A szűz kéz, pedig szerencsét hoz – legalábbis a mondás így tartja. Persze nem csak ebben kell reménykedniük a Punnany Massif tagjainak, akik megalakulásuk óta először adnak önálló koncertet a Zöld Pardonban augusztus 17-én, pénteken.
A színpadon teljes, tízfős zenészcsapattal felálló pécsi gárda évek óta klub- és fesztiválkedvenc, és most végre a Zöld Pardon színpadán is bizonyíthatnak.
- Vendégként voltunk néhányszor a helyen, amikor Budapesten jártunk. Reméltük is, hogy végre játszhatunk, hiszen nagyon tetszett a folyamatos fesztivál-hangulat. Kíváncsiak vagyunk, milyen lesz a nagy nyilvánosság előtt elkövetett verbális izgatás. Sikeres volt eddig a nyarunk, szinte alig pihentünk. Volt olyan hetünk, amikor négy nap alatt hat koncertet nyomtunk le, kicsit kóvályogtunk már a végén, viszont rengeteg energiát kaptunk az emberektől, amit megpróbálunk most visszaadni. Szerintem simán fog menni - nyilatkozta Wolfie, a Punnany Massif egyik alapító tagja.
A műsor gerincét az idén megjelent Sun Kick album dalai adják, de mind a Körkorkép, mind a Shen Kick közönség kedvenc számai elhangzanak majd.
A pénteki koncertre a belépő 400 forintba kerül.
[2012.08.16.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.