Heves érzelmek a Red Hot Chili Peppers koncerten

Vass Kata nemrég Bécsben, a Stadthalle-ban nagykedvence, a Red Hot Chili Peppersnek a koncertjén járt. Bulizott egy jót, majd hazaérkezést követően fotós beszámolót küldött lapunknak, amit mi örömmel közlünk.

Sokféle rajongó van, magamat a sztárok közelében háttérbe húzódó, de koncerteken hevesen tomboló kategóriába sorolnám. Egy együttes hiányzott még a repertoáromból, a legnagyobb kedvenc, akiket most élőben is láthattam.

Több mint 20 éves pályafutással büszkélkedő banda dalait régóta hallgatom és mióta megjelent Anthony Kiedis önéletrajza, a sorokat is falom. A koncertjegy pedig nyár óta lapult a zsebemben.

Ha valaki a kedvencét láthatja színpadon, sokkolhatja az esemény, a hányinger, izgalom, gyomorideg normális, én így érkeztem a 16 ezer férőhelyes Stadthalle-ba. Hozzátenném ezért az estéért bármennyi pénzt kiadtam volna, de azt nem gondoltam, hogy ilyen szerencsénk lesz „szimpla” belépőnkkel.

Könnycsepp és remegő hang

Elöl elkerített kb. 1500 férőhelyes VIP rész, na ide kéne bejutni. A szigorú biztonságiak naná, hogy nem így tervezték, de némi könnycseppel és remegő hanggal meggyőztük az ellenkezőjéről. Fél óra várakozás, már-már lemondás után a szigorú arc kacsintott és intett, hogy befelé! Itt jött először a „kirázahideg” érzés és ekkor teljes sötétség, indult a show. A sikítástól és extázistól későn vettem észre, hogy gyakorlatilag az orrunk előtt vonult a banda, John, Flea és Chad már a színpadon, Anthony a lépcső alján várakozik nyugodtan és szemlélődik.

Laza intro majd robban a frontember. Na ja, szerencsére ismét jó kondiban van, mellény és csuklóvédő szerelésben, melyből a végére a jól ismert atlétatrikó maradt. Hihetetlen energiát adnak, annak ellenére, hogy a több mint fél éve tartó turné miatt láthatóan fáradtak.

Szintiszta örömzene

Kapunk négy mozgatható kivetítőt, egyszerű, de profi világítást. Flea hozza a formáját, félmeztelenül, teljes átéléssel zenél, a legnagyobb meglepetés John Frusciante, akiről nem tudtam, hogy ilyen komoly kisugárzása van, döbbenetes gitárszólói heves érzelmeket váltanak ki. Anthony sajnos fáradt, nem ugrál annyit, de profin teljesít. Zenéjük tökéletes és ez a lényeg. Nem volt „és akkor most énekeljük el együtt az x nóta refrénjét”, és nem volt „hogy vagytok drágáim” típusú kiszólás, volt helyette viszont másfél óra színtiszta örömzene egy olyan bandától, akik köszönik szépen, jól vannak. Az elmúlt évtizedek ámokfutásai után láthatóan lenyugodtak, de a Rock’n’Roll még mindig erősen ott pezseg a vérükben.

A show fő vázát a Staduim Arcadium album adja, az első negyedben le is pörögnek aktuális slágereik, a Snow a Tell me baby és a Dani California. Következik a nálam befutó By the way, és persze a régebbi dalok közül a Suck my Kiss-re és a Californication-re egyértelmű a tombolás. Mi más lehetne a zárószám, mint az Under the bridge, a ráadásban még Chad Smith dobszólója is feldobja a hangulatot.

A kihagyhatatlan

Órákig néztem és hallgattam volna még őket, de sajnos ez is befejezedött. Remélem, ha Budapestre nem is, de a közelbe hamarosan jönnek és ismét megnézhetem őket, mert kihagyhatatlan esemény ez egy Red Hot rajongónak. Másnap az osztrák rádióban mindenki arról beszélt, hogy miért nem játszották le a Give it away című slágerüket? Talán, azért mert ez a koncert a vájtfüleknek és nem a kereskedelmi rádiókon edzett tiniknek szólt…

- Vass Kata -

[2006.12.13.]