Nagy Kristóf „Bozont” egyik legnagyobb előnye a lazasága. Imád színpadon állni, nem jön zavarba a szerepléstől, a magas hangok viszont nem fekszenek neki. Nem is az adottságai miatt, egyszerűen nem hiszi el, hogy ki tudja énekelni azokat. Bozont ma este egyedüliként magyar dalt énekelt, a Magna Cum Laude együttestől adta elő a Pálinkadalt. »
Kullai Tímea hangját eddig senki sem froclizta, azt viszont kevésbé értékelték, hogy nem igazán tudta viselni magasságát a színpadon. Mint kiderült, Timinek a hétköznapokban is önértékelési problémát okoz a magassága, nem igazán tudja elfogadni magát úgy, ahogy van. (Pedig sokan sok mindent megtennének azért az alakért, amivel ő büszkélkedhet…) »
Szűcs Ádám legutóbb is mandulagyulladással küzdött, és most sem száz százalékosan állt színpadra. De mint egy párszor már megjegyezték kritikájukban a zsűri tagjai: egy énekes sem mondhatja azt a közönségének, hogy ’elnézést ma este nem énekelek, mert megfáztam’. Bár a Jamiroquai Cosmic Girl című szerzeménye egyértelműen nem Ádám dala, mindent megtett annak érdekében, hogy a tőle telhető legjobban adja elő. »
Radics Gigit ha színpadon látom, mindig elfelejtem, és mindig meglepődök, hogy még csak 15 éves. Annyira fiatal, hogy a Megasztár-házba édesapja is beköltözött vele, hogy vigyázzon rá. Pedig Gigi már nem kislány, sőt az idei Megasztár egyik legnagyobb tehetsége! Gigi most Gnarls Barkley gigaslágerét, a Crazy-t énekelte, őrület volt a színpadon és gigataps! »
Bihal Roland egyik legnagyobb gyengesége a saját félelme. A saját negativitása. Mester Tamással ezért az elmúlt héten ennek legyőzésén dolgoztak, kifejezetten önkép erősítő gyakorlatokat végeztek. Roland maga is beismerte, hogy sokat segített neki az együtt töltött idő, mint mondta: egyfajta szorongás tűnt el belőle. No igen, ha egy rocker foglalkozik a rockerrel, annak hatásosnak kell lennie. »
Burgess Benjamin Amerikát hagyta ott, hogy Magyarországon énekelhessen. Ha gonosz szeretnék lenni megjegyezném, hogy megértem, mert itthon könnyebb „sztárrá” válni, mint az Egyesült Államokban. De ma este nem leszek gonosz! Mert azt be kell látni, hogy Benji igazán színpadra termett, ahogy azt a Green Day American Idiot-jában is bizonyította. »
Horváth István egyik legnagyobb problémája – Mester Tamás szerint -, hogy a színpadon is olyan, mint a hétköznapokban: civil. És bevallom, kicsit fáj a szívem Istvánért, mert ha ezt a civilséget, bizonytalanságot nem növi ki, hamar el fog tűnni a magyar zenei életből. Pedig az idei mezőny férfi indulói közül talán neki van az egyik legizgalmasabb hangja, amit ugyan még mindig kicsit „nyersen” használ, de hatalmas lehetőségek rejlenek benne, ahogy ezt a Linkin Park Numb című számában is bizonyította. »
Szakos Andreának Mester szerint arra kell figyelnie a műsor folyamán, hogy ne vesszen el ő maga a sok tanács között. Mint fogalmazott: „nagyon nagy színpalettával rendelkezik, de nem találja benne a saját stílusát”. Hogy Christina Aguilera Fighter-jében mennyire találta meg önmagát nem tudom, de hogy nagyot robbant és rekedtre énekelte magát Andi, az biztos! »
Nagy Adriról sokan nem tudják, hogy eredeti szakmája virágkötő. Amennyiben az éneklés hosszú távon nem jön be neki, ehhez a szakmához fog visszamenni. Bár nyilvánvalóan nem ez a célja. Ideiglenes mentora szerint Adri legfőbb feladata most az, hogy megnyíljon érzelmileg, és akkor megtörténik az a csoda, amire várnak. Rihanna Don’t Stop the Music című számával ez az áttörés azt hiszem elmaradt. »
Farkas Jenser Balázs saját bevallása szerint „robotszerű precizitással” éli a mindennapjait, fontos számára a rend. Talán ez a rendmánia ütközