"Soha nem akartam Vikidál Gyula lenni…" - interjú a Dinamit énekesével

Tavaly decemberben, Szombathelyen debütált a nyolcvanas évek egyik jelentős szupergruppjának reinkarnálódott formációja. A belövő buli frenetikus sikere után, vélhetően hasonló fogadtatás mellett, a Dinamit megcélozza a Petőfi Csarnok deszkáit is. Az esemény előkészületeiről, az üstökösként berobbant karcos orgánumú tehetséges énekest, Kálmán Györgyöt faggattuk.

- Minden tribute-muzsikusnak legmerészebb álma, hogy egy csapatban játszhasson tiszteletének alanyaival. Kálmán Gyuri énekes számára elég hamar beteljesedett ez az álom.
- Ha tíz év elég egy álom beteljesüléséhez, akkor tényleg gyorsan eljött az idő, hogy a Dinamitban énekelhessek (nevet). 1999-ben Nagy Zoli dobos barátommal hoztuk létre a P.Box, Dinamit és egy-két P.Mobil számot játszó Pandora zenekart. Amolyan baráti-buli csapatnak indult, aztán elég hamar csatlakozott hozzánk Lovas Jani, aki nagyszerű gitáros. Inkább a Dinamit-P.Box vonalat vittük, mert az ő nótáikat egyrészt senki sem játszotta, de a legfőbb ok mégis csak Vikidál Gyula, aki mindhárom formációnak frontembere volt. A zenekarok arculatát Gyula énekhangja határozta meg, nekem a mai napig példaképem. Mikor a Dinamit zenészei elhatározták, hogy újra nekivágnak a rock and rollnak, hosszú tárgyalásokat folytattak egymással, és persze Vikidál Gyulával is, aki végül nem vállalta az együttesben való részvételt. Csiga Sanyi ajánlott Németh Gábor figyelmébe, aki lejött az Orczy-kertbe meghallgatni a Pandorát. Sanyitól tudtam meg azt is – mivel Gabi nem várta meg a koncert végét -, hogy várnak a két nap múlva esedékes zenekari megbeszélésre. Ott tulajdonképpen eldőlt a Dinamit sorsa – és vele az enyém is.

- Van énekesi előképzettséged, vagy az őstehetség szól a mikrofonból?
- Hogy őstehetség-e?... Hát… köszönöm szépen! (nevet) Egyébként igen, tanultam énekelni: Vikidál Gyulától, Tunyogi Pétertől, Varga Mikitől… ennyi. De énektanárhoz soha nem jártam.

- A Dinamit tavaly december óta túl van debütáló buliján. Várakozásaidnak megfelelően zajlott a koncert?
- Nagyon izgultam, nagyon féltem, de hála Istennek jól sikerült. Az első nóta volt a legkritikusabb számomra, azt hittem soha nem lesz vége! Az elején a hangosítás sem állt a helyzet magaslatán, de a harmadik számnál már minden a helyére került. Fantasztikus hangulat alakult ki a sportcsarnokban, ennyi ember előtt még soha nem énekeltem. Az is kérdéses volt, hogy Vikidál Gyula után mennyire fogad el engem a közönség?

- És hogy érzed: mennyire fogadott el a közönség?
- Mondjuk túlzás, hogy maximálisan, de hála Istennek jó fogadtatásban volt részem. Úgy érzem, nem okoztam csalódást.

- A Híd album bizonyos nótái alaposan próbára tehetik a hangszálakat. Közülük kettő is bekerült a repertoárba – ráadásul egymást követően – amely nemcsak dobhártya-, de torokrepesztő is. Meg tudtál másnap szólalni?
- Mivel mindösszesen egy órát játszottunk, szerencsére annyira nem vette igénybe a hangszálaimat. A problémát inkább a kontroll jelentette, a színpad nagyon hangosan szólt. Emiatt a szokásosnál jobban kellett erőltetni a hangomat.

Lapozz, interjúnk a következő oldalon folytatódik!

[2010.02.19.]