Ez egy jól sikerült fúzió

Az ember mindig nagy várakozással tekint az olyan előadók új CD-ire, akikről tudja, hogy már korábban is letettek valamit az asztalra. A Fusio Group ilyen. Vajon az előző lemezek folytatása lehet a Stickman, vagy valami más? Utánajártam, sőt javaslom, hogy ismerjétek meg ti is a zenekar tagjait.

Akit csupán a fenti kérdésre adandó válaszom érdekli: az előző lemezek méltó folytatása a tudomásom szerint a negyedik korongjuk. A korábbiakat is volt szerencsém meghallgatni néhányszor. Nem tudom, mitől van, de régebbi Fusio Group zenét csak néhány újra hallgatás után tudtam megszeretni, de az új lemezen kapásból van több dal is, ami "fúdejó" !

Azért rögtön le is szögezem, több számot ismerhetünk koncertekről, nekem legalábbis kapásból beugrott, hogy a Weird Blues, a Chix Trix és a Star Wars kompozíciókat már hallottam tőlük. A többi viszont vatta új szám, a Fusio Groupra jellemző jazz-rockos, elgondolkodtató, helyenként „jajjistenem, hol az egy???” -kérdést az ember lányából kifakasztó  zene. A nyájas olvasó ne gondoljon a jazz-rock szó kapcsán arra, hogy ez a lemez táncolható, vagy tapsolható, mint mondjuk az Incognito slágerei, viszont tele van meglepő megoldásokkal, pregnáns, temperamentumos ritmusokkal, és a zenészek időnként csúnyán elvesztik a fejüket.

Nagyon ott van

Barabás Tamásról nem először kell megállapítanom, hogy ufó. Evilági lény nem hogy nem bír ilyeneket játszani basszusgitáron, de ráadásul az ő kezében úgy röfög a hangszer, mint a zrínyiölő varacskos vaddisznó. (Gyengébbek kedvéért: jó!) Elek István szaxofon szólóit sem nagyon tudná reprodukálni senki, még talán ő maga sem. :)  Nagyon ott van. Régi motoros ő, mint ahogy Kormos János sem ma kezdte a gitározást, amikor az ember sok-sok évvel ezelőtt elkezdett koncertekre járni, azt vehette észre, hogy Budapesten csak a Kormos Janó tud gitározni.

Hihetetlen, de akármerre mentem (Cotton Club Singers, Bosambo, Tisza Bea, és egy sor popzenekar), mindenhol a „Mindenhol Gitározó Ember” - a tesómmal ugyanis így hívtuk sokáig - játszott! Romhányi Áron is olyan sokoldalú, hogy az már szinte gömb... értékelem, hogy miközben pénzt keres a United zenekarral próbál szélesebb közönség számára is maradandót alkotni, és még azt is jól csinálja, nagyon jazzes környezetben is kiemelkedő, amit nyújt.

Főhősünket, Szendőfi Pétert hagytam a végére. Ő a zenekar dobosa, zeneszerzője, és a lelke. Ha a billentyűst is sokoldalúként aposztrofáltam, akkor Ő tutira gömb! A receptje pedig pofon egyszerű: 1; tanulj meg dobolni. 2; tölts el legalább egy évtizedet session zenészként az ország több tucat zenekarában. 3; legyen jó zenei ízlésed, légy nyitott új zenei hatásokra, és írj számokat. Nem nagy ügy. Pétert a legkülönbözőbb formációkkal láttam már, a jazz-guru László Attila zenekarában, jópár jazz-rock produkcióban, a Crystal, vagy épp egy Megasztár mögött, de sokat lehetett látni Cserháti Zsuzsa, Charlie dobosaként is. Valamit tud. Az a durva az egészben, hogy a keze valahogy úgy van csapágyazva, hogy ha nem hallanám, akkor is élvezném a látványt. Gyönyörűen dobol. Az pedig itthon nem megszokott dolog, hogy egy dobos írja a zenét.

Amúgy a lemezt egy beteg zenésztársuk felépülése reményében dedikálta a zenekar. Emberségből ötös. További pozitívumok az album mellett, hogy vannak egészen populáris részek benne (Pl. The Circle bizonyos részei), és hogy már nem csak gitár-szaxi uniszólók vannak (bevallom, nekem néha kicsit már uncsi az a sound), hanem basszus-billentyű uniszóló is fellelhető. Üdítőleg hatott. Említsük meg Pánczél Lajos nevét, aki a lemez kiváló hangmérnöke volt.

Ha az albumot valamihez mindenképpen hasonlítanom kéne valamihez, nekem a Steps Ahead feelingje ugrik be. Az a fajta zene, amit nem tudsz egyszerre sokáig hallgatni, de nem azért, mert nem jó... Olyan, mint egy erős paprika: ne egyél belőle egyszerre egy kilót, csak óvatosan falatozz. Nyugi, így is csípni fog!

heszti

[2007.08.01.]