2025. augusztus 1. | péntek | Boglárka nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Kisfilm egy szerelmi drámáról

A zenekar szeptemberre tervezi új albubának megjelenését. Új klipjük, a Vigyél el már a második dal, amit megmutatnak a készülő albumról. A srácok már-már kisfilmnek is beillő klipet készítettek hozzá, melyben egy párkapcsolat színfala mögé tekinthetünk bele.

A Vigyél el első hallásra egy picit populárisabb, elektronikusabb hangszerelést kapott, mint a korábbi dalok. „Mivel szeretünk újítani, kísérletezgetni, ezért abszolút új köntösbe tudtuk bújtatni ezt a dalunkat is. A hangszerelés ’felturbózására’ Varga Zoltánt (USEME) kértük fel, aki a lemez többi dalában is közreműködik producerként.” – meséli el Hajdu Erik, frontember, énekes, dalszerző.

„Semmi túlgondolás, semmi játszma. Egyfajta belső vívódás az elemekkel, és vágyódás egy másik élethelyzetbe. Nem szégyen besokallni, s néha engedni kell, lazítani kell a csomón. Persze mindenkinek a fantáziájára van bízva, mit is akar magának a dalból. Számomra ez egy pozitív dolog, mivel egy aktuális élethelyzetben íródott meg a szöveg, így számomra teljesen hiteles.” – foglalja össze a mondanivalót az énekes.

Az zenekar ezúttal a Hologram Films-szel dolgozott együtt új klipjén. Bevallásuk szerint teljes mértékben a stúdió kreatív dolgozóinak a fantáziájára bízták a képi világ megvalósítását, melynek végeredménye egy a dal mondandójához finoman illeszkedő videó lett. A filmben egy   lány és egy fiú sztorijába kapunk három percnyi betekintést.

„Szerintem nagyon jól ábrázolja a klip a mondanivalót, de hogy kinek mi jön át belőle, az már teljesen rátok van bízva.” - Hajdu Erik.

A zenekar következő nagylemeze a tervek szerint szeptember elején érkezik, a lemezbemutató koncert pedig az A38-on lesz október 1-én (https://www.facebook.com/events/292365705480976).

[2020.07.29.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2025.07.29.]
Doboktatáss a Drumkiller Dobcentrumban szolgáltatás » oktatás [2025.07.07.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Jennifer Lopez Budapesten is megidézte a múltat, miközben reményt adott a folytatáshoz
Áprili...

Lionel Richie koncertjén borsódzott a bőr, nosztalgiázott a közönség
A 76 éves (mégis...

A világ egyik legelismertebb kortárs zongoraművésze Budapesten koncertezett
Minden, amit az Ugly Kid Joe koncertről tudni kell - megnéztük őket a Barba Negraban
Guns N’ Roses koncert Budapesten: három és fél óra a rock történelem főutcáján
Campus Fesztivál 2025: Fesztelen tombolás már az első napon és még jön Jason Derulo, The Chainsmokers, és a Tankcsapda is
Amerika Grammy díjas keresztény metal bandája a Budapest Parkban
beszámolók még