A nagy Gatsby a Vígszínházban - megkérdeztük a darab zeneszerzőjét

A bemutató aktualitása okán beszélgetésre kértem a darab zeneszerzőjét, Kovács Adriánt. Tartsatok velünk!

Adrián fiatal kora ellenére rendkívül gazdag pályával rendelkezik. Zenei vezetőként és karmesterként közreműködött például a Nők az idegösszeomlás szélén (2016), Virágot Algernonnak, Szegény Dzsoni és Árnika (2017), Dorian Gray (2018) című darabokban. Zeneszerzőként találkozhattunk vele leggyakrabban, sok egyéb munkája mellett a Karnyóné (2015), Liliomfi (2015), Kinek az ég alatt már senkije sincsen (2017), A diktátor (2018), A Pendragon-legenda (2019) című műveket jegyzi.

Hamarosan bemutató, nagyon várjátok?

Még dolgozunk. Az előbemutatóra elkészültünk. A szerkezeti egységekben még finomítunk az arányokon. A bevezető rész picit rövidebb lesz. Hamarabb megjelenik a színen Gatsby. Változik egy kicsit a klasszikus- és az elektronikus zene aránya. Variáltunk egy picit a vége szövegben. De ez egyáltalán nem váratlan egy ilyen szokatlan próbafolyamat után.

Szokatlan?

Itthon, nagyszínpadi zenés produkcióknál nagyon ritkán kockáztatnak a színházak. A jól bevált darabok, megszokott zenésszínházi formák dominálnak.

Azt nem állítom, hogy új zenés irányt találtunk ki a Gatsbynél, de azt hiszem sikerül egy olyan formát és nyelvezetet mutatni, ami más, mint a klasszikus musicalek, amit mindhárman magunkénak érzünk, melyben az alkotói csapat (ifj. Vidnyánszky Attila - rendező, Vecsei H. Miklós – író) közös szándéka érvényesül.

Ezért, más lett a színpadra állítás módja is. Adódott egy lehetőség, hogy megvalósítsuk az álmunkat, persze szoros volt a határidő. Tulajdonképpen műhelymunkában jött létre maga az előadás.

Huh! Ezt még kifejtjük, de kezdjük az elején.

A nagy Gatsby, F. Scott Fitzgerald amerikai író 1925-ben megjelent regénye. Egy remekmű. Hat film adaptáció készült a könyvből, a legutolsó 2013-ban, Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan és Tobey Maguire főszereplésével. A dráma egy fiatalember, Nick Carraway elbeszélése.

A történet középpontjában Jay Gatsby áll, aki arra tette fel az egész életét, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét, Daisy Buchanant. Minden tettét ennek rendeli alá. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint ahogyan annyi éven át azt Gatsby tervezte. Carraway elmondja, miként vesz váratlan fordulatot Gatsby és Daisy szerelme, elbeszéli Gatsby dicső halálát, melyet egy merénylet okozott, és hogy Daisy miként lett hűtlen az ő érte mindent feláldozó férfihoz.

Hogyan vált számodra „álommá” a mű, egyáltalán, kinek az ötlete volt eredetileg, hogy ezt kellene színpadra állítani?

Erre ma már mind a hárman máshogyan emlékszünk.

Már a film előzetese nagy hatással volt rám. Elolvastam a könyvet, megnéztem a filmet, és nem tudtam szabadulni tőle. Utánanéztem, hogy készült-e belőle valami színpadra. Inspiráló volt számomra a zene, a látvány, a hangulat, és rengeteg önálló gondolatot indított el. Végül a mi előadásunk zenei világa nagyon is különbözik a filmétől.

Gatsby szerelme, Daisy iránti rajongása és ragaszkodása volt a legérdekesebb nekem. A magánéletemben pont akkor szakítottunk rövid időre a párommal, aki ma a kislányom édesanyja. Gatsbyhez hasonlóan én is átéltem ezt a Fitzgerald-i férfi keserűséget akkor. Ez fogott meg.

Azt hittem az amerikai álom csalfaságát, a talmi csillogás ürességét, a drága, márkás holmik hiábavalóságát, a pillanatnyi élvezet, bódulat végzetes sorsfordító hatalmát akartátok megmutatni a fiatal generációnak.

A regény mondanivalójában, így a mi előadásunkban is ott van ez, de nekem, az életen át tartó szerelem volt fontos, azok a momentumok, amelyekben magamra ismertem.

Akkor már ott sorakozott a polcomon a Fitzgerald összes. Vecsei H. Miklóssal, Hasival közösen dolgoztunk nálunk valamin, meglátta a könyveket a polcomon, és elindult köztünk egy hosszú, mély beszélgetés. Tulajdonképpen meg is állapodtunk abban, hogy egyszer megcsináljuk A nagy Gatsbyt.

