Idén a legerősebb szezonjára készül az öt éves születésnapját ünneplő Barba Negra Track!
The Dead Daisies, Ugly Kid Joe, Stone Sour a nemzetközi felhozatalban, és már biztos, hogy 2015 után ismét Budapesten, ezúttal a Barba Negra Track színpadán, a stadion rock és a súlyos riffek kiváló keverékét művelő Black Stone Cherry is. A Barba Negra Track 5. évadának kiemelt eseménye lesz a zenekar első hazai szabadtéri bulija.
A népszerű amerikai zenekar 2001-ben alakult, karrierjük sikerét jól mutatja, hogy míg első lemezüket szerzői kiadásban jelentették meg, 2008 után már olyan zenekarokkal indultak el turnézni, mint a Def Leppard, a Whitesnake, a Nickelback vagy később az Alter Bridge és az Airbourne. A zenekar legutóbbi nagylemeze 2016-ban jelent meg Kentucky címmel, ezt 2017-ben egy Back to Blues című EP követte. Ezen a ’60-as évek blues legendái előtt tisztelegtek feldolgozásokkal.
A Black Stone Cherry tavaly ismét ellátogatott volna Budapestre, de sajnos a teljes téli turnét törölték, így elmaradt a koncertjük. A várakozásnak azonban vége, 2018. június 16-án a Barba Negra Track színpadán láthatjuk a southern rock egyik legütősebb formációját.
Jegyeket ITT tudsz venni, további infót ITT találsz.
[2018.01.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.