2. nap a Szigeten: Az örökös visszatérő mulattatása

A Sziget második – valójában negyedik – napja döcögősen indult, de aztán jobbnál jobb programokat hozott. Az angol Skindred magas hőfokon, a Gorillaz pedig oxigénmentes közegben égett, de mindkettő megtalálta a hozzá közelálló nézősereget.

Békebeli napnak indult, délután körül már próbáltam beleképzelni magam a fesztivál nagyfőnökeinek nem túl kellemetlen helyébe, akik ha végigsüvítettek volna a helyszínen, akkor iszonyatos pangást könyveltek volna el. Több színpadot is végigmustráltam, de szinte mindenhol unalomra leltem, ácsingózó, izzadó, megszámlálható létszámú emberseregre, akiknél ” lába kélt” a felszabadultságnak.

A MTV Headbangers Ball sátor már-már örökös tagja, a Subscribe alakítása is meglepően silány volt. Torzulós, kiforratlan hang, semmi tisztaság, és emellé párosult egy vélhetően a kontrolládák hatástalanságának köszönhető fásult előadás. Pedig hazánk egyik legszuggesztívebb, legenergikusabb bandájáról beszélünk, akik mindig kiütik a ház – itt legfeljebb a sátor – oldalát, főleg ha a fesztiválok fesztiváljáról van szó. Ritkán esik meg velem, de itt kifordultam a koncertről, és tettem egy sétát a Nagyszínpad illetve az MR2 színpad felé, előbbinél belecsöppentem Johnny Rotten alakításába. A Sex Pistols legendás bajkeverőjének személye üdítően hatott, amit az általa képviselt punknak csak nagy bátorsággal nevezhető muzsikára nem volt elmondható. Tömény hiteltelenségről tanúskodtak a látottak, mert hát 60 évesen, pénzért haknizva már senki ne énekeljen a brit munkásosztály nyomoráról…

Majd egy pálinkavásárlás után elkaptuk a honi mezőny egyik leginkább magával ragadó zenészének, Barabás Lőrincnek group-ját, ami éppen a ráadást nyomta, nem is akárhogyan. Senánkban sosem lehet csalódni, mondom ezt úgy, hogy tényleg csak a végszóra érkeztem meg a tiszta magyar stage-hez. Ezt követően visszaballagtam a metál-sátorhoz, ahol az általam nagyon várt Skindred lépett fel, amelynél az angolszász zenei irányzatokba nehezen beilleszthető, itt a jamaikai felmenőkkel bíró énekes által hozott raga keveredik össze a hardcore és metáldallamokkal. A sajátos stílusú négyest a délutáni apátia után kissé féltettem, de hamar kiderült, hogy teljesen feleslegesen. A Soulflynál és a Bullet for my valentine-nál is közreműködött Benji az első percektől felspannolta az érdeklődőket, igaz az örökös „hungarian” megszólítás a nagyszámú külföldi miatt csak hellyel-közzel találta meg a címzetteket. A raszta hajú, igazán szórakoztató figura körívből induló wall of death (a tömeg két oldalról történő egymásnak ugrása) mellett a nyuszi-pózból felpattanással szórakoztatta magát, és persze a közönséget is. Ebben a frontemberben minden megvan, ami komplexszé tehet egy zenei performance-t, ami már több mint fél siker. A Pressure című slágernál már szinte katarzist élt át a közel másfél órát végigtomboló, zömében fiatal közönség. Ezek után nem lettem volna a csúcsidőben fellépő The 69 Eyes tagjainak helyében…

Na, ekkor már felszámolódott a pangás, egyre több napi karszalagos alakot láthattunk, akik mind-mind a Faithless-re hangoltak. A startról lemaradtam, de 23 óráig így sok mindenben volt részem. A napi brit hegemónia utolsó előtti szereplője már megszámlálhatatlan alkalommal vendégeskedett hazánkban, ami már akkor a fenntartás érzetét keltette bennem, amikor először megnéztem a Sziget line up-ját. Ez az érzés nagyjából akkor vált füstté, amikor megpillantottam a zsúfolt, legalább 45 ezres sokaságot. Vagyis Gerendai Károly uraság sose fog mellé, ha Maxi Jazz-éket választja az egyik főszereplőnek, az eredmény mindig ugyanaz, felhőtlen bulihangulat, végeláthatatlan táncmaraton. 53 életév ide vagy oda, a tavalyi Hegyalján csalódást okozott Maxi még mindig nem veti le fekete zakóját – vagyis nem lép le a színről -, ami a tapasztaltak alapján teljesen érthető. Az Insomnia és a God is a DJ alatt az egeket verdesték az emberek kacsói, mindenki magából kivetkőzve – olykor levetkőzve -, átszellemülve pattogott együtt az egy afrikai menekültre hasonlító testalkatú, rémisztő ábrázatú mulattatóra.

A mulatság ezzel nem ért véget, a hangulatot a tömeg átvitte az A38-Wan2 színpadra, ahol a Gorillaz Sound System produkálta magát. A brit zenei hullám tehát továbbsöpört a seregszemlén. Damon Albarnék (a Blur alapító tagja) elektronikus zajkeltéssel fokozták a tempót, ami élményszegénysége mellett a dromedár nagy helyszín klímája – enyhébb szauna hőérzetét keltette – miatt is megfutamodásra sarkallt engem, innen már az egyik utolsó hajójárat felé vettem az irányt, azaz befejezettnek tekintettem a 4. napot. 

- Páll Norbert -

[2010.08.13.]