Szétrobbanó energia: The Subways koncert az A38-on

A tavalyi szigetes fellépésük után idén újból hazánkba látogatott a The Subways. Ezúttal igazi klubkoncertet adtak az A38 Hajón.

Az indie rock szerelmesei sajnos eddig nem nagyon voltak elkényeztetve. A fesztiválokon kívül évente legfeljebb egy-két indie zenekar merészkedett el Budapestig, már ha egyáltalán nem maradt el végül a rendezvény érdeklődés hiányában vagy a rossz szervezés miatt. Mert hát az arénába szervezni ilyen koncerteket 8000 forintos jegyáron nem volt egy jó ötlet, ez egyértelmű.

Aztán a tavalyi Szigeten tényleg történt valami, amint azt az optimistábbak meg is jósolták. Az Editors és a Cinematics után idén több indie zenekar is játszik a fővárosban, így a Subways, a Wolf Parade és a Whitest Boy Alive. Mindegyik az A38-on lesz, ami a legmegfelelőbb helyszín az ilyen koncertekhez. A 4000 forintos jegyár is kedvezőnek mondható, mert a rajongók ennyit még kiadnak érte, viszont az már nem, aki csak bulizni megy, és sokszor azt sem tudja, milyen koncerten van éppen.

A Subways-en kívül játszott még a Nonverse és Nemjuci. Előbbiről eddig nem sokat hallottam, és különösebben most sem fogott meg, sőt, túlzottan emlékeztetett az Alvin és a Mókusokra, amit nem tekintek pozitív dolognak. Mindenesetre kiosztottak 60 ingyenes demó cd-t az érdeklődőknek.

Az Anima Sound System fénykorában az egyik legjobb magyar zenekar volt Németh Jucival az élén. Az énekesnő kilépésén nehéz volt túllépni, mert egyrészt az Anima sem emlékeztet már korábbi önmagára, másrészt pedig a Nemjuci néven elkezdett projekt teljesen távol áll attól, amit Jucitól megszoktunk, a személyes ízlésemtől pedig még távolabb, de ettől persze még lehetne jó.

Nagyon tetszett, hogy a koncertsorozat este 8-kor elkezdődött, amire a magyar gyakorlatban nem sokszor látunk példát, mivel sokak szerint itt még mindig az éjszaka a buli ideje. De mi van azokkal, akik másnap nem délben akarnak másnaposan felkelni? A Subways bebizonyította, hogy este kilenckor ugyanakkora bulit lehet csinálni, bár a Szigeten fényes nappal is majdnem szétszedte a közönség a nagyszínpadot. Nem voltak csúszások, és a jegyár is jótékony hatással volt a közönségre, az igazi rajongók jöttek el, a még nagyobbak pedig az első sorokat választották. Tudni lehetett, hogy ott hatalmas ugrálások meg pogó lesz, ezért aki ki akart maradni, az hátul maradt és nem is akarta senki berángatni. A pár héttel ezelőtti Cinematics koncerthez képest közönség szempontjából ég és föld volt a különbség.

De ejtsünk pár szót arról is, ami igazán lényeges, a Subways koncertjéről. A magyar közönség láthatóan kitörő örömmel fogadta, hogy Billy Lunn mondott pár szót megtanulhatatlan nyelvünkön, sőt, a záró Rock and Roll Queen első sorait magyarul énekelte. Kicsit bizarr volt, de mindenesetre vicces. Eleinte megijedtem, mert a zenekar nagyon rockosra vette a formát és szinte kizárólag a második lemezről voltak hajlandóak játszani, amit még mindig nem sikerült megkedvelnem. Nekem még mindig furcsán hangzik brit akcentussal Kaliforniáról énekelni, kaliforniai stílusban. Élőben persze egészen más, mint lemezről, a Young for Eternity számai keményebben hangzanak, az All or Nothing viszont éppenhogy befogadhatóbb.

Billy és Charlotte folyamatos kontaktusban maradt a közönséggel, bár ezek inkább csak pár szavas még nagyobb ugrálásra buzdító mondatok voltak. Örömmel fogadták az "őrült budapesti közönséget" és láthatóan élvezték is, szeretnek itt játszani. A Szigetet meg egyenesen a világ legjobb fesztiváljának titulálták. Nagyjából elhangzott minden számuk, két lemez esetén ez még megvalósítható, és még egy új szerzemény is belegért a repertoárba. Jó volt hallani, hogy a zenekar visszatérni látszik a kezdeti hangzásához.

A pozitívumok után egy kis negatívum, ami azokat biztos nem zavarta, akik nem voltak ott a Szigeten, számomra viszont kicsit furcsa volt, hogy a Subways szinte teljes egészében ugyanúgy építette fel a koncertjét, mint akkor. Ugyanazokat a show-elemeket használták, most is volt kollektív üvöltés, és Billy beugrott a közönségbe, ami viszont itt látványosabban sült el. Egyrészt mert eljutott a bárpultig, ahova látványosan felmászva magára borított egy pohár helyi sört, amiről megállapította, hogy jó, másrészt mert a Szigeten a színpadot is nehéz átlátni, nemhogy azt, hogy mi történik a közönség soraiban.

Persze nem találhat ki egy zenekar minden koncertjére másik show-t, viszont nem tudom, hogy a harmincadik Subways koncertet is ugyanúgy élvezném-e, mint az elsőt. A zenei részét biztosan, abban ugyanis nem tudnak hibázni, Charlotte és Billy is úgy ugrálnak, hogy csoda, hogy nem esnek le a színpadról, nem borítják fel az egész felszerelést, vagy nem ütköznek össze. Energiával teli zenéjükről pedig nehéz elhinni, hogy mindezt csupán hárman csinálják. Köszönjük Billy, Charlotte és Josh. És köszönjük a budapesti közönségnek, hogy követendő példát mutatott a jövő koncertjei számára.

-Mr. Brightside-

[2010.04.07.]