Ha kiderül, hogy valaki szándékosan keltett pánikot szombaton a West Balkánban, az 3 év börtönt is kaphat. Amíg a korábban őrizetbe vett 5 gyanúsítottat szabadlábra helyezték, addig egy 6. embert szerdán hallgattak ki a rendőrök. A szórakozóhelyet 90 napra bezárták.
A West Balkán-ügy mind az 5 gyanúsítottja hazamehetett a bíróságról. A cég tulajdonosának sorsáról még kedden este döntött a testület. A többiek tárgyalását szerda délelőtt tartották. Ügyvédeikkel beszéltek de, az újságírókkal nem akartak szóba állni. Kevéssel dél után pedig megszületett a határozat: mindenki szabadlábon védekezhet.
A tragédia után 4 nappal még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mi történt. A hatóságok nem nyilatkoznak, vagy csak a találgatásokat cáfolják. Fodor Bence – aki korábban a partysorozat egyik DJ-je volt – nem csodálkozik ezen. A bulikon korábban is nagy volt a tömeg. Az előző party helyszínről ezért kellett menni a rendezvénynek.
A Nyugati téren az épületet kiadók és bérlők között szerződés szabályozza, hogy kinek mi a feladatat. Azt senki sem árulja el, hogy a papírokban mi van, de mindenki ügyvédje - a felelősség kérdésében - a másikra mutogat.
A tragédia után több önkormányzat is bejelentette: mostantól szigorúan ellenőrzik a szórakozóhelyeket. de arra a kérdésre, hogy szombaton éjjel miért nem tűnt fel senkinek, hogy mit keres 3000 fiatal a Nyugati téren egy olyan épületben, ahol 300-an lehetnének, - egy előre meghirdetett bulira várva- a helyi jegyző azt mondta, hogy nincs kapacitásuk. De a West Balkánt 90 napra bezáratták, és e hétvégén több szórakozóhelyen is elmarad a buli.
A nyomozásról senki sem nyilatkozik, de úgy tudjuk, hogy a rendőrök több embert kihallgattak, mert úgy gondolják, hogy valaki késelésről kiabált, és emiatt alakult ki a pánik. Ha bebizonyosodik, hogy nem történt késelés, a pánikot okozó rémhírterjesztő akár 3 év börtönt is kaphat.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.