Egyetlen lelkes egeret sem leltem Szegeden...
... de e remek este egy perce sem lehetett ellenemre - röviden így foglalhatnánk össze eszperente nyelven, azt amit a Szegedi Szabadtéri Játékok Macskák előadásán láttunk.
Minden bizonnyal a téli hónapokban is megvan Szeged városának a vonzereje. Ha más nem, az egy négyzetméterre jutó szép lányok/asszonyok száma évszaktól függetlenül itt a legmagasabb. Életünk szegedi értelmeinek külön veszélyességi faktort ad, hogy szépségükkel legtöbbször eszük is vetekszik. Végzetes kombináció... Természetesen férfitársaim számára ez a fajta vizuális élmény csak multiplikálódik az év azon szakában, amikor is a gyengébb nem képviselői egy vég „vászonból” tucatnyi ruhát varratnának maguknak. De a nyár mégsem elsősorban ezen tényező miatt elképzelhetetlen Szeged nélkül.
És hogy ne csak a minden szépre fogékony férfitársaim számára legyen az, arról sok éve már a
Szegedi Szabadtéri Játékok szervezői gondoskodnak. Talán még le sem gördült a képzeletbeli függöny tavaly a nyárbúcsúztató Bánk Bán végén, Ők már azon törték a fejüket, hogyan tudják még tartalmasabbá tenni a következő szezont a Tisza partján. A nyitány után – amely 2007-ben a musical históriájának egyik zenitjét jelentő Macskák című darab szabadtéri színpadra állítása volt – mindenesetre bizton állíthatom, az utóbbi egy évben is nagyszerű munkát végeztek.
Hány élete is van a macskáknak?
Az első színházélményem, amely még arra is kis híján képes volt, hogy időszakosan kivonjon a kezdő tinédzser éveim képzeletvilágát sűrűn behálózó Star Wars őrületemből, Webber darabjának előadása volt a Madách Színházban. Jóllehet akkor még töredékét sem értettem azoknak a zanzásított élettörténeteknek, amiket T.S. Eliot versciklusából Romhányi József fordított (kis elfogódottsággal úgy is mondhatnám, tökéletesített). Az emlékeimben zseniálisként élő jelmezek, a pazar díszletek mellett leginkább
Haumann Péter és
Szerednyei Béla játéka vésődött be kitörölhetetlenül a memóriámba.
Azóta 24 születésnapot ünnepelhettem, míg Eliot cicuskái 1221 alkalommal gyűltek össze, hogy évi rendes macskabáljukat megrendezzék az elhagyott színház díszletei között. Rendszerint a körúton buliztak, de néhány alkalommal Taljánországba is áthelyezték alkalmi báltermüket. Így aztán összességében közel egymillió olasz és magyar néző mondhatja el magáról, hogy jóízűen nevetett, pityergett vagy éppen merengett az állatbőrbe bújtatott - de nagyon is emberi - történeteken, melyeket Webber zenéje fűzött laza kötelékbe.
Nem volt két éve sem, hogy gondtalan – gondatlan? - fiatalságomat felidézendő ismét elmentem a Madách Színházba. Őszintén szólva csalódás volt az az este. Unatkoztam. Ellentétben a régi kedves emlékekkel, színtelen-szagtalan volt az egész. Egyáltalán nem tudott magával ragadni. És nem tudtam eldönteni, én változtam-e meg ennyire vagy a körülöttem lévő világból érkezik felém annyival több és színesebb impulzus, hogy ezek hatására szürkült el az egykori káprázat. Mert azt nem gondoltam, hogy a szereplőgárdából hiányoztak volna az egyéniségek, akik vitték volna a darabot (és vele együtt engem is az álmok országába).
Számomra tehát most keltek életre harmadszor a Macskák. Ha nem a Szabadtéri Játékok lett volna a felújítás helyszíne és apropója, talán el sem megyek még egyszer megnézni, épp az imént említett csalódás okán. De Szeged önmagában is olyan vonzerőt tud jelenteni azoknak, akik legalább egyszer foglaltak már helyet a Dóm tér impozáns nézőterén, ami még annál is többet nyomott a latba, mint hogy most először élő nagyzenekari kísérettel került bemutatásra a mű.
Új bundák és cicamosakodás
Már az első két percben felpezsdült a vérem és éreztem, hogy ez az este feledteti velem az átélt fiaskót és visszahozza gyermekies rácsodálkozásomat a darabra. A korunk minden igényét kielégítő, ötletes és nem utolsó sorban szép jelmezekbe öltöztetett színészek a pódium minden elképzelhető irányából népesítették be a játékteret, lehetőséget teremtve ezzel arra is, hogy a sorok szélén ülők testközelből csodálhassák meg dresszüket és valamennyi néző úgy érezhesse, egy kicsit részesévé válik a báli forgatagnak. Mire négyezer néző elfoglalta a helyét már volt alkalmam megcsodálni a szintén leporolt díszleteket, amelyek a megnövekedett teret igazán látványosan töltötték be.
[2007.07.27.]