Eladósorba került a Zene.hu. Komoly érdeklődők: klikk a részletekért.
2019. november 16. | szombat | Ödön nevenapja
    Zene.lap.hu
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
Smiling bar
 
Oldal.info


Zene.hu
 
 
Linkek
GregJazzBlog
Kapcsolódó cikkek
"A NASA bekaphatja!" - Richard Bona pálinkázása a Millenárison
"Állandóan csetlek-botlok" - Exkluzív interjú Victor Bailey-vel
Richard Bona a Hajón - valószínűleg egy darabig utoljára
Victor Bailey visszatért: erő, dinamika és változatosság
A magyar gitáros világsztárral lép fel
Az ellentmondások koncertje: Wayne Shorter a MüPában
Pat Metheny nem egyedül érkezett a Margitszigetre
Svájci sapkás best of: Al Jarreau a Millenárison
Szexi szőke cukorka Veszprémben - Candy Dulfer megmutatta, fotókkal
Képgalériák
Snétberger & Bona a MÜPÁ-ban
Kapcsolatok
Legnépszerűbb csengőhangok
Richard Bona
Snétberger Ferenc

Snétberger és Bona elvarázsolta közönségét a MüPában

2009. május 2-án a Művészetek Palotájában 1700 néző előtt csoda történt. Annak ellenére, hogy Snétberger Ferenc, Richard Bona és Paolo Vinaccia ebben a formációban életükben először játszottak együtt, két órára szó szerint elvarázsolták a nagyérdeműt.

Az 52 éves salgótarjáni születésű Snétberger Ferenc gitárművész már több mint 20 éve él Berlinben. Kora gyermekkorában roma muzsikát játszott, tinédzserként klasszikus gitárt tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett jazz szakon. Később a brazil és a spanyol zenei irányzatokat tanulmányozta, majd beépítette saját stílusvilágába, a tangó és az indiai muzsika mellé.

Példaképei között éppúgy megtalálható édesapja, valamint Egberto Gismonti, Django Reinhardt, Wes Montgomery, Jim Hall és Johann Sebastian Bach. A végtelen szerénységéről és profizmusáról híres gitáros itthon elsősorban a Trio Stendhal formációval lett ismert, s a későbbiekben olyan világsztárokkal nyílt lehetősége együtt játszani, mint Didier Lockwood, Dhaffer Youssef, Anthony Jackson, Bobby McFerrin, James Moody, Herb Ellis, Pat Metheny és Markus Stockhausen. Snétberger 2004-ben alapította a Trio Nomadot, amelyben a norvég bőgős legenda Arild Andersen, illetve az olasz származású, de Oslóban élő ütőhangszeres - a szóban forgó est egyik közreműködője - Paolo Vinaccia szerepel.

A tíz esztendővel fiatalabb basszusgitáros-énekes-zeneszerző Richard Bonát nem kell különösen bemutatni. Egy kis kameruni falucskában, Mintában született. A saját maga által fabrikált hangszereken játszó és templomokban éneklő tehetség meg sem állt Párizsig, majd később New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. A Zawninul Syndicate, a Pat Metheny Group, a Mike Stern Band és a Steps Ahead után manapság saját szólómunkáira és bandájára koncentrál. Nagy szerencsénkre a gulyásleves és Magyarország iránt érzett szeretetéről már rengetegszer megbizonyosodhattunk élőben is. Hihetetlen technikai tudása, csodaszép énekhangja és egyedülálló humora nagyon hamar a világ egyik legkeresettebb jazz zenészévé tette.

Az általam csak „SnétBonának” keresztelt együttest teljes teltház fogadta a Duna-parton. A koncertet Mészáros Zoltán, a Veszprémi Ünnepi Játékok szervezője nyitotta meg, így számomra azonnal világossá vált, hogy ismét az ő zseniális munkáját dicséri ennek az egyedülálló bandának az összehozása. A volt pedagógus és egykori rádiós felhívta a figyelmet a világzene, a jazz és a különböző kultúrák összeolvasztásának kísérletére, amely e hangverseny alatt valóban ki is bontakozott előttünk.

Becslésem szerint a trió tagjai összesen legalább nyolc nyelven beszélnek (magyar, roma, német, angol, douala, francia, olasz és norvég), de az egyetlen közös nyelv - az angolon kívül - azonban maga a nagybetűs ZENE! Ennek a tanúbizonyságát mindenki láthatta-hallhatta, aki ellátogatott erre a páratlannak ígérkező és talán soha vissza nem térő alkalomra.

Snétberger Ferenc akusztikus gitárjával egyedül kezdte meg a parádés koncertet. A nyugodt, latinos ízű ballada, már az első másodpercektől fogva teljesen lekötötte a közönség figyelmét, az emberek rezzenéstelenül ültek és néma csend uralta a hangversenytermet. A hihetetlenül pontos és precíz gitárjáték emelkedett hangulatot teremtett, amelyet a sztárvendég felkonferálása és színpadra érkezése, s a trió harmadik tagjának megjelenése még tovább fokozott.

