Adagio, a popopera magyar zászlóvivője

Az Adagio is – nemzetközi mintára – bebizonyította: a klasszikus zene és a pop közötti határ könnyen átjárható

Simon Cowell és Környei Attila – a brit úriember zenész, producer, magyar kollégája zenész, menedzser. Cowell bizonyára nem tud arról, hogy karrierje több hasonlóságot mutat Környei pályájával. Szerintem utóbbi tudja. Sőt, megkockáztatom: figyeli, mit művel, és ötleteket „kölcsönöz” tőle. Nincs ezzel baj, amíg a végeredmény profi. És egyelőre minden rendben.

Környei tudja, ami a nagyvilágban bejön, és a magyar piacon is arany- meg platinastátust ér el, azt honosítva is kajálni fogja a nép. Tudják ezt a BMG berkeiben is – pontosabban az egyesülés óta a Sony&BMG berkeiben –, a kiadó előszeretettel harap rá a magyarosításokra. Miután Vanessa Mae Magyarországon is hatalmas sikerre tett szert, Környei összehozta a Princesst, és a cég szerződtette – a hegedűtrió az egyik legsikeresebb produkciója lett, ráadásul a lányok mindhárom albuma profi munka volt. Környei a közelmúltban ismét kopogott a kiadó ajtaján, és előállt új ötletével.

Amely eredetileg Simon Cowell agyából pattant ki. A producer a múltban számos fiúcsapat – például a Five és a Westlife – felett bábáskodott. 2001-ben, amikor unalmában a tévéjét kapcsolgatta, egy tévéshow-ban meglátta Sarah Brightmant és Andrea Bocellit, amint éppen a Time To Say Goodbye című dalt énekelték. Ekkor fogant meg az agyában az ötlet: hogy popslágereket kell adni operaénekeseknek, és ők a fantasztikus hangjuk révén megtöltik érzelemmel. Mindenképp szükség van ilyen formációra – gondolta –, és belevágott. Biztos volt abban, a végeredmény pillanatok alatt rabul ejti a közönséget, hiszen az operaénekesek úgy tudnak érzelmeket közvetíteni, ahogy senki más. A csapat létrejöttét a tagok hosszas, közel két évig tartó, szinte az egész világra kiterjedt keresése előzte meg. Kiválasztott négy különböző temperamentumú srácot: amerikait, franciát, spanyolt és svájcit, összerázta őket, mint a koktélt, és erős egységet kapott. A harmincas éveikben járó operaénekesek Il Divo néven 2003 végén kezdték meg küldetésüket – egyesítik a klasszikust a populárisabb zenével, operastílusban énekelnek popdalokat. Az elmúlt két évben az egész világot meghódították, lemezeiket Magyarországon is viszik, mint a cukrot.

Környei Attilát az R-GO basszusgitárosaként ismerhettük meg, majd zenei háttéremberként is letette a névjegyét. 1991-ben, amikor egy-két menő fiúcsapat mellett világviszonylatban egyre több bontogatta a szárnyát, létrehozta a Manhattant. Emlékszem, miután elárulta, hogy Vilmányi Gábor, az Exotic gitárosa lesz az egyik ugribugri fiú, kollégám jót nevetett rajta, mondván, ez halva született próbálkozás. Nagyot tévedett. A Manhattanre ugyan már csak kevesen emlékeznek, ennek ellenére a kilencvenes évek meghatározó csapata volt. A V.I.P. együttes ’97-es létrehozása is az ő nevéhez fűződik, majd jött a Princess.

Szóval – ahogy említettem – Környei ismét kopogott a Sony&BMG ajtaján, ahol ötlete, az Il Divo magyarosítása táptalajra talált. Nem csoda, ebbe képtelenség belebukni, sőt, jelentős pénzköteg rejlik mögötte. Persze a hivatalos reklámanyag szerint másképp történt az Adagio megalakulása. Ezzel sincs gond, kell a körítés, ez irányítja az emberek figyelmét a produkcióra, s nem a pénzszagú tények. Nos, a reklámszövegben az áll, hogy Homonnay Zsolt és Nagy Sándor régóta ismerik egymást, már évekkel ezelőtt megfogalmazódott bennük, jó volna a klasszikus zene és a pop ötvözésére épülő énekegyüttest alapítani. Aztán az ötletet mellékvágányra tették, mindketten sikeres és elismert musicalszínészek, nem jutott idejük a kivitelezésre. (Ez azért sántít, mert akkor megelőzték volna Cowellt…) Tavaly egy rendezvényen futottak össze Környeivel, és megosztották vele elképzeléseiket. Rögtön támogatásáról biztosította őket. Gyorsan rátalált a harmadik tagra, a Grazban tanuló fiatal debreceni operaénekesre, Balczó Péterre. Állítólag így jött létre a trió. Bizonyára sosem derül ki, hogy a történetnek van-e valóságalapja, vagy teljes egészében a képzelet szülte.

Az Adagio bemutatkozó albuma ugyanazon recept alapján készült, mint az Il Divo korongjai – ötvözi a klasszikus zenét a vokális pop könnyedségével. Repertoárján népszerű magyar és nemzetközi romantikus slágerek átdolgozásai szerepelnek teljes zenekari kísérettel. Például A szabadság vándorai, az Utolsó érintés vagy a Szállj fel magasra, magyar szöveget kapott a Have You Ever Really Loved A Woman?, a From Sarah With Love, a Spanish Guitar és a Love Changes Everything az Aspects Of Love című musicalből, míg a The Great Pretender angolul szólal meg, a Belle a Notre-Dame de Paris című musicalből pedig franciául. Hol felváltva viszik a prímet, hol erőteljes kórust alkotnak. A CD a klasszikus és a modern zene zseniális találkozása, romantikus utazás az opera szárnyán a pop világába.

A trió egyszerűen sikerre van ítélve. Az október végén megjelent albuma már karácsony előtt bearanyozódott. Gondolom, a fiúk rövidesen (színház)turnéra is indulnak, zenéjük szinte ordít a színpadért. Legalább egy lemezre még biztosan számíthatunk tőlük, aztán a divathullám lecsengésével majd mindenki megy tovább a saját útján.

Ahogy mondtam, nincs ezzel baj. Ha ez kell a népnek? Márpedig az eladási adatok alapján kijelenthetjük: most ez kell a népnek! És a nép szerencsére tökéletes produkciót kap.

Puha József (Új Szó)

[2006.01.25.]