Elbúcsúzott a V' Moto-Rock: Utoljára száguldott a száz lóerő az Arénában - képekkel

Megtörtént a búcsú. A közel 20 év után, újra közösen színpadra lépő v’moto-rockos fiúk igazán kitettek magukért a Papp László Budapest Sportarénában. Mint Rózsi a koncert végén bejelentette, az esemény egyszeri és megismételhetetlen.

Kétoldalt, a kör alakú kivetítőn a Földgolyó; alatta, a hangfalakból, pedig finom zenei aláfestéssel Sztankay István mesél a Gömbről. Megelevenedik a színpad; Demjén Rózsi rég nem látott basszusgitárjával, Menyhárt János fekete Fernandes- gitárjával, Herpai Sanyinak csak feje látszik dobszerkója mögött, és Lerch István, billentyűitől körbebástyázva.

Ütős nótával kezdenek: kár, hogy az első kislemez, a Motor-boogie, még megjelenési évéhez, 1977-hez képest is nagyon gyatrán szólal meg. Az egykori SP B oldala, a Nyújtsd hát a kezed alatt kissé jobban életre kel a hangzás, de Rózsi hangja még mindig valamilyen hordó mélyéről érkezik. Egyik nagy kedvencem, a Ne kövess (Blues) sem az igazi – mintha összeszűkülne az a legendás hangtartomány…

Aztán fokozatosan kezd tágulni a tér, végre Rózsi hangja úgy szárnyal, mintha nem is múlt volna el közben 20 év. Hiába: a hangosítás csodákra, de annak ellenkezőjére is képes… Mire a Gépnek születtemhez érünk, már hallatja hangját a ritmusszekció és jelentősen nő a dinamika. Az annak idején kevésbé játszott, vagy háttérbe szorult darabok blokkja (pl.Nekem így jó; Otthon vagyunk; Fény felé) után, Lerch Pisti billentyűs-improvizációban mutatja be, hogyan is kell ezeket a hangszereket akadémikus szinten kezelni.

Az egyszer fúvós, másszor Hammondot is megszégyenítő, igazi templomi orgona hangon megszólaltatott hangszereken, még egy Kiskarácsony-fantázia is belefér. Ezen a ponton, már üzemi hőfokon dolgozik a négyütemű, és vele két segédmotorja - Jamie Winchester és Bársony Attila. Előbbi – a vokálokon kívül, szóló-, és basszusgitáron, de még billentyűkön is hozzáteszi a magáét a produkció tökéletesítése érdekében.

Olyan rock-slágerek után - mint a Gyertyák, a Gyere és szeress, vagy a Lerch énekelte Angyallány -, most Menyuson van a sor. Kislánya születésére ihletett Barbara című opuszának latinos dallama éles kontrasztot mutat máskor fémes, különleges színezetű gitárszólóitól.

Saját magukat és közönségüket is bíztatva - Ne hagyd meghalni a rock and rollt! után, belefeledkezhetünk Herpai Sanyi dinamikus dobszólójába. Ha netán valakinek kevés lenne a bőrök pufogása, az ütőkkel megszólaltatott dob-szintetizátor a változatosságról is képes gondoskodni.

Maradt még valami a tárban? Hogyne, a nagyágyúk: Jégszív, Tűzvarázsló, és minden idők egyik legnagyobb rock-balladája: Várj, míg felkel majd a nap. Persze, hogy ezekre a zsűri is beindul! Ember nincs, aki ne fújná Rózsival és Lerch Pistivel a dalt. Aztán a „kötelező” ráadásban egy másik csoda, ezúttal a Fújom a dalt szólólemezről: Sohase félj. Csak egyet sajnálok: hogy ez a nóta Menyus fantasztikus gitárszólójával, a maga hangszerelési remekével annyira ritkán hallható. A katarzis oldásaként Fekszem az ágyon (vagy Fexem a lányon – kinek, hogy) következik, majd egyértelmű utalás a jövőre nézve - El kell, hogy engedj.

Demjén Rózsi bejelentésébe - miszerint a V’Moto-Rock együttes koncertje 2008. december 30-án, egyszeri és megismételhetetlen – bele kell törődni. Búcsúzni csak szépen szabad. Azt hiszem, a V’Moto-Rock búcsúkoncertjével ezt a kritériumot magas szinten teljesítette.

-Hegedűs István-

[2009.01.03.]