Nílus a hajón

Egy estére Pestet és Budát a Duna helyett, a Nílus választotta ketté! Nem tévedés, és nem is természeti katasztrófa történt, hanem a Nile adott koncertet az A38-on!

Az estét, már elég korán a holland Heidevolk nyitotta. Népies, északi típusú zenéjükkel többeket megtévesztettek. Rövid közvélemény kutatás után a nézők, egy része skandináv/viking zenének vélte a produkciójukat. Nagyon sokat nem tévedtek, az anyanyelvükön éneklő zenészek közel állnak, a Finntroll által is képviselt táncos/vidám death metalhoz.

A sorban következő Kampfar, az eredeti norvég black metal stílus jegyeit felvonultató darálással keltette fel a közönség figyelmét! Az énekes üvöltéséből nem igazán értettem meg nevüket, ezt legkönnyebben a hasán lévő tetoválásból sikerült megtudnom. Dolk károgását, a dobos (II 13) vokálozása támasztotta alá, mely nem volt kis teljesítmény az ultragyors grindolások mellett.

Kezdett megtelni a hajófenék, mikor a Psycroptic lépett a pódiumra. Az énekes, Jason Peppiatt amolyan generációs határt képzett a színpadon. Egy szál raszta tincsétől ballra az idősebb tagok sorakoztak, jobbra az ifjúság. Külön a figyelmembe ajánlotta egy ismerősöm a dobos teljesítményét. David Haleyben nem is kellet csalódnom, a zenekar többi tagja szinte eltörpült mellette.

Már a főbandát vártuk, mikor meglepetés erejével hatott a negyedik előzenekar megjelenése. Az egységesen feketeinges, francia Yyrkoon technikás death muzsikájuk nyitótétele után kezdtem a földről felkaparni az álamat. Geoffrey és Stef játéka kiegyensúlyozott, összehangolt bandáról tanúskodott. Nagyon jó példa azoknak, akik már nem látnak semmi újat ebben a műfajban, vagy éppen csak annyit, hogy ez nem más, mint eszeveszett gitárzúzás!

George Kollias dobszerkójáról lehullott a lepel és megcsillantak a nem kis számban jelen lévő cinek. Rövid hangolás után, az ókori Egyiptom világát idéző intorval vonzották rajongóikat a színpadhoz. Majd a hazánkba először látogató Nile, újabb árhullámot idézett elő a Dunán. Könyörtelenül gyors, néhol belassult dallamos játékuk közben szinte érezni lehetett, ahogy hullámokat gerjesztenek, és belengetik az egész hajót. Még az ismeretlen számok is mozgásra kényszerítették a nyakat, lábat, és elindult az őrületes zúzás! Dallas Toler-Vade már kopaszodó fejjel, öreg rockerként irigylésre méltó módon vezényelte le a koncertet. Három –négy szám után, pihenés képen következett egy-egy újabb intro. Ők is haladnak a korral, a setlistet, már ki sem nyomtatták, hanem egy laptopot vettek segítségül erre a célra. A turné erejéig beszállt Joe Paynere sem lehetett panasz, sűrű fejrázás közepette korrektül játszott végig.

Az intenzív előadásmód mellett, szövegeiket is átható orientalista világnézet, illetve dallamok teszik különlegessé a valamivel több, mint tíz éves kaliforniai csapatot. A tavaly megjelent Annihilation Of The Wicked albumuk szolgáltatta a turnéjuk aktualitását, melyért leginkább az őstag Karl Sanderst tehetjük felelőssé.

Varjú Dávid

[2006.05.01.]