A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az összes jegy, most pedig pár nap múlva ismét berobog a Nightrain a Puskás Arénába, hogy július 15-én egy gigászi, több, mint háromórás show-val töltsék meg a stadiont. Előttük a közönséget nem kisebb név, mint a Public Enemy melegíti majd be.
A Guns N’ Roses a popkultúra szerves részévé vált, már debütáló lemezükkel, az Appetite for Destructionnel beírták magukat a történelemkönyvekbe, az album ugyanis minden idők legkelendőbb debütáló, illetve minden idők 11. legtöbbet eladott amerikai albumává vált. Olyan klasszikus, mindenki számára ismert slágerek szerepeltek ezen a lemezen, mint a Welcome to the Jungle, a Paradise City vagy éppen a Sweet Child o’ Mine. Harmadik és negyedik albumukat egy merész húzásként egyszerre adták ki, a Use Your Illusion I és a Use Your Illusion IIelső és második helyet zsebelt be a Billboard 200-as listáján és 35 millió kelt el belőlük világszerte. Az egyik legszebb rockballada, a November Rain is az Illusions albumukon kapott helyett, amely nemcsak a zenetévék egyik legjátszottabb darabja volt, de YouTube-on is több, mint két milliárdszor játszották le.
A zenekar újraegyesülését követő, Not in This Lifetime… turné koncertjein összesen közel öt és fél millió rajongó tombolt, amellyel a banda dobogós lett minden idők legnagobb bevételt hozó koncertkörútjai listáján. A Guns N’ Roses azonban nem áll meg és idén a Because What You Want & What You Get Are Two Completely Different Things turnéjával indult útnak. A 43 állomásos turné 35 országot és 3 kontinenst érint, köztük Magyarországot is, így nagysikerű, seperc alatt teltházas, 2023-as koncertjük után július 15-én visszatérnek a Puskás Arénába egy hatalmas show-ra új dobosuk, Isaac Carpenter társaságában. A zenekar előtt ráadásul a legendás hip-hop formáció, a Public Enemy játszik, akik utoljára 2003-ban léptek fel Budapesten, így bőven van mit bepótolniuk.
Ezt a lenyűgöző koncertet VIP körülmények között is átélheted.
A Hospitality VIP csomagok tartalma változó, azonban mindegyik csomag tartalmazza a külön bejáraton történő belépést a stadionba, a fedett lelátón, párnázott székekre szóló jegyeket és egy welcome drinket, de légkondicionált különteremben lévő büfészolgáltatás és külön parkolóhely is része lehet a kiválasztott VIP csomagnak.
Amennyiben ilyen exkluzív koncertélményre vágysz, és még amúgy is jegyet kellene venned a bulira, most kihasználhatsz egy remek ajánlatot, ugyanis a Live Nation július 8. és 12. között mindegyik Hospitality VIP csomagra 25%-os kedvezményt hirdet a készlet erejéig, így rögtön az első csomag most a sima, színpadközeli ülőjegyek árában elérhető lesz, azonban VIP élményt nyújtva.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.