Nyári koncert Alanis Morissette-tel: a Budapest Park lesz a helyszín
A hétszeres GRAMMY®-díjas énekesnő és dalszerző múlt hónapban jelentette be 2025-ös világkörüli turnéját, amely idén nyáron érinti az Egyesült Királyságot, Európát és Dél-Amerikát is hihetetlenül sikeres, 35 állomásos, észak-amerikai Triple Moon turnéját követően, amelyre több mint félmillió jegy kelt el és minden helyszín zsúfolásig megtelt. Most a koncertkörút állomásaihoz Franciaország és Olaszország mellett Magyarország is csatlakozik, Alanis Morissette július 21-én lép fel a Budapest Parkban!
Alanis Morissette 1995 óta a kortárs könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalszerzője. Kifejező zenéje és előadásmódja nem csak kritikai elismerést, de hét Grammy-díjat is hozott számára. Morissette 1995-ben megjelent Jagged Little Pill című lemeze egy olyan elemi erőt jelentett a zenei világban, amely megváltoztatta a popzene hangzását. Ezt az albumot még további kilenc eklektikus és sikeres lemez követte.
Alanis mindeközben közreműködött színházi alkotásokban, valamint több sorozatban és filmben is szerepelt. A szórakoztatóipari szereplésein túl lelkes aktivista és szószóló, aki a női szerepvállalásra, valamint a spirituális, pszichológiai és fizikai teljességre összpontosít. 2016-ban Alanis elindította a Conversation with Alanis Morissette című havi podcastot, amelyben elismert gondolkodókkal, írókkal, orvosokkal, pedagógusokkal és terapeutákkal beszélget, a spiritualitástól a pszichoszociális és fejlődésközpontú témákon át a művészetig.
A Jagged Little Pill: The Musical 2019-ben debütált a Broadway-en a Broadhurst Színházban, a bemutatót követően pedig 15 Tony-díjra jelölték a darabot. 2020-ban Alanis kiadta kilencedik stúdióalbumát Such Pretty Forks in The Road címmel, amely elragadó kritikákat kapott. Ezt követte a 2022-ben megjelent The Storm Before The Calm című meditációs albuma. A világjárvány után Alanis diadalmasan tért vissza a turnézáshoz: hatalmas, teltházas arénaturnéjával koncertezett Amerikában, Kanadában, Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában is.
Legutóbb Triple Moon-ra keresztelt koncertkörútjára több mint 600 000-en váltottak jegyet Észak-Amerika-szerte, ahol teltházas koncerttermekben kápráztatta el a közönséget. A Triple Moon turné folytatásának köszönhetően pedig mi is részesei lehetünk Alanis varázslatos előadásának július 21-én, a Budapest Parkban.
A turné egyes állomásain különféle VIP csomagok és élmények is elérhetők a rajongók számára, amelyek még magasabb szinte emelik a koncertélményt. VIP csomagok a budapesti állomásra is elérhetők.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.