Az Űrgitáros földre szállt - Joe Satriani koncert Budapesten

A november eleji koncertdömpinget zárta hétfőn a Budapest Arénában Joe Satriani jó 4-5000 néző előtt. Nem először járt hazánkban, és reméljük nem is utoljára!

Új lemez, turné

Nemrég jelent meg „Satch” Black Swans and Wormhole Wizards című lemeze, jelenleg ezzel turnézik Európában. Az új lemezről a koncert alatt 7 számot hallhattunk, de szerencsére a régi klasszikusok sem maradtak el. Satriani karrierje nem mint klasszikus szólógitáros indult, először tanította a gitározás tudományát olyan emblematikus figuráknak, mint Steve Vai, Kirk Hammet és még sorolhatnánk. Ezután következett a Surfing with the Alien című lemezének sikere 1987-ben, ami mindjárt a legjobb rockgitárosok közé emelte. Ezen státuszát azóta is fenn tudja tartani, mégha túl sok megújuláson nem is esett túl. De őt pont így szeretjük.

Gitáros az űrből

Játékstílusa és a gitárhangja egyszerűen összetéveszthetetlen, energikus, néha pedig olyan, mintha nem is evilági lenne. Az ember pedig maga a megtestesült ZENE, HARMÓNIA. Egyszerűen nincsenek sztáralűrjei, minden egyes hangot olyan természeteséggel fog a gitárján, mintha ezzel a kezében született volna. A zenésztársait nagyon nagyra tartja, ezt éreztette is velük végig, szóval emberileg is teljesen rendben van. Az elején egy kicsit torz volt a hangzás, de aztán gyorsan belőtték a cuccot, és minden a helyére került. A kísérőzenekar is nagyon jól el lett találva, Mike Keneally (billentyű), Galen Hanson (ritmusgitár), Jeff Campitelli (dob), és Allen Whitman (basszusgitár) is hatalmas zenészek. A basszusos srác egy kicsit mintha keményebb közegben mozogott volna eddig, hiszen amellett, hogy tökéletesen játszott, majdnem végig headbang-gelt is a koncert alatt.

Komoly kezdés

Az Ice 9-nal kezdett, majd a Hordes of Locuts jött, ezután pedig a Flying in a Blue Dream következett. A koncert első harmada –egészen a Satch Boggie-ig nagyon pörgősre, zúzósra sikerült – külön ki kell emelni a War-t és az alatta futó zseniális vetítést, utána viszont egy kicsit az elszállósabb rész jött. Itt játszotta az új számait, amik természetesen nagyon jók, de egyenlőre én még a régebbieket jobban ismerem és szeretem. A 2008-as albumán megjelent Andalusia című számát akusztikus gitáron kezdte rendesen spanyolosan, majd szám közben váltott elektromos gitárra. Félelmetesen jól szólt. Ennyire letisztult, nagyon jól szóló gitárt és gitárjátékot még nem nagyon hallottam.

Lelasult befelyezés

A Big Bad Moon-nal zárta a visszataps előtt az előadását – ez volt az egyetlen szám a koncerten amiben énekelt is, különben sem nagyon van neki ilyen. Az ez előtti négy szám számomra egy kicsit leültette a koncertet, ami még így sem volt unalmas csak egy kicsit lehetett volna prögősebb is. A témák, a zenekari részek, mind-mind a helyén vannak, a hangzás tökéletes, mi kell még ennél több? Arra azért felhívnám a figyelmet, hogy egy több mint két órás koncertet játszott le úgy, hogy nincs ének, végig ő vezeti a zenekart és egy pillanatra sem lankadt, vagy látszott volna rajta az, hogy unja, esetleg nem tiszta szívből nyomná a zenét. Azt hiszem sokan példát vehetnének róla. A visszatapsolás után még megénekeltették a közönséget zúztak egy nagyot az egyik kedvencemre, a Summer Songra, ami egy nagyon jól eltalált végjátéknak bizonyult.

Ne maradjon kétségünk effelől: korunk egyik legjobb – ha nem a legjobb – gitárosát láthattuk, hallhattuk hétfőn este! Remélem még találkozunk vele többször is!

Joe Satriani az Arénában

-Aretuska-

[2010.11.12.]