Juli az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából különleges zenei kísérletre szánta el magát. Három, kultikus, 56-os slágert feldolgozva tiszteleg az események előtt, melyek meghatározóak országunk történelmében.
A dalok: „Ahogy lesz úgy lesz”, „Honvágydal” és „Szállnak a darvak” című zeneművek, melyek új, modern hangszerelést kaptak és teljesen egyedi, aktuális zenei felfogásokká váltak ez által.
– Az elnyomás elleni lázadás és a forradalom témaköre régóta nagyon foglalkoztat. Azt hiszem minden dolog, ami az emberiség előrejutását, fejlődését szolgálta, forradalom volt és mindig abból indult ki, hogy néhány ember nem akart a rossz helyzetekbe beletörődni és alkalmazkodni valamihez, amiről érezték, hogy nem ésszerű, nem jó szándékú és nem előrevisz, hanem korlátok közé szorít. Ezek az emberek, akár tudósok, akár forradalmárok, akár művészek voltak, mindig bátran kiálltak a szabadságukért és a jogaikért, vállalták az ellenvéleményüket. Ez az attitűd közel áll hozzám és mindenképp szerettem volna megemlékezni azokról, akik akár az életüket áldozták a szabadság oltárán, emellett a dalok szövegei és mondanivalója ma is aktuális, elszakadás, idegen földön való élet, harcok, amikben emberek elveszítik a szeretteiket, mind az elnyomás jelei, ami ellen sokan a maguk eszközével lázadnak. A feldolgozásokkal a legfőbb célom a tisztelgés mellett az, hogy a fiatalokhoz közel hozzam ezt a 60 éve történt eseményt és egy mai, modern zenei hangzással hallassam a dalok üzenetét.” – fűzte hozzá Horányi Juli.
A feldolgozások szeptember 20-án jelentek meg a Gold Record lemezkiadó gondozásában, az énekesnő tervei szerint élőben is előadja majd a dalokat, zenésztársai közreműködésével.
– GR –
[2016.10.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.