Klezmerrel köszöntik a legendát: 80 éves Jávori Ferenc "Fegya"
Március 7-én a Budapest Kongresszusi Központban nagyszabású gálakoncerttel tisztelegnek Jávori Ferenc „Fegya”, a Kossuth-díjas zeneszerző és a magyarországi klezmer műfaj megteremtője előtt, aki idén tölti be 80. életévét. A Budapest Klezmer Band alapítója életművét felölelő estén a gyermekkortól a világsikerekig elevenítik fel pályáját.
Klezmer koncerttel ünneplik zenésztársai a több mint harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band alapítója és vezetője, Jávori Ferenc "Fegya" Kossuth-díjas zeneszerzőt, előadóművészt 80. születésnapja alkalmából március 7-én, a Budapest Kongresszusi Központban - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Mint közleményükben kiemelték, Jávori Ferenc "Fegya" a magyarországi klezmer műfaj megteremtője, zeneszerző, előadóművész több évtizedes munkásságával újraélesztette és kortárs formában tette élővé a kelet-európai zsidó zenei hagyományt Magyarországon.
Nevéhez fűződik több nagyszabású színpadi mű, köztük a Menyasszonytánc és a Levi Story klezmer-musicalek, a Gettó című zenés dráma, a Purim klezmer balett, valamint a Klezmer Szvit, továbbá több egyéni, mára klasszikussá vált klezmer szerzemény- írták.
A tájékoztatás szerint a koncerten bemutatják Jávor Ferenc "Fegya" életművét a gyermekkortól kezdve a budapesti éveken át egészen a visszhangos európai és amerikai sikerekig.
Az est során felcsendülnek Fegya szerzeményei. A koncerten a Budapest Klezmer Band játszik, amely sajátos kompozícióiban, humorral ötvözi a hagyományos jiddis motívumokat más népzenei, valamint modern elemekkel. Az összeállításban instrumentális és vokális szerzemények egyaránt helyet kapnak, ez utóbbiakban pedig több vendégművész is közreműködik - áll az összegzésben.
[2026.02.07.]