Véget ért a Sziget, véget ért egy álom - sok-sok fotóval

Az egy hetes "szigetelés" naplója!

Beköltözés, haverok, buli, és F betűvel kezdődő üditő…

Amennyiben összegezni szeretném az idei Sziget fesztivált, személy szerint nekem bejött, sőt jobban éreztem magam, mint az előzőn. Azt is be kell vallanom, hogy én abba a csoportba tartozom, aki már most várja a következő egy hét együttlétet, aki már év elején leadja a szabadságigényét erre az időszakra; igen nagy buli ez akár fotósként, akár magánemberként nézem, hiszen annyi koncertet, felhőtlenül és boldogan sétálgató, szórakozó-bulizó fiatalt nehéz egy adott helyen egy színvonalasan kialakított és látványos helyszínen lencsevégre kapni.

Nem beszélve arról a közösségi élményről, amit csak itt és csak azok tapasztalhatnak meg, akik kijönnek a Szigetre egy hétre akár sátorral (ezt tudnám ajánlani), akár csak napijeggyel.

Klikk a fotókra a képekért

Még most is hallottam elképesztő rémhíreket, a sajtóban megjelent egy-egy hírt felkapó és felnagyító torzításokat a Sziget veszélyeiről, hogy mik történnek ott minden nap, satöbbi. Nem hiszem, hogy csak én lennék szerencsés ezen a téren, hiszen évek óta járunk ki barátaimmal sátorral és eddig csak pozitív élményeink voltak, sőt bizton állíthatom, hogy nagyobb biztonságban éreztem magam ezen a héten, mint Budapest egyes aluljáróiban, utcáiban!

Bevezetésként ennyit és térjünk át arra, hogy mit is csináltunk és láttunk:

A hétfői napot a bejutással kezdtük, ami idén nagyon gördülékenyen és gyorsan ment; a sajtósátornál-után kicsit lassabb tempóban úgy egy óra alatt küzdöttük át magunkat a K-hídon, természetesen ez csak a biztonság érdekében és a sok csomagnak volt köszönhető. Utána megkerestük az ideálisnak tűnő sátorhelyet (bejött) és nekiláttunk a sátrak felállításának. Időnk volt bőven, hiszen ezen a napon csak egy főcsapás volt a nagyszínpadon, mégpedig a Tankcsapda bulija, majd egy kis sörözés a kedvenc kocsmánknál a sikeres sátorállítás és szigetelés megkezdésére.

Utána irány a szeparé, ahol a kollégákkal találkoztunk és megbeszéltük, ki mit szeretne fotózni a héten és persze ismét jöhetett egy kör hideg sör.

Majd elkezdődött a nagyszínpadon az idén 20-ik jubileumát ünneplő Tankcsapda és vendéginek bulija, tehát láthattuk és hallhattuk a Skafunderzt, a Black Out-ot és a Kowalsky meg a Vegát. Erről bővebb cikket már korábban olvashattatok a kollégák tollából.

Utána persze a Mokka Cuka partira mentünk, ami szerintem a legjobb bulizóhely a szigeten: csodás lányok, jó zenék várták az idelátogatókat, sőt a Blikk.hu még vizespóló-versenyt is hirdetett, ami szintén vonzotta a férfi látogatókat.

A Sziget második napján, azaz a -1-en a „Zene a rasszizmus ellen” elnevezésű szuperkoncertet hallgathattuk, ahol szinte mindenki fellépett aki számit a hazai zenei életben, többek között Póka Egon, Irie Maffia, 30Y, Quimby, Balázs Fecó és a Korál, Deék Bill Gyula, Bikini, Nagy Feró, Kispál és a Borz, LGT baráti társaság, Charlie, Bródy János. Valamint a nagyszínpadi bulit követően az A38-wan2 színpadon folytatódott a programok sora, többek között ott láthattuk a Ladánybene 27 zenekar koncertjét is.

A Sziget 1. napján, szerdán délután az A38 színpadon Harcsa Veronika Quartetjét hallgattuk meg. Veronika csodálatos ruhakölteményben lépett fel és fantasztikus hangjával és új lemezének anyagával bűvölte el közönségét.