Az első közös nóta egy pörgős tempójú szerzemény volt, Bona részéről alázatos és kottából játszott walking bass-zel. A pastoriusos színezések mellett rögtön egy virtuóz basszusgitár szólóban is gyönyörködhettünk, a sodró perka nagyon hangulatosan szólt, a gitár pedig hol dallamot, hol improvizációt, hol sikálást hozott. Egy vad ütőhangszeres szólót követően jött némi nyugalom, majd a visszatért a téma, azután seprűzés és a stílusos befejezés. Egészen idáig a művészeken kívül szerintem senki sem tudta pontosan, hogy milyen produkcióra is számíthat Snétbergertől és Bonától, még azok sem, akik külön-külön jól ismerik mindkettőjük munkásságát. Nos, ez az igazi fúzió!

A harmadik, népdal-jellegű, lassú és gyönyörű nóta Richard részéről fegyelmezett basszus-kíséretet követelt - némi üveghanggal tarkítva -, de a szólójába poénból beleszőtte a Summertime dallamát is. A negyedik dal szintén magyar népdal elemeket tartalmazott, izgalmas váltásokkal, időleges gyorsulással, majd lassulással. A gitár végig csodálatosan, érzékien szólt, az őrületes Fodera-szóló alatt csak Paolo perkája kísért. A sorrendben ötödik szerzemény gyönyörű intróját követően a kameruni pacsirta is dalra fakadt. A dallamos, angyali ének szólamát később a gitár is ugyanúgy megismételte. Finom cinek, dörmögő basszus és ismét egy szépséges basszus-szóló jellemezte ezt a leginkább talán Pat Metheny stílusára emlékeztető tízpercest, amely egy sokáig kitartott énekhanggal ért véget.

A következő, keleties hangzású szám sejtelmesen és speciális ütős effektekkel kezdődött. Bona csak később csatlakozott be a szép ívű kompozícióba, amikor is ügyes akusztikus gitár és basszusgitár kérdezz-felelek alakult ki a két művész között. Snétberger ismételten fantasztikusan érzékien és könnyed stílusban pengetett, majd egy húzós gitár és perka szóló után Bona előhozta az ismert basszus futamot, amelyet rendszerint a Laisser Parler előtt szokott előadni. Mindez találóan illeszkedett a nóta ezen részéhez, majd slappelésbe torkollott a vég, elpoénkodott perka-gitár-basszus effektek egymásra licitálásával. Az egész mű nekem úgy hatott, mintha elindultunk volna John McLaughlintól Jan Garbareken át, egészen Paco de Lucíáig.

Ezek után Feri és Paolo elhagyták a színpadot, és Bona egyedül csapott bele a szokásosnak nevezhető basszus-ének szólójába, különös figyelmet fordítva az extra mély hangokra. Először egy rögtönzést, majd Mike Stern Still There című lírai szerzeményét adta elő. A nyolcadik nótában Bona harmonika effektjével szállt be az ismét Metheny-s feelingű előadásba Snétberger mellé, aki bravúrosan szólózott szinte a dal teljes időtartama alatt, míg Vinaccia érzékien seprűzött. Richard dörmögő basszusa szinte hangról-hangra megegyezett a harmadik számban előadottal, de itt még a híres Tutu melódiáját is felismerni véltem, amelyet Marcus Miller 1986-ban írt Miles Davis-nek.

A minden szerzeményt megelőző hangolás alatt Richard ezúttal fütyült egyet, nevetést váltva ki ezáltal a közönségből. Az ütős heves tapssal indította a vérbeli flamencot, amelyet szédületes sebességű gitár-basszus uniszóló, szuper perkázás, valamint kemény basszus-gyűrés jellemzett, visszatérő elemként szintén a Laisser Parler előtti résszel. Az első ráadásban, mely az est vitathatatlan fénypontja volt, Bona régi ígéretét váltotta be azzal, hogy végre - most már valóban! - egy magyar dalt adott elő. Azt mondta, aggodalomra semmi ok, nála van a szöveg és a kotta is, úgyhogy megkérte Ferit, hogy játssza el neki előre a melódiát és utána ő folytatja.

A nóta a Kis kece lányom című népdal volt, amelyet Richard afrikai akcentussal, de végül is érthetően énekelt el a nézők nagy-nagy örömére. Amikor a rajongók is besegítettek, Richard komolyan elcsodálkozott a magyarok muzikalitásán. A jelenet kísértetiesen hasonlított a tavaly júliusi Herbie Hancock-koncertre Veszprémben, ahol Lionel Loueke dalolta el a Tavaszi szél vizet áraszt című nótát. A második ráadás, azaz a tizenegyedik szerzemény hatalmas slappelések közepette kezdődött el, s a nagy jammelés alatt a közönség ütemesen tapsolni kezdett.

