szabadakarat>>>>: Insta- és Tik-Tok „tempó” a színpadon
A tervek szerint - egymást követő két napon - mindössze négy előadást láthatunk az őszi színházszezon egyik legizgalmasabbnak ígérkező darabjából, a szabadakarat>>>> című „újhullámos” koncertszínházi produkcióból. A reformkori celebpár, azaz Petőfi és Szendrey Júlia életét alapul vevő, de megformálásában korunk vizuális és zenei kultúrájához igazított történetre hatalmas az érdeklődés, a négy előadásból kettő már teltházas.
„Azt csinálunk, amit akarunk és azt csináltuk, amit akartunk. Egymás múzsái lettünk. Az álompár” – énekli a szabadakarat>>>> c. előadás nyitányában Szendrey Júlia, miközben a tudósításokat nézegeti esküvőjéről Petőfivel. A dal közben fel-felhangzik az esküvői híreket kommentelő rap-betét, és a teljes stábot és tánckart felvonultató, mozgalmas nyitányban a kivetítőn a nézők is követhetik az esküvőről készült képeket. A pixeles díszlet kockáiban pedig ott a darabot végig kísérő zenekar.
Illés Gabriella producer és Almási-Tóth András, a darab szerző/rendezője, valamint alkotótársaik egy nem mindennapi produkcióra vállalkoztak, egy olyan előadásra, aminek története térben és időben is szabadon mozog. Sztorijában Petőfit és Szendreyt, mint a reformkor jelentős celebjeit állítja középpontba, de a lineáris történetmesélés helyett a nézőre bízza a történetmozaikok összerakását. Színpadi megjelenésében pedig egy sokdimenziós élményt kínál a szabadakarat>>>>, benne a főhősök prózai és énekes jól elkülönülő megjelenítésével, zenéjében a mai pop-rock és alternatív rock világát újhullámos rap-pel elegyítve, a jelenetek ritmusában pedig az Insta- és Tik-Tok videók tempóját és látványvilágát követve.
„A kor ünnepelt költője egy mindennel szemben lázadó, extrém önkifejező, de mélységesen önkereső figura. A darab nem a mainstream Petőfit mutatja be, hanem az identitását kutató huszonévest, aki akár egy mai srác is lehetne” – mondja Almási-Tóth András, hozzátéve, hogy a közismert énekesek, előadók, mint például Ember Márk, Schoblocher Barbara, AKC Misi vagy Filo színpadi jelenléte, a koncertszerű előadásmód igyekszik kiragadni a sztorit a hagyományos színházi előadások, musicalek konvencióiból. A produkció zenei világa pedig egyfajta “Gen Z koktél”, a legfiatalabb generáció zenei nyelvén meséli el Petőfi Sándor és Szendrey Júlia történetét és kísérletet tesz arra, hogy új arculatával kiterjessze a magyar zenés színház műfaji kereteit.
A TulipánTündér Produkció által jegyzett szabadakarat>>>> az Erkel Színházban kerül színpadra október 21. és 22-én. Ez utóbbi nap már teltházas, csak az első nap két előadására lehet jegyeket vásárolni. A darab a Petőfi 200 emlékév részeként, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.