A Skorpió nem csíp, de 35 éve dübörög - Interjú Tátrai Tiborral

A Kárpátiától a Latin duóig tartó, közel negyven éves, változó tempójú menetelés állomásai, mára legendává nemesedtek. A varázslatos ujjú, fantasztikus technikájú gitáros különböző zenei műfajok kipróbálása után, belekóstolt a rock and rollba is.

Az eredeti Skorpió felbomlása után, 1979 és 1983 között, Frenreisz Károly basszusgitárossal, Tátrai Tibor gitárossal és Papp Tamás dobossal, Új Skorpió néven folytatódott a már megkezdett sikerszéria. A kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de 35 esztendeje a mai napig is működő Skorpió együttes második korszakát Tátrai Tibor, a zenekar szólógitárosa elevenítette fel.

- Azt gondolom, nem túlzás kijelenteni, hogy Tátrai Tibornál a zene és a gitározás alappillérét Radics Béla „iskolája” jelentette.
- Bizonyos szempontból – igen. Egészen fiatalon, mikor már nyitott füllel érzékeltem a zenét, szerencsémre Radics Béla közelébe kerülhettem. Mikor Magyarországon még csak „ugatták” a gitározást, róla elmondható, hogy tudott játszani. Befogadott, szeretett, barátságot kötöttünk. Én pedig figyeltem, és rengeteget tanultam tőle.

- ’71 –től az Új Skorpió megalakulásáig terjedő nyolc esztendőben, öt zenekart erősítettél gitárosként. Az igényes popzenétől (Juventus), a progresszív-rockon át (Syrius, Mini) eljutottál a soul-, és a funky-rock (Olympia, Generál) műfajokig. E bandák által képviselt stílusok mindegyikét a sajátodnak érezted, és/vagy a zenei pályád egy-egy lépcsőfokát jelentették?
- Nagyon szerettem gitározni. Akármelyik formációról, műfajról legyen szó, olyan produkciót nyújtottam a színpadon, ami rövid időn belül mindenkit megcsípett. Nyilvánvalóan akkor kerülhettem föl a színpadra – bármelyik banda gitárosaként -, ha a megfelelő színvonalat tudom produkálni. Annak ellenére, hogy világ életemben a tiltott, vagy a tűrt kategóriában nyomultam, ha zenélhettem, mindig megtaláltam a boldogságomat. Egyébként, ha valamit nem szerettem, annak ellenére is megcsináltam; egyfajta kihívásnak tekintettem. A zenekari válások oka pedig főképpen abban keresendő, hogy menetközben kiderült: mások a céljaink. E tényt a különböző zenészek további életpályája igazolja.

- Egyes dokumentumok szerint már az 1973-ban alakuló Skorpió számított rád Révész Sándor énekessel egyetemben, akinek a neve az új formációnál is felmerült.
- Úgy volt, hogy ’73-ban a Syriusszal Ausztráliába megyünk, de végül nem lett belőle semmi. Révész Sándor neve pedig mindig fölmerül, mindenféle szituációban. Ma sincs másképp. Talán tőle kellene megkérdezni, hogy miért úgy alakult, és miért nem másképp? Egyébként a Generál ’98-as Syma csarnokos buliján dolgoztunk legutóbb együtt, ahol mindkét formáció a színpadra lépett.

- A Skorpió első hat éve a maga négy aranylemezével, a temérdek mennyiségű élő koncerttel, a hazai és külföldi sikerszériával magasra tette a lécet. Milyen esélyekkel indulhatott 1979-ben az Új Skorpió -, trió felállásban?
- Frenreisz Karcsi álmodta meg a trió felállást. Sokféle zenét, zenekart meghallgatott, mikor egy „inverz szublimáció” (vagyis légnemű anyagból szilárddá való átalakulás) következtében hívott engem, valamint Tyotyót, azaz Papp Tamást, aki akkoriban a Korálban dobolt.

- A négy évig tartó időszak két nagylemezt eredményezett. Utólag visszatekintve nem érzed úgy, hogy a felfokozott várakozások ellenére, a „Zene tíz húrra és egy dobosra” nem jelentett különösebb előrelépést a debüt-albumhoz képest?
- Abban az időben engem a zeneszerzés nem igazán érdekelt, gitáros voltam. Nagyon szerettem játszani, a komponálás főleg Karcsira maradt. Ő pedig zseniálisan tudta hozni azokat a rágógumi zenéket, amik az együttest mindig is jellemezték. A szövegek, mindenféle mély értelmű mondanivaló nélkül, ugyanezt a happy-t, jókedvet tükrözték. Karesz maga is egy jókedvű pali; miért csinált volna mást a zenében és a szövegekben? A bulikon ezek úgy, olyan tempóban tekertek a Tyotyóval, hogy alig győztem utánuk menni! Persze, hogy nem sokat változott a második lemez az előzőhöz képest! Karesz amilyen zsenialitással írta az adott nótákat, annyira bizonyult hajthatatlannak, az előrelépést illetően. Ebbe nem nagyon engedett beleszólni. Ha elkezdtem volna próbálkozni saját ötletekkel, biztosan kudarcba fulladt volna. Ezért is mondtam azt, hogy ennyi elég volt!

- Papp Gyula, az első felállás billentyűse szerint, a felbomlás oka nem csak a zene- és a tagok bizonyos fokú kifáradásában keresendő, ehhez nagymértékben hozzájárult a zenekarvezető szinte minden pozíciót saját részére leosztó gyakorlata. Ebben a második formációban, mennyiben változott a helyzet?
- Semmiben! Ugyanazért oszlott fel az előző banda, amiért mi is. Tudomásul kell venni, hogy az emberek nem változnak. Karesz egy tündéri ember, zseniális zenész és szervező. Mondtam neki: „Idefigyelj! Nyolc dolgot csinálsz egyszerre: Te vagy a zenekarvezető, basszusgitáros, szaxofonos, énekes, zeneszerző, szövegíró; te csinálod a hangszerelést, de még a szállítás is a tied. Egyet, csak egyet adjál át belőle!”

- A Hobó Blues Bandben, a „tekerős” rock-metál után, a sokkal nyugisabb, letisztultabb blues következett, ahol már zeneszerzőként is megismerhetett a szakma és a közönség.
- Póka Egonnal együtt alakítottuk ki a Hobó Blues Band hangképét. Mi találtuk ki, hogy Laci (Földes Hobó László - a szerk.) és Bill (Deák Bill Gyula – a szerk.) mit énekeljen.
Tulajdonképpen azért lettem zeneszerző, mert ezzel tudtam biztosítani a megélhetésemet. Aki nem komponált, vagy nem írt szöveget, nyilvánvalóan nem kaphatott jogdíjat. Lépésről-lépésre jutottam előre ezen a téren. Ma már nem írok ún. rondó-szerkezetű, verze-refrén-„rázás” (rázás = valamilyen hangszer betét szólója – a szerk.) kétszer refrén, és „kiúsztatás” típusú nótákat. Na ezt már nem csinálom! Egyébként a Latin Latin c. második lemezünk Totyával (Szűcs Antal Gábor gitáros – a szerk.) Emerton-díjat kapott, szerzői kategóriában.

- Leszámítva a Török Ádámmal, Orszáczky Jackie-vel, illetve Pálvölgyi Gézával alkotott duetteket, valamint a főként feldolgozásokat játszó Boom-Boom-ot, első sajátodnak mondható project a ’80-as évek végén alakult Tátrai Band. Ebben a csapatban egyértelműen a Tátrai Tibusz-féle koncepció érvényesült?
- Nem tagadom, mire a Tátrai Bandhez eljutottam, alaposan kiismertem a szakma csínját-bínját. A szakmai-zenei részt csak úgy, mint a zenekari összmunkát. Többek között a zeneszerzést is. Egontól sokat lehetett tanulni. Mikor a HBB-ben egyedül maradtam, mint szerző, megírtam a „Nem lehet két hazád” c. számot. Ha nem a Hobó énekelte volna, hanem Horváth Charlie, nyugodtan lehetett volna akár Tátrai Band-nóta is.
A zenekar első időszaka nem alakult túl szerencsésen. Volt olyan buli, mikor 10-15 ember előtt játszottunk. Aztán Pálvölgyi Géza megírta a New York, New York-ot, onnantól kezdve lettünk igazán elismertek.

