Dinamit a Szikrában: játszottak, ahogy akartak

A hetvenes-nyolcvanas évek rock-mozi feelingjét – Corvin, Uránia – hozta vissza az egykori Szikra filmszínház átalakított mozi terme. S, hogy a külcsínhez mindjárt tartalom is társuljon, a kultikus Dinamit ontotta régi és új rock slágereit.

Miről is szól a kőkemény hard rock muzsika? Sok egyéb mellett, például a szabadságról. Bár az önkifejezésnek is megvannak a szabályai, maga a műfaj mégis attól népszerű, hogy képviselői – ahányan vannak – annyiféleképpen látják, láttatják. A lényeg: a hitelesség és az őszinteség. Aki nem e szabályok szerint él, hamar kiveti magából a rock társadalom.

E tekintetben nem sok minden változott az elmúlt húsz-harminc esztendőben – legalábbis a műfajt tekintve. „Mindössze” annyi történt, hogy a divattrendek változása okán ma a különböző televíziós tehetségkutatók percemberkéi uralják a mezőnyt, hiszen manapság a média az elsőszámú királycsináló. Az „őszinte, kőkemény rock” mára kikerült a fősodorból, felváltotta az igénytelenség, ám ez korántsem jelenti a műfaj halálát. Mindig lesznek, akiket magával ragad az élő zene varázsa, a tehetség, a hangszeres virtuozitás.

A Dinamit szupergrupp sem tehetett mást, mint hogy 32 évvel ezelőtt beállt a sorba és tolta a rockot, ahogy csak bírta. Ígéretesnek indult pályaíve három esztendő után megtört, mégis kitörölhetetlen nyomokat hagyva maga után, emelt fővel távozhatott a rock színpadokról. Közel két éve azonban lefújták a port a Dinamit emblémáról, hogy ismét nekiveselkedjenek Jerikó falainak. Ott folytatták, ahol 1982-ben abbahagyták, megjegyezve az életre szóló bölcseletet: „Játszd, ahogy akarod” – csak hiteles légy!

Olyannyira, hogy tavaly év végén megjelent albumukat is e címmel ruházták fel. Azon melegében megtörtént a lemezbemutató is, így fél év elteltével, a Szikra „cool tour house” publikumának sem csengtek ismeretlenül a friss album dalai. Kezdésként egy őshimnusz – Dinamit a vérem – és máris pezseg, forr a levegő. Pedig mindössze erős félház tapsolja-énekli a dalokat, ám a lelkesedés a régi. A zenészek bátran nyúlnak az új nótákhoz, a tízből hét terítékre is kerül. Vendégként az Ismerős Arcok frontembere, Nyerges Attila interpretálja az általa jegyzett szövegű, Mire jó opuszt, majd nyakában akusztikus gitárral egy kedves rockballadát az ősidőkből, az Igazság-ot. Ekkorra a szerény teljesítményt nyújtó hangosítás is nagyjából a helyére kerül, így végre a dalszövegek is követhetők. A Pók tételében Szűcs Totya is kiengedi oroszlánkörmeit, jóízű szólóiból kaphatunk némi kóstolót. Kálmán Gyuri – aki baráti körben a „Gyula” titulust viseli – képes feledtetni az egykori aranytorkú énekest. Erre a Tűz van és a Dzsungelharc hangszálakat próbára tevő darabjai szolgálnak ékes bizonyítékul. Németh Gábor és Zsöci profi ritmusszekciója, mint mindig, óramű pontossággal működik.

Akik fogékonyak a hangszeres játékra, oda-oda sandítanak a balszélen tevékenykedő Prognózis billentyűsre, vajon mit hozott magával a Dinamitba? Nos, a válasz kézenfekvő: a vér sohasem válik vízzé, bárhol is teljesítsen az illető. Béla hozza, ami tőle elvárható – és ez nem kevés. Játéka szépen belesimul a csapat összhangzásába, rövid, ám hatásos szólói alatt a négylábú Hammondot kissé előre tolva, résnyire nyitja a billentyűpark zárt derékszögét.

„Aluljárók fia, sorsod valahol hibás” – szólt a Tinédzser dal egykori himnusza ’79-ben és most, a buli zárásaként, 2011. május 13-án, a Szikra kultúrházban. Aztán szűnni nem akaró vastaps, ütemes skandálással: „Vissza! Vissza!” Ugyan, mi mással jöhetnének vissza, mint a kezdőnótával? Az erekben robbanásig feszülő, rohanó-zubogó véráramot szimbolizáló robbanószerkezetről szóló dallal.

Fülünkben a dallamfoszlányokkal, lelkünkben jó érzéssel, szánkban a sör ízével, most már nyugodtan hazatérhetünk. Megkaptuk, ami nekünk járt.

-zene.hu-

[2011.05.22.]