Hiteles kép a Billy Budd operavilágról DVD-n

A Billy Budd jelenlegi egyetlen DVD felvétele a kisebb szerepekben is egytől egyig hitelesen adja át az opera mondanivalóját, a zenei világot s a mondanivalót.

Benjamin Britten a 20. századi brit opera legnagyobb alakja. Billy Budd című operájának bemutatója 1951-ben került sor. Az eredetileg négyfelvonásos művet a zeneszerző később kétfelvonásosra dolgozta át, TV változatra, azóta az utóbbi verzió honosodott meg a darabot repertoárra tűző operaszínházak műsorán is. A kétfelvonásos változatból készült az ajánló tárgya, az Arthaus Musik által forgalmazott DVD is, ahol a három főszerepben a brit operajátszás jelenlegi legjobb énekesei jelennek meg: Philipp Langridge (Vere kapitány), Thomas Allan (Billy Budd) és Richard van Allan (John Claggart). A felvételen David Altherton vezényel.

Az opera kezdete előtt a korongon pár perces beszámolót hallhatunk a mű keletkezéstörténetéről, miközben egykorú fényképeket láthatunk az opera születésének pillanatából, Brittenről, munkatársairól, a szövegkönyvről, az opera alapanyagául szolgáló Melville elbeszélésről, a „Billy Budd, sailor”-ről stb. Ezután a narrátor a tajtékzó tenger partján számol be Britten tenger iránti vonzódásáról. Ez a vonzódás ihlette a Peter Grimes című operát, ahol a szereplők a „nagy víz” függvényében élnek egy halászfaluban, s a hadihajó fedélzetén játszódó Billy Buddot is, amelyben ráadásul a tenger szigeteli el ezt a mini-társadalmat a világtól.

Az opera cselekménye a következőkkel foglalható össze: Prológusként az öreg Vere kapitány merengését halljuk, aki az évtizedek távlatából is lelkiismeret-furdalással tekint vissza 1797 nyarára, mikor az Indomitable kapitányi tisztjét töltötte be. Egy hadihajóról három embert zsákmányoltak, köztük a jó kedélyű, tiszta szívű Billyt, aki izgatott helyzetekben azonnal dadogni kezd. Mindenki megszereti a fiút, mindenki, csak a velejéig gonosz fegyvermester, John Claggart nem tudja elviselni a jót, melyet a matróz képvisel. Aljas tervet eszel ki Billy elveszejtésére. Előszőr csicskását és talpnyalóját, Squeak-et vonja be cselszövésébe, utasítja Billy provokálására, ám segédje alkalmatlansága miatt nem jár sikerrel. Másodjára egy korábban megkorbácsolt fiatal újoncnak ad pénzt, hogy azzal Billyt lázadásra uszítsa Vere ellen. Ám az első felvonás végét alkotó csúcspontján Billy elutasítja az ajánlatot. A második felvonásban egy francia hajóval történő összecsapás után immár személyesen vádolja meg Billyt a kapitány kabinjában, mint lázadót. Billy dadogni és hadonászni kezd, majd zavartságában megüti Claggartet, aki azon nyomban meghal. A kapitány és tisztjei egy drámai négyesben halálra ítélik a szerencsétlen fiút, amit Vere az opera legfinomabb zenei megoldása által közöl Billyvel. A következő jelenetet megelőző közzene érzékelteti a tragikus pillanatot. Billy utolsó estéjén az érzelmek legmélyéig hatoló szólószámmal búcsúzik az élettől. Vén matróztársa, Dansker látogatja meg titokban, kekszet hoz neki és közli, hogy készek fellázadni megmentése érdekében, amit Billy elutasít. Az utolsó jelenetben az első tiszt felolvassa az ítéletet, ezután Billy utolsó szavaival megáldja a példaképeként tisztelt Vere-t. Felkötése után a matróztömeg mérges és lázadással fenyegető morajlásba kezd, amit a tisztek és munkavezetők azonnal csírájában elfojtanak és munkára parancsolják a tehetetlen férfiakat. Az opera epilógusát, mintegy keretként ismét az öreg Vere monológja zárja.

