A Sziget 0. napján a reggae volt az úr

Ladánybene 27, Bob Marley zenekara, a The Wailers, UB40, sok napsütés és jamaikai ritmusok. Képes beszámoló a nulladik napról.

Nagy bátorság vagy mérhetetlen elfogultság kell ahhoz, hogy valaki az idei Sziget 0. napjáról ódákat zengjen. Erre legfeljebb egy mániákus jazz, esetleg rasztafári raggie-fun, vagy egy igazi Cseh Tamás utód lenne képes. A tegnap este finoman szólva is „töltelék” nap volt, főleg ha a korábbi bevezető napokat vesszük alapul. A hangulat sem hágott a tetőpontra, persze külföldi barátaink most is találtak a kedvüknek megfelelő elfoglaltságot, a prototípusai voltak annak, hogyan kell koncertek nélkül végigpörögni egy hosszú kultúrfesztivált.

Az események lassú mederben folytak, hiába próbáltam „fogást” keresni a Világzenei színpad eseményein, nem sikerült. Hiába a sok neves honi előadó, semmiféle eredetiséget nem véltem felfedezni abban, hogy minden egyes emlékező nóta után a kijelölt műsorvezető szóba elegyedett az éppen végzett zenésszel, majd feltett neki egy oda nem illő, kínos kérdést. Be kell hogy valljam, nem is bírtam sokáig a történteket, inkább átvánszorogtam a main stage-hez, ahol azért mégis egy klasszikus szubkulturális banda, a már régen elhunyt reggae úttörő, Bob Marley barátai, a Wailers tagjai nyomták a groove-okat, ami még egy hozzám hasonló laikus számára is élvezhető volt.

A koncert első felére a közönség is kezdett tobzódni, majd mindenki egyszerre kapott némi ízelítőt az igazi Jamaikából, mert hát az ember néha tényleg elfantáziálhatott azon, milyen is lenne ezt a zenét a Karib-tenger partjainál megélni. A visszafogott színpadi hangerő ugyan kissé elrontotta az élményt, de az emberek arcát mustrálva ez nem jött át mindenkinek. Csak gyűltek és gyűltek a raszta tincseket a zene hatására viselő, lötyögni oly jól tudó emberek. Mindenesetre átható volt a műsor, mintha számaival néha Bob Marleyt is megidézték volna pajtásai.

A The Wailers után a nap főprogramja, a UB 40 volt terítéken, ami hát legkevésbé sem volt főidőpontba való. A reggae-nagypapák ugyan láthatóan jól mulattak, de ezen a téren kevesen csatlakoztak hozzájuk. Még az ismertebb, régen hallott fülbemászó slágereik sem hatották meg különösebben a nagyérdeműt, de még annak a nyugdíjkor felé tartó felét sem. A generációk ömlesztő tégelyében érezhettük magunkat, volt itt 60 feletti nagymama, de karon ülő kisded is, ilyen téren legalább olyan színes volt a felhozatal, mintha a nációkat vettük volna alapul. A „lötyögés” azonban folytatódott, és talán hajnalig véget sem ért.

Kis túlzással a fesztivál látogatóinak divatdiktátori génjei, extravagáns megjelenésük érdekesebbnek bizonyult, mint minden más. Akadt itt fürdőköpenyes cowboy, anyaszült meztelen francia monsieur, őket elnézve a hangulat azért mégsem lehetett annyira nyomasztó. Na de mindegy, ez a nap is megvolt, örülhetünk annak, hogy ma minden színpadon beindul a nagyüzem, mostantól lesz miből válogatni, ez aztán az igazi szerencse…

- Páll Norbert -

[2010.08.11.]