A diplomamunkámra koncentráltam előbb, 2014-ben a Karnyónéra. A Zeneakadémián mutattuk be, ez volt ifj. Vidnyánszky Attila „nulladik” rendezése. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös képzésén ismerkedtünk meg Attiláék osztályával. Ott szövődött barátság köztünk, ott derült ki, hogy jól tudunk együtt dolgozni, aminek az első eredménye az Athéni Timon volt az Ódry Színpadon. Onnan számítjuk a Sztalker Csoport megalakulását is, akkor még név nélkül. A magam részéről szívesen csináltam volna a Karnyóné után azonnal a Gatsbyt, de valójában most jött el az ideje.

Egy beszélgetés során Eszenyi Enikőnek vetettük fel a terveinket. Ez volt talán tavaly szeptemberben. Onnantól begyorsultak az események. Olyan szintű igazgatói bizalom volt felénk, ami példátlan és nagyon megtisztelő. Gyorsan ki is lett tűzve az előbemutató napja.

Nem is voltak kompromisszumok?

Mindig színházban, előadásban gondolkodom és nem csupán zenében, voltak mestereim, akiktől elleshettem ezt. Szerintem a zenének, minden színházi műfajban a művet kell szolgálni, különben idegen lesz és öncélú. Van, amikor ez a szolgálat az úgynevezett zenei érték rovására megy itt-ott, hiszen létezik, hogy a két hangból álló dallam a drámai szituáció egy pontján erősebb, mintha minden érzést bele akarnánk fogalmazni hangokkal. Komponistaként is van lehetőség kinyílni adott pontokon. Számomra a szakmai kiteljesedés az első fináléban, Jay és Daisy találkozásánál, és Myrtle halálakor, Jay utolsó dalában jön el.

Egyébként meg, csapatban dolgoztunk, mindent megbeszéltünk. A legapróbb részletekig kiveséztük a történetet, a jellemeket, a benyomásokat és hatásokat. Sokszor összecsaptunk Atival, de a barátságunk bírja ezeket az inspiráló vitákat. Nem mellesleg, elképesztő zenedramaturgiai érzéke van, ösztönösen használja fel az előadás különleges pontjain a témákat, vagy írat újat egy-egy részhez.

Szóval ilyen értelemben voltak kompromisszumok. Miben nem értettek egyet?

Ezek ma már csak apróságnak tűnnek.

Az előadást és a darabot érintő kérdésekről szinte mindenben egyetértettünk.

A műfaji besorolásnál, nagyon szerettem volna, ha musicalnek hívjuk a darabot. Ez kicsit küldetés tudat is nálam, mert szerintem ez a szó bármit jelenthet, ami zenés színházi formákkal kapcsolatos.

Zenés játékból, végül „zenés party” lett, amit mindannyian elfogadtunk a vezetéssel egyetértésben.

Látva a kész produkciót, már nem is olyan fontos, hogy hová soroljuk. A fontos, hogy mit közlünk. Továbbá nagyon szerettem volna klasszikus zenekari árkot, ahol szépen kényelmesen lekísérjük az előadást.

Nem az lett. A nyitókép már sokat sejtet. Balra klasszikus hangszerek a színpadon, jobbra a jazz szekció. Te pedig végig jelen vagy a színpadon, jelmezben.

Attila ragaszkodott ehhez, utólag úgy gondolom, nagyon helyesen. Ennek a jelenlétnek fontos szerepe van abban, hogy a történet és a zene teljes szimbiózisa létrejöjjön. Emellett hihetetlen hatása van, hogy ott ül egy zenekar jelmezben, zenélés közben le-föl mozog a süllyedőben, gyakorlatilag szereplői a darabnak, és nem közreműködői. Ráadásul emberileg is kialakult egy olyan közeg zenészek, színészek és táncosok között, ami nagyon ritka. Közös büfézések, mindenki tudja mindenki nevét. Úgy érzem, ennél az előadásnál megszűntek a színházi szakmák különálló csoportjai és ez nagyon jó érzés.

Hogyan indultatok zene vagy szöveg?

Egyik sem. Folytak a Kinek az ég alatt már senkije sincsen próbái a Pesti Színházban. Mi pedig próba után maradtunk Gatsbyzni. Hasi (Vecsei H. Miklós) levázlatolta a regényt, beleírta a saját verzióját, csináltunk egy zenei tükröt. Ati hozta a formai elképzeléseit: A próza és az éneklés ne váljon el egymástól, ne legyenek zárt számok.  Nincsenek tapsok, egy folyamatos zenei hömpölygés legyen a színpadon.

Volt, hogy születésnapi bulin, a szoba sarkában ülve, vagy a Vígszínház 413-as, két négyzetméteres, beéneklő szobájában, este tíztől reggelig születtek ezek a hangulatok. Másnap pedig már vittük is színpadra az addig elkészült anyagot.

Parallel komponáltam a Pendragon legenda (Kálmán Imre Teátrum), a Micimackó (Egri Pinceszínház) és A nagy Gatsby zenéjét.

Az interjú a következő oldlaon folytatódik, klikk

[2019.09.09.]