Minden túlzás nélkül az év egyik legdinamikusabb dalát készítette el Pataky Gergő együttese, amihez a neves rendező, Jimy J. Hollywood készített látványos videoklipet. A képi világ, a zene és a szöveg találkozása igazi slágert eredményezett.
A „Két világ” című dal iskolapéldája annak, hogyan kell slágert írni. Ez a szerzemény ugyanis azonnal a füledbe mászik és máris énekelni fogod.
Az EDDA Művek ikonikus frontemberének, Pataky Attilának fia most érett be igazán, aki ezzel a produkcióval az utolsó kétkedőknek is lazán beint, mert egyedül neki van joga tovább vinni azt a bizonyos stafétát.
Mint ahogy az elmúlt években, úgy természetesen most is Attila írta a szenzációs dal szövegét, a lelkünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel.
Mert mindenki szívéből szól akkor, amikor egy szerelem végét a két világ ellentétével modellez le.
„Két világ van, Te a te világod, Én az enyémet élem.
Csak azt kaptuk, amit ketten összehoztunk” – szól a dal refrénje.
Gergő a Poptarisznya.hu online rádió „Made in Hungary” című műsorában árulta el, hogy édesapja szinte szó szerint visszaadta azokat az érzéseket, amelyeket a dal születésének pillanatában épp átélt a magánéletében.
Ez a nóta is elhangzik majd 2021. december 28-án a Budapest SportArénában, az Edda Művek Retro II. elnevezésű koncertjén, ahol Gergő a Pataky Művekkel és magával az Eddával is fellép majd – ahogy az már évek óta hagyomány náluk, hiszen apa és fia együtt énekli a legnagyobb Edda örökzöldeket.
Nézd meg itt az új videoklipet, melynek zenéjét a zenekar zseniális billentyűse, Balázs Nándi szerezte:
[2021.11.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.