A dal a The Champs 1958-as, mindenki által ismert instrumentális Tequilája volt, ezúttal magyarosítva „Pálinká”-ra. Ezt a slágert Bona hozhatta be a repertoárba, hiszen az év elején a hasonló felállású Sylvian Luc-Steve Gadd-Richard Bona trió adta elő többször nagy sikerrel. Paolo és Bona rengeteget hülyéskedtek a beszólásaikkal, majd egy csúcs basszus-perka szóló következett. A meghajlások után kedves gesztusként a vendég Bona mutatta be a főszereplő Snétbergert a nagyérdeműnek. A közönség óriási tombolással követelte vissza a művészeket, miután egyedül Snétberger Feri jött vissza a színpadra, hogy: „Kiküldtek meghajolni.”.

Az esemény szerintem már most májusban is nyugodtan nevezhető „az év koncertjének”. A három zenész között olyan összhang jött létre az első pillanattól kezdve, mintha mindig is együtt játszottak volna, és nem most életükben először. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bona 2005-ből a Veszprémi Fesztiválról már nem emlékezett az előtte fellépő Snétberger-Andersen-Vinaccia trióra, így a YouTube-on nézett/hallgatott utána gitárosunknak.

Érdekes látvány volt, ahogyan mindhárman végig ülve, sokszor puszta kézzel játszottak (nem használt egyikük sem pengetőt, s néha az ütős verőt sem), igazán jó hangulatban, jól emészthető, könnyed stílusban, amely Ferencre korábban ennyire nem volt jellemző. Snétberger előadott szerzeményei egytől-egyig tökéletes remekművek voltak, játéka pedig a világ legnagyobb gitárosaival vetekszik. Visszafogottsága és zárkózottsága miatt nem volt a szavak embere, ezért a banda bemutatásán kívül sajnos semmilyen extra információt nem osztott meg velünk.

Bonayuma végre-valahára teljesen más arcát mutatta, mint a megszokott A38-beli koncerteken, hiszen ő itt vendég és kísérőzenész volt, nem pedig zenekarvezető. Szemmel láthatóan élvezte a közös és új kihívásokat jelentő munkát, s azon sem lennék meglepve, ha egyszer ennek a projektnek folytatása lenne...

Richard főleg kottából játszott, de amikor rögtönzött, nagyon sokszor mosolygott össze Snétbergerrel és Vinacciával. Az ütőhangszeres/dobos Paolo volt a nap kellemes meglepetése, hiszen szakadt, metálos kinézete ellenére, ritmuszenészként dallamokban és harmóniákban képes gondolkodni, s annyira finoman és érzékkel virgázik, hogy az valóban ritkaság.

A Trio Stendhal és a Trio Nomad után a Snétberger-Bona-Vinaccia trió egyértelműen beleírta magát Snétberger Ferenc - sőt, talán Richard Bona - életművébe. Mindannyian büszkék lehetünk arra, hogy a magyar Szabó Gábor és Zoller Attila mellett magasan ott ragyog Snétberger Ferenc csillaga a világ legnagyszerűbb jazzgitárosainak egén, akivel nagy nemzetközi sztárok is ilyen szívesen és ekkora örömmel muzsikálnak együtt.

Snétberger és Bona a Müpában

-Greg, gregjazz.blog.hu-

 

[2009.05.14.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Talking Dreams egyéb [2019.11.12.]
Kreatív gitáros kerestetik zenész » gitáros [2019.11.01.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu
Fabrik

Virágot Algenonnak beszámolóval köszöntjük a Szociális Munka Napjának minden ünnepeltjét!
Vannak előadások, melyek mély nyomot hagynak bennünk és szinte mindegy, hogy remekművek vagy nem. Attól válnak kiemelkedővé, hogy a saját életünkből nagyon erős és jelentős élményt, felismerést, asszociációt, traumát ébresztenek fel. Mondhatni „betalálnak”. Olyanok, mintha személyesen minket akarnának megszólítani. Valami felsőbb hatalom éppen akkor, ott és úgy sodorja az utunkba. Ez a beszámoló garantáltan nem objektív, és önvallomástól sem mentes. A végén azt is elmondom...

Megnéztük: Omega koncert volt az Arénában - képekben
Az Omega együttes egész éves,...

koncert.lap.hu
Felejthetetlen Halloween Partyt tartott a Paddy and the Rats Budapesten
Eros Ramazotti vs. Pál Feri - az olasz szupersztár Budapesten lépett fel
"Porrá égett, aztán életre kelt" Liliputból Hollywoodba ért a Tankcsapda
Képes beszámoló - A Magyar Operett Napját a Budapesti Operettszínházban ünnepeltük
˝Ki van ez találva...˝ – Kowáék Győrben koncerteztek
beszámolók még