyet sem, ahol fel tudtam volna tölteni. Így másnapig mellőznöm kellett az efféle luxust.
Aznap este a kisszínpadon olyan zenekarok léptek fel, mint pl. Colorstar vagy az Anima Sound System, a nagyszínpad előtti teret pedig a Sziámi és a Republic töltötte meg. De mi ebből már nem sokat láttunk, mert várt ránk a csillagtúra. Pár csillagász fazon, két nagy távcső, egy nagy kilátó és sok érdeklődő fiatal. Ebből állt a csütörtök esténk. Meg a baromi magas hegyre való felmészásból… De érdekes volt, láttuk a Tejutat, a különböző csillagjegyek alakzatait, a Jupitert a holdjaival, de egy roppant kíváncsi srác kérésére még a Tihanyi Apátság toronyórájáról is leolvasattuk az időt. Azt hiszem, úgy fél egy körül járt…Úgyhogy hazafelé vettük az irányt, és fájó talppal bújtunk be a sátorba.
3. nap, péntek[2006.07.29.]
Hírek