Az 1988-as BBC produkció sötét tónusokkal dolgozik, a tévé változat nem érzékelteti a hajó hátterében az elvárható kék eget, minden rendezési elemmel a már említett mini-társadalom nyomasztó zártságának kifejezésére törekszik. Maga a fedélzet, a vaskos árbocrúddal, azoknak szürkés, sötétkék színeivel ellenpontba kerül az opera másik színhelyével, a faborítású kapitányi kabinnal, a fiatal Vere első megjelenésének s Claggart halálának és az azt követő ítélkező összejövetel színhelyével. A rendezés központi figurája egyébként is, szemmel láthatóan Vere. Az ő jelleme kerül legárnyaltabban színre, s az egyébként klasszikus beállítottságúnak mondható rendezés is az ő személye által hozza az egyetlen rendhagyót. A prológusban ugyanis korunkbeli öregemberként tűnik fel, majd a 18. század végi cselekményben a korabeli angol haditengerészet kapitányi egyenruhájában. Azonban a modern jelmez, a megöregedett Vere már a tulajdonképpeni cselekmény utolsó jelenetében visszatér, az eseményeket, az ítélet bejelentése után, lelkiismeret-furdalással küzdő kívülállóként nézi végig. A DVD ismertető füzetében lévő elemzés is ezt a pontot tekinti a rendezés legnagyobb elképzelésének, ebben látja a személyes tragédiát, az írott szabályok és a valódi igazságosság közötti vívódást (a mű legfőbb mondanivalóját) univerzális síkra emelő momentumot.

Ezek tekintetében Billy Budd és Claggart valóban csak a Vere kapitány lelkiismeretét ilyen konfliktusba juttató történet szereplői, zenei ábrázolásuk is kevésbé árnyalt, ám a baritonistáknak és basszistáknak mégis különleges lehetőségeket tartalmazó szerepek. Elegendő annyit megjegyezni, hogy Claggart szerepe az Otello Jagója és a Tosca Scarpiája méltó folytatásának tartható. Sőt, Claggart első felvonásbeli szólószáma, az „O beauty, o handsomeness, goodness” a Verdi által Jago számára komponált Credo egyértelmű utódja. Egy velejéig gonosz operafigura nyílt vallomása életcéljáról, a jó elpusztításáról. A Scarpiával kapcsolatos rokonság főként Claggart az adott közegben magas hatalmi pozíciójával és féltékenységével magyarázható. Richard van Allan igazán sötét, pókerarcú, merev alakítása első látásra inkább Scarpiára, mint a megnyerő megjelenésű Jagóra emlékeztet, ámde magában a szólamban a Jagóval való rokonság kézzelfoghatóbb; merészebb elemzők homoszexualitást véltek felfedezni Claggartben, ebben a csak férfiszólamokra írt operai közegben, s ezzel felruházták egy Billy iránt perverz szerelmi féltékenységgel rendelkező, s így Scarpiával még inkább rokonítható figurának: egy homoszexuális Scarpiának tekintették. Az érvelés kissé erőltetettnek tűnhet, s Richard van Allan alakítása is gyanún felül áll.

Thomas Allen személyében mégiscsak a címszereplő mélyen emberi alakítása és világszínvonalú baritonja okozza a legnagyobb élményt. Meglehet, a szerephez képest kissé érettebb férfit formál meg, de remek színészi képességeit bevetve ez nem kelt hiányérzetet. Sokoldalúságát két, nálunk szintén DVD forgalomban lévő előadásfelvétellel összevetve lehet szemléltetni: bohém és mély érzésű, egyben tüzesen kitörő Marcellójával (Bohémélet, Covent Garden, Warner Music) és rengeteg humorral megformált tragikomikus Beckmesserével (A nürnbergi mesterdalnokok, Metropolitan, Deutshe Grammophon). Vere-hez képest neki is elnagyoltabb karaktert kellett formálnia, éneklése és alakítása autentikus, a britteni zenével együtt lélegző, az élettől való búcsúja könnycsalogató is lehet. Allen által nemcsak az Indomitable matrózai, hanem a DVD-t megtekintők is azonnal megszeretik Billyt. Ugyanígy az első perctől antipatikus van Allan Claggartje, s rögtön a prológban, a cselekményt még nem is ismerve megérintő Langridge bánatos tenorban szóló, önmagát mardosó Vere kapitánya.

A Billy Budd jelenlegi egyetlen DVD felvétele a kisebb szerepekben is egytől egyig hitelesen adja át az opera mondanivalóját, a zenei világot s a mondanivalót. Természetesen egyéb felfogások is elképzelhetőek, hiszen némely operaház, így a bécsi is, repertoárján tartja a művet, ám aki Magyarországon kíván megismerkedni a Britten-operával, garantáltan hiteles képet kap a Billy Budd világáról. Nagy szónak tekinthető ez, hiszen létezik olyan opera, mely egynél több rendezésben is megvásárolható, mégsem nevezhető kielégítőnek egyik szemlélete sem.
A Billy Budd, ahogy Benjamin Britten életműve, nem tartozik a legkönnyebben emészthető operák közé, sőt nehezen képzelhető el, hogy valamely operabarát kedvenc operájának tekintené. Mégis érdekes, kizárólag férfi szólamokra írt zenei anyaga miatt ritkaságszámba menő opera ez, amely a 20. század második felének operai palettáján melódiákban viszonylag gazdag, értékes opusnak nevezhető, s az emberi lelket hidegen biztosan nem hagyó élménnyel gazdagíthatja a hallgatót.

Don Luis de Vargas

[2006.06.19.]