Egy emlékezetes este: nyárzáró The Carbonfools koncert

Különleges élményben lehetett annak része, aki a tegnap estét a Marczibányi Téri Művelődési Házban töltötte: a The Carbonfools egy egyedi, emlékezetes esttel ajándékozta meg a közönséget, mely nem csak a dalok miatt lett olyan, amilyen. A fiúk méltóképpen búcsúztatták nem csak a nyarat, hanem az eddigi dallistát is, amit már nem nagyon fogunk hallani ilyen formában.

Már a koncert meghirdetésénél sejteni lehetett, hogy telt házas este lesz, s valóban így is történt: mikor megérkeztem, már csak két hely közül választhattam. Aztán a kedves intéző bácsi kisegített zavaromból (ugyanis a pénztárcám nem volt nálam), és átadta nekem a tiszteletjegyét, hogy nézzem csak nyugodtan onnan a koncertet, és ne vesződjek az anyagiakkal. Innen is hatalmas köszönetemet küldöm neki!

Felérve a színházterembe egy hangulatos helyszín fogadott, s enyhén fáradtan (na jó, nagyon fáradtan) az egész napos rohangálástól belesüppedtem a leghátsó sor legszélső székébe, s izgatottan vártam a kezdést. Kíváncsi voltam nagyon, hogy a srácok hogyan készültek fel egy ilyen jellegű koncertre, hisz most mindenki ülni fog, s a sorok közötti kis távolságból kifolyólag nem nagyon tundank majd az emberek állva tombolni. Azután a terem lassan elsötétült, s megérkeztek a fiúk – majd belecsaptak egy bő másfél órás könnyed, élvezetes szórakoztatásba.

Azt est egyik különlegessége az volt, hogy javarészt olyan dalokat hallhattunk tőlük, amiket nem, vagy csak nagyon ritkán játszanak koncerteken. Ilyennek számított többek között például a Busdriver, a Cash vagy a Frackles, amiket élvezettel hallgatott a közönség.

Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.

Egy kicsit itt ki is térnék rájuk, mert eléggé aktívak voltak, ami a megszólalásokat illeti: értem én, hogy koncerten vagyunk, ráadásul a kedvenceik koncertjén, de egy ici-picit – már csak a helyszín miatt is – lehetett volna disztingválni. A zenekar egyébként nagyon jól kezelte a szituációt, Fekete Isti sokszor mint valami karmester próbált rendet tenni, Fehér Balázs pedig poénnak reagált le mindent.

Egyébként a helyszínnek köszönhetően sokkal több interakció volt a zenekar és a közönség között, egyfajta stand-up show jött létre a dalok szüneteiben, ami még oldottabbá, még közvetlenebbé tette a hangulatot. Sőt, a vége felé meg is énekeltették az embereket, amiben mindenki igazán lelkesen vett részt.

Különleges performance-ként lehet és kell kiemelnem, hogy Istit a Busdriver mellett a Santabay-ben is hallhattuk énekelni, így ismét meg tudta mutatni, mennyire kellemes énekhangja van, amit amúgy elég sokáig el lehet ám hallgatni. A másik ilyen jellegű produkció Miklós Milán részéről hangzott el, aki egy szál basszusgitárral, kicsit megilletődve adta elő Charlie örök klasszikusát, a „Könnyű álmot hozzon a szél” című dalát, melyet édesapja, Miklós Tibor dalszövegíró eredetileg neki, s testvérének, Miklós Eponin színésznőnek írt. Fantasztikus, megható előadás volt, kicsit könnybe is lábadt a szemem, miközben Milánt figyeltem a színpadon.

A színházas koncert végül hatalmas sikerrel zárult, még dalkívánságot is teljesítettek a srácok, így mindenki hatalmas élményekkel távozhatott az est végén.

Aki pedig egy másfajta kikapcsolódásra vágyik a zenekarral, akkor az mindenképpen jöjjön el a holnapi Carbonbarát találkozóra, melynek helyszíne a Millenárisban található Lecsós közösségi kert lesz, ahol délután kettőtől várják a fiúk azokat a vállalkozó kedvű személyeket, akik segítenek egy kicsit a kertészkedésben.

- Rosta N. Napsugár -

[2014.09.27.]