Utána a Civil színpadon Hadházi László kabaréján röhögtük szét az agyunkat, tényleg fergeteges jó sztorikat mesélt, az embernek a könnyei is kicsordultak a nevetéstől. Persze nincs Sziget Kispál és a Borz-koncert nélkül, helyszín az MR2 volt, aztán a White Lies (UK) koncertjét néztük meg az A38-on.

A Sziget 2-dik napján, csütörtökön Palya Bea előadását vártuk nagyon a Világzenei színpadon, ami a várakozásoknak megfelelően fantasztikus volt, mint zenei sokszínűségében és a műsor felépítésében is; nagyon jól mozgatta meg a közönséget, hiszen kevesen voltak, aki erre ne táncoltak volna és élvezték ezt a csodálatos hangot, valamint Dés Andris ritmuskíséretét.

Némi élelmiszer és sör pótlás következett, hiszen ha már a lelkünk csordultig telt jó zenékkel, a testnek is kell adni némi energát, hogy bírja az estét és az éjszakát. A Budapest Bár koncertjét szerettük volna megtekinteni, de itt a színpad üzemeltetőinek ekkora már sikerült annyi csúszást összehozniuk, hogy közel másfél órás várakozást követően sem sikerült egy hangot sem hallanunk a koncertből, aztán már sietni kellett a sziget másik felére az MR2 színpadhoz, ahol az egyik nagy kedvencem, a Quimby lépett fel. Természetesen ebben nem kellett csalódnunk! Jót buliztunk!

A 3-dik napon, pénteken a Csík zenekarra és barátaira voltunk kíváncsiak a Világzenei nagyszínpadon. Természetesen saját dalaik és munkásságuk mellett a legnagyobb dolog amit a magyar zenéért tettek, hogy felismerték azt a tényt, hogy a mai fiatalságot úgy lehet megismertetni a népzenével, ha a saját zenei világuk képviselőinek dalait átültetik és ötvözik a népzenei elemekkel, amiből egy új csoda született.

Emlékeim szerint néhány évvel ezelőtt a Kispál és a Borz koncertjén voltak vendégek a PeCsa szabadtéri színpadán, ahol először hallhattunk közösen előadott Kispál-szerzeményt a Csík zenekartól. Majd ezt követően feldolgozásra került a Quimbytől a „Most múlik pontosan” című dal, valamint a Tankcsapdát sem kímélve a „Fiúk ölébe a lányok” című dalt hallhattuk Lovasi András tolmácsolásában, valamint egy új feldolgozást, a Bergendy-től a Léggömböt.

Ezután a fantasztikus koncert után stílust váltottunk, és irány a Blues színpad (kocsma), ahol először a Jambalaya-t hallgattuk meg. Utána pedig Póka Egont és új formációját az Experience-t, ami szintén csodálatos buli volt, ebben a több mint egy órában főként Hendrixet, de Cream számot is játszottak, aki szereti a csodálatos gitárok gigászi „csatáját”, a hangszer minden lehetséges hangterjedelmének maximális felhasználását a tökéletes végeredmény érdekében, annak igazán jó választás volt ez a koncert. Én jómagam sem hallottam ehhez hasonlót az elmúlt években, bátran ajánlom mindenkinek.

Visszakanyarodva a Blues színpad (kocsma) idei programkínálatához, a hagyományokkal szakítva idén nem a „nagy öregek” kaptak teret, inkább a még ismeretlenebb, de tehetséges fiatalokkal töltötték meg a koncertmenüt, aztán estére azért a nagy nevek is feltűntek, mint pl.:Póka Egon, Fekete Jenő, vagy Karell Carroll is.

A Blues színpad első ránézésre kicsit furcsa volt, hiszen eddig egy nagy színpadon (ami most az MR2-é volt idén) tartották a bulikat, de a végén számomra az derült ki, hogy ez az alacsony színpad sokkal jobb hangulatot adott, mint a régi, igaz a színpad előtti tér kicsit lehetett volna nagyobb, de így valóban igazi „blues kocsmás” volt a hangulat.

Ismét stílusváltás következett és a nap méltó levezetéseként egy hamisítatlan buli-banda, a Zanzibár koncertjét néztük meg. Itt nem kritikus füllel és jegyzetfüzettel érkeztünk, inkább csak bulizni. Ezért nem volt meglepő a majdnem teltház a sátorban, hiszen mások is a Zanzibár dalain szeretnek lazulni.

[2009.08.22.]

(1. oldal)

következő oldal »