- Mi a véleményed a magyar könnyűzene színvonaláról, valamint a kereskedelmi csatornák sztárgyártásáról?
- Megint egy irtó nehéz kérdéssel jössz nekem, mert ha őszinte szeretnék lenni, lehet, hogy megbántanék pár embert, amit egyrészt nem szeretnék. Másrészt meg, akikről rossz véleményem van, azok időközben az én szakmám részei lettek. Hát hogyan tehetném? Általánosságban azt tudom mondani, hogy úgy látom, az embereket becsapják, amikor azt mondják, hogy ennyi tehetség van. Nincs ennyi tehetség. A tehetség szerintem nem az a képesség, hogy tudunk-e énekelni, játszani, leutánozni egy videoklip-et. Azt nagyon sok ember tud. Amit én tehetségnek hívok, az az, ha valamitől, valakitől kiszakad a szívem, amikor hallgatom. Megérint-e? Érzek-e valamit? Azt látom, hogy a tehetségkutató műsorok legnagyobb hibája az, hogy létrehozták azt a tendenciát, hogy a mérce egyre lejjebb csúszik. Már azt is jónak kiáltják ki, aki úgy vonaglik, mint ahogy a klipekben látjuk, vagy „hű de jó, mert rázza a csípőjét”, miközben ez nem belőle fakad, hanem megpróbál megfelelni egy elvárt képnek. Ha ezt sokszor, sok emberre mondják, a nézők persze elhiszik a „szakértőknek”, és tényleg elkezdenek rajongani. De miért is? Az miért teljesítmény, hogy közepes popnótákra karaokézunk? Úgy látom, most ez a mérce. Arról nem is beszélek, amit mindenki tud, hogy ennyi előadó egyszerűen nem tud kifutni, nem tud megérni. Hol vannak a saját, számukra íródott dalok? Ami róluk szól, amiben meglátnánk, hogy tényleg többek-e az utánzásnál? Én alig-alig látok ilyet, pláne hosszútávon. Nagy bajnak tartom azt is, hogy amiért nincs lemezeladás, a jó szerzők, szövegírók nem írnak nótákat előadók számára. Pedig gyönyörű dolgok sültek ki egy-egy alkotóközösség munkájából. Presser - Katona Klári - Dusán… sorolhatnám. Az előadókat már nem tartják olyan sokra, pont azért, mert elvesztették a hitelüket.
- Készülsz valami újabb repertoárral, esetleg lemezzel meglepni a közönséget? - Igen, most nagyon nagy munkában vagyunk, Keresztes Zoltán barátommal, aki a dalaimat írja. Én kivártam azt az időt, ami szerintem, ahhoz kell, hogy az ember kiálljon egy anyaggal: látjátok, ez vagyok én! Most végre ilyen dalokon dolgozunk, abban a stílusban, hangzásban, amilyennek én képzelem. Remélem, hogy tavasszal előrukkolhatok vele, mert ez az anyag már nagyon megérett, és nagyon remélem, hogy ha meghallgatják, megértik, miről beszéltem. Addig is bővítem a repertoáromat ezekkel, az új dalokkal is, a fellépésemen mindig nagy sikerük van.
- Végezetül, mi a célod, mi az a csúcs, amit el szeretnél érni művészi pályádon?
- Közel sem vagyok a csúcson, úgyhogy még sok minden hátravan. A legnagyobb célom az, hogy maradandót hagyjak hátra. Legyenek olyan dalaim, ami sok-sok év múlva is fel akarjanak dolgozni. Tudom, hogy kicsit nagyratörőnek látszik ez a cél, de a szívem mélyén ez a vágyam.
Hírek
szeretnék. Másrészt meg, akikről rossz véleményem van, azok időközben az én szakmám részei lettek. Hát hogyan tehetném? Általánosságban azt tudom mondani, hogy úgy látom, az embereket becsapják, amikor azt mondják, hogy ennyi tehetség van. Nincs ennyi tehetség. A tehetség szerintem nem az a képesség, hogy tudunk-e énekelni, játszani, leutánozni egy videoklip-et. Azt nagyon sok ember tud. Amit én tehetségnek hívok, az az, ha valamitől, valakitől kiszakad a szívem, amikor hallgatom. Megérint-e? Érzek-e valamit? Azt látom, hogy a tehetségkutató műsorok legnagyobb hibája az, hogy létrehozták azt a tendenciát, hogy a mérce egyre lejjebb csúszik. Már azt is jónak kiáltják ki, aki úgy vonaglik, mint ahogy a klipekben látjuk, vagy „hű de jó, mert rázza a csípőjét”, miközben ez nem belőle fakad, hanem megpróbál megfelelni egy elvárt képnek. Ha ezt sokszor, sok emberre mondják, a nézők persze elhiszik a „szakértőknek”, és tényleg elkezdenek rajongani. De miért is? Az miért teljesítmény, hogy közepes popnótákra karaokézunk? Úgy látom, most ez a mérce. Arról nem is beszélek, amit mindenki tud, hogy ennyi előadó egyszerűen nem tud kifutni, nem tud megérni. Hol vannak a saját, számukra íródott dalok? Ami róluk szól, amiben meglátnánk, hogy tényleg többek-e az utánzásnál? Én alig-alig látok ilyet, pláne hosszútávon. Nagy bajnak tartom azt is, hogy amiért nincs lemezeladás, a jó szerzők, szövegírók nem írnak nótákat előadók számára. Pedig gyönyörű dolgok sültek ki egy-egy alkotóközösség munkájából. 
