De Phazz-varázslat a Millenárison

Nagy örömünkre a De Phazz újra és újra ellátogat hazánkba, és mindig rendesen elvarázsolja a közönségét. Ezúttal a Millenárison – a Modern Art Orchestrával kiegészülve - adtak teltházas koncertet.

A német formáció állandó énekesei, Karl Frierson és Pat Appleton zenésztársaikkal együtt kifinomult érzékkel kalauzolják el a hallgatót sajátos zenei stíluskavalkádjukba. A zenekar előadása fergeteges volt; kiváló színpadi mozgással, szórakoztató mimikával, sztorikkal és izgalmas ruhákkal járultak hozzá a zenei élményhez.

Először Pat és Karl fekete ruhában jelentek meg (Karl piros kalapban), aztán úgy a 4. szám után jött egy rész, ahol csak a Modern Art Orchestera játszott, ekkor mindketten átöltöztek fehérbe, és abban is maradtak végig. Kiválóan működtek együtt a Modern Art Orchestrával - melyet a jelenlévők minden lehetséges alkalommal szintén nagy tapssal illettek -, így a közönségnek egy igazán lélekemelő koncertélményben volt része. Elhangzott slágereik legjava, a Death by Chocolate, a Something Special, a Dummes Spiel.

A dél-afrikai énekesnő kiválóan beszél németül és talán magyarul is

A Dummes Spiel persze németül került előadásra – Pat megjegyezte előtte, hogy mielőtt nekivágna a magyartanulásnak, előbb németül kellene rendesen megtanulnia, aztán hozzátette hogy most a Dummes Spiel következik, ami arról szól, hogy "Love Is a Stupid Game" (a szerelem ostoba játék). Ezt a gondolatot nagyszerűen elő is adta remek tánccal és arcjátékkal, közben - és a többi szám közben is – néha fehér fogsorát megvillantva kimosolygott, vagy hangosan kinevetett a szerepéből. Továbbá a "jó estét" és "köszönöm" is sokszor elhangzott magyarul, és amikor Pat a melléből elővarázsolt listáról bemutatta a Modern Art Orchestrát, megjegyezte, hogy "There are so many Gábors!" (mennyi itt a Gábor). Amúgy igen jó volt a magyar kiejtése, egyedül a "Mihály" név okozott problémát, amit ő amúgy külföldiesen „mihali”-nak ejtett.


Törött lábujj az ezüst tűsarkúban

Pat lábujja el volt törve, ennek ellenére hibátlan mozgással és elbűvölő dinamizmussal nyomta végig a koncertet az icipici ezüst tűsarkújában, melyben egy extatikus pillanatban még a hangfalakra is kilépett, hogy ott énekeljen tovább – innen egyébként a kemény rajongói mag egyik tagja segítette vissza a színpadra, nehogy megbotoljon a mosolygós díva.

Az ujjeltörési esetről egyébként úgy a harmadik szám után Karl számolt be. Történt ugyanis, hogy a zenekar budapesti tartózkodása alatt egy, a tagok színpadi vallomása szerint átborozott és unicumozott vacsorát követően - melyeket tapasztalataik szerint nem ajánlott keverni - Pat belerúgott a minibár ajtajába, s ekkor törte el kislábujját. Karl - a csapat másik énekese - kedvesen puszit küldött Pat lábára, és a közönséget is együttérzése kinyilvánítására ösztönözte. Ezzel a kis sztorival és baráti hanggal Karlnak sikerült rögtön egyfajta intim atmoszférát varázsolnia a koncertterembe.

Táncos dallamokat ülve hallgatni?!

Az egyetlen bosszantó dolog az estében az volt, hogy a koncertterem ülőhelyekkel volt tele, és így a táncolók kétoldalt a széksorok mentén álltak – valahogy senkinek nem volt mersze közvetlenül a színpad elé állni. A két szélen volt tehát egy-egy kisebb táncolós mag, amúgy sokan ülve énekelték a számokat és mozgatták a kis testüket, és látszott, hogy őrülten élvezik a zenét. Ez a koncert egy részére – egészen az utolsó két számig – valamelyest rányomta a bélyegét, ugyanis hiába tapsolt és éljenzett a közönség ülve, ha Karl külön kérésére sem emelte fel a fenekét a székről.

Az énekes ugyanis egy dinamikusabb táncolós számát úgy konferálta be, hogy sokat gondolkodott azon, hogy el lehet-e ezt a számot egyáltalán játszani egy ülős koncerten, de végül az igen mellett döntött, és arra kérte a közönséget, hogy álljon fel és táncoljon, különben azt fogja gondolni, hogy a közönség nem kedveli ezt a számot. A közönség sajnos ennek ellenére sem állt fel, pedig arra a két oldalt táncolók is biztatták őket. Karl kissé csalódottan vonult le a színpadról, Pat pedig széles mosollyal – kissé oldva a helyzetet – vágott bele a következő nótába. Nem tudni, miért nem állt fel a közönség ezen a ponton, mert egyébként a tenyerét és a hangját rendesen használta, s érezni lehetett, hogy "belül tombol".

Az első visszatapsolást – merthogy második is volt – követően Karl azt mondta, hogy most azonban már csak a gyerekek maradhatnak ülve és azok, akiknek nincs lába, mire egy szempillantás alatt táncra perdült a teátrum, és igazán magával ragadó 15-20 perccel zárult a koncert.

A Modern Art Orchestra a legjobb

A ráadás alatt az énekesek elmondták, hogy sokfelé jártak az utóbbi időben és sok nagyzenekarral léptek fel – például Ukrajna, Románia, Litvánia, Németország került kiemelésre –, és saját házi versenyükben a Modern Art Orchestra bizonyult a legjobbnak, akit egy kupával meg is jutalmaztak. Ez a zenekar örömét látva valóban emelkedett és megható pillanat volt. Pat egyenként mutatta be a zenekar tagjait a színpad előtt tombolók lelkes ünneplése közben. Az eljátszott számok között időnként a nagyzenekar egy-egy saját szerzeménye is helyet kapott.

A levonulást követően a közönség meg sem mozdult, és vastapssal követelte a további ráadást, azonban Pat és Karl csak azért tértek vissza, hogy még egyszer megköszönjék a hallgatóság jelenlétét és biztatását. A két visszataps nem holmi erőtlen próbálkozás, hanem tényleg rendes, meggyőző vastaps és hujjogatás-üvöltés volt. Biztosan visszajönnek még hozzánk, és talán újból meghívják a Modern Art Orchestrát, ha már ekkora sikert arattak együtt.

Kell a lámpaláz vagy sem? Ami a klipek mögött van

-Gigi&Sziszi
-

[2009.09.30.]