Jöttek, játsz’tak, győztek - "Róka-billy" és vérbő blues az E78-ban

Ismét Pécsre látogatott az idén negyvenedik születésnapját ünneplő Little G. Weevil – „leánykori nevén” Szűcs ’Kis Zsizsik’ Gábor -, a magyar származású, Amerikában élő blues gitáros, énekes, zeneszerző. S ha ők koncerteztek, mi ott voltunk! 

Mindezeken kívül a kiváló zenész egy személyben még a 2013-ban Memphis-ben megrendezett International Blues Challenge első helyezettje és az amerikai Blues Music Award jelöltje is. Ezen a nagyszerű koncerten újra megajándékozta a pécsi hallgatóságot az „old school southern blues”-zal, modern ritmusokkal és rockakkordokkal elegyítve. Ezúttal a Three Chords Too Many című új lemezének bemutatójával tért vissza hozzánk, amelyről így nyilatkozott: „Fogj egy üveg finom bort, tedd fel a fejhallgatód, és kapcsolj ki egy kis őszinte blues-zal, amelyet igazán szeretünk játszani”.

Ha fejhallgatóra nem is volt szükség, a bor és a kikapcsolódás tökéletesen adott volt a Zsolnay negyed koncerttermében ezen a februári estén. Mégis muszáj volt – immár többedszerre - elméláznom azon, hogy vajon miért is járunk koncertekre: ülni és nézni – avagy hallgatni -, vagy a zenét átvenni, magunkévá tenni és vele együtt rezdülni, alkalmasint rá mozdulni? Little G. zenéje lüktető volt, már-már „lovaglós-lovaskocsis” utazózene, amit természetesen lehet mozdulatlanul ülve is élvezni, csak (szerintem) nem érdemes. Táncolhattunk volna, sejtésem szerint a lábakba rövid idő alatt belopódzott a „bugi”. Táncolhatott volna az egész közönség, talán ha a nézőtér erre alkalmasan lett volna berendezve – ezen érdemes lehet a jövőben elgondolkodnia a Zsolnay negyed szervezőinek.  Persze jó volt ülve is: kényelmesen hátradőlve, a zenét hallgatva elmerengeni azon, hogy vajon miről kántál angolul ez az ürge ott a színpadon. Jó volt csak belebambulni a muzsikába, csupán gondolatban vele vonaglani, közben az életet végiggondolni. És közben lehámlott rólunk a hétköznapok ránkfáradt gúnyája… Többen egész bizonyosan így fogadták be Little G adományát.

Én így láttam ugyanis: adományt kaptunk a rendkívüli muzsikustól. A világot járt szegénylegény (vagy legkisebb királyfi?) visszatért kincseivel – és most szétszórta közöttünk, szegény itthon-maradottak között. Valószínűleg egészen más lehet persze a gátlásai béklyói által gúzsba kötött magyaroknak zenélni, mint a - lelki szemeim előtt - jóval lazább amerikaiaknak. A kiváló blues-zenész azonban lazaságával és profi könnyedségével hamar átadta nekünk is ennek a tengerentúli népnek az életérzését.  Little G. Weevil tipikusan nem a szavak embere, de gitáron – és persze a blues-balladák szövegein keresztül – bármit el tudott mesélni nekünk. A dalok közé csak rövid, frappáns összekötőszövegeket biggyesztett, ami és ahogy jött. Olyanokat, mint „Ez a blues, vazze!”  vagy: “Jó kis szám ez is, mi? Én írtam.” Bájos lazasággal, az öntömjénezést huncut humorral oltva ki.

Little G.-t ezúttal elkísérte állandó dobosa, a szintén Atlantában élő afroamerikai Daniel Harper, aki első ízben járt most Magyarországon. Daniel – aki leginkább egy amerikai zsarura vagy smasszerre emlékeztethetett minket, aki ráérő idejében dobolgat egy kicsit -  alázatosan, de tökéletes biztonsággal hozta a finom ritmusokat és a vadabb pörgős tempókat is. Jó ötlet volt ütősszekcióval bővíteni a formációt – noha egyedül szabadabb lehetett, szabadabban áradhatott a zenében és csak a saját maga ura lehetett Little G. Dobbal kiegészülve azonban még “ütősebb” lett a produkció (szó szerint). Néhány évvel ezelőtti pécsi koncertjén – melyen szintén volt szerencsém jelen lenni - úgy volt, hogy elég volt egyetlen gitár és a dögös, érces ének a jó bulihoz. Most az egy darab gitár, a dob és az ének szintúgy tökéletesen elegendő volt.

A műsorból számomra legkedveltebbek a végükön elvékonyodó-elhalványodó, majd mégis visszabukkanó hangos befejezésű nóták voltak.  De örömmel fogadtam azt az új felismerésemet is ezen az estén, mely szerint a blues lehet erotikus. Soha nem gondoltam volna, de most megtapasztalhattam, hogy mennyire érzéki, intim, szexi tud lenni egy blues-dal. Hálás vagyok azért is, hogy világossá vált számomra, hogy a „Loose your mind” alatt nem feltétlenül azt kell értenem, hogy veszítsem el az eszemet, hanem csak azt, hogy lazítsak rajta…

Így Valentin-nap környékén különösen aktuális volt az a témakör, amelyek mentén a koncert dalai javarészt mozogtak: Szeretsz? Nem szeretsz? Miért nem szeretsz? Tudom, hogy nem szeretsz, de én csak téged szeretlek! Hol is szeretett ő, amikor még szeretett? „I don’t know where my baby used to live…” és így tovább. Little G. azonban nem csak e témák körül alkot: saját elmondása szerint ír zenét mindenről, ami foglalkoztatja az életben, legyen az pozitív vagy negatív.

– Horváth Genovéva  –    
 Fotó: Takács Miklós 

[2017.02.19.]