- A „beszélő gitár” egy időben szinte Tátrai Tibor védjegyévé vált. Hogyan tettél szert erre a Magyarországon különlegeségnek számító kiegészítőre?
- Annak idején a Generálban használtam. Külföldön is ritkaságnak számított, Jeff Becknek, és később –, utánam - Peter Framptonnak volt szájgitárja. Az egész úgy működik, hogy a szerkezet segítségével a számba érkezik a gitárhang, én pedig továbbítom a mikrofonba. Úgy kell elképzelni, mint a dorombot. Azért szeretem, mert míg a gitár hangzása a különböző effektekkel együtt is behatárolt, a szájgitárral sokkal tágabbak a lehetőségek.
Amin eddig játszottam, tönkrement. Az Elektroharmonics gyártotta valamikor, de már nem hozzáférhető, ez a szívfájdalmam. Mindenképpen szeretnék egy másikat, de nem nagyon lehet hozzájutni. A Dunlop-féle gyártmányokkal tele van az internet is, de a gagyi nem kell!

- Pár éve, egy veled készült interjúban hallottam, hogy rengeteget gyakorolsz. Ma is így van?
- Most nyáron, a horgásztanyámon kicsit kevesebbet gyakorlok. Reggelente, kint a stégen a kezembe veszem a gitárt, kicsit melegítgetek. De ősztől tavaszig, otthon, szinte egész nap gitározom. Vagy nézem a televíziót, és közben skálázok, vagy a magnó előtt komponálok. Jól érzem magam otthon, kellemes a miliő, ezért jól megy a munka is. A család pedig maximálisan segít ebben.

- Ha Radics Béla az alapokat jelentette, a főbb tartópilléreket pedig a Syrius, a Generál, az Új Skorpió, a Hobó Blues Band és a Tátrai Band; a hasonlattal élve mondhatjuk, hogy az egész épültre a tetőt napjaink egyik legsikeresebb formációja, a Latin duó tette fel?
- Egyrészt igen, de van egy párhuzamosan működő másik formációm is, a Magyar Atom. Velük, minden alkalommal a 16-17 éves korom vágyálmait élem meg. Csak klasszikus blues és rhythm and blues feldolgozásokat, örökzöldeket játszunk, saját nótánk nincs. Annak ellenére, hogy mindegyik zenésznek van egyéb, más zenekari elfoglaltsága, viszonylag gyakran tudunk fellépni.
A Latin duó munkássága az elmúlt 8 évben 3 stúdióalbumot, egy koncert CD és DVD-t eredményezett. Ez utóbbiak, a 2003-as Művészetek Palotájában, a Mendelssohn kamarazenekarral közösen, fantasztikus sikerrel megtartott előadásunkon készültek. Legújabb munkánk Totyával külön-külön késztett szerzői lemezünk. Rengeteg a fellépésünk együtt.

- Ugye nincs befejezve az építkezés?
- Nincs, nincs. Tátrai Trend néven készülőben van egy saját, vadonatúj formációm. Velem együtt két gitáros, egy bőgős és egy percusson-os alkotja a zenekart. Összehasonlításképpen: Totyával való munkám során, az alapok gépről szólnak. Itt nyilvánvalóan a tévedés kizárva, minden precíz és pontos. Ugyanakkor szeretnék egy könnyedebb, lazább stílusban, nagyobb szabadságfokkal zenélni. Szeretném élőbbé varázsolni, természetesebbé, életszerűbbé tenni az egészet. Túlnyomórészt a régebbi nótáim kerülnek terítékre, de fogunk játszani egy pár újat is. Terveim szerint olyan kamarazenélés lesz ebből, ahol játszom akusztikus-, elektromos-, és szájgitáron is.

Történelmi időszerűség, szerencse és akarat. Ez a három dolog szükséges ahhoz, hogy az ember egy új dologba belekezdjen. Nálam ez hiánytalanul megvan. Ezt a projectet egy jó kis kirándulásnak fogom fel – életemben kb. háromezredszer. A lényeg: az építkezést soha nem fejezem be.

Olvass tovább:
A Skorpió nem csíp, de 35 éve dübörög - interjú Papp Gyula
Ez a Skorpió nem csíp, de 35 éve dübörög - Interjú Szűcs Antal Gáborral

- Hegedűs István -

[2008.09.25.]