Tavalyi teltházas Barba Negrás koncertje után az extrém bulijairól ismert dél-afrikai rap-rave csapat, a Die Antwoord visszatér Budapestre. Ezúttal emelik a tétet és 7 év után ismét a Budapest Parkba hozzák el őrületes slágereiket június 18-án, a Live Nation szervezésében.
A dél-afrikai Cape Town-ból származó formáció már többször bizonyította Budapesten, hogy ahol ők megjelennek, ott garantált az őrület, a buli és az extrém show. Ninja és ¥o-Landi eddig olyan slágereket tett le az asztalra, mint az I Fink U Freeky, a Baby’s On Fire, az Ugly Boy vagy éppen a legutóbbi, Pokémon című daluk. Munkásságukat több millió rajongó követi 183 országban, eszement klipjeiken pedig több milliárdnyi megtekintés található. A csapat a zef-ellenkultúra zászlósa, saját kiadójukat is Zef Recordz-nak keresztelték és tavaly kiadott dokumentumfilmjük is a ZEF The Story of Die Antwoord címet viseli.
A zenekar 2024-ben, 5 év után indult ismét turnéra, a visszatérés pedig olyan jól sikerült, hogy tavaly három koncert körutat is lenyomtak a világ különféle pontjain – köztük Budapesten is – most pedig 2018 után ismét a Budapest Parkot veszik be dübörgő ütemeikkel június 18-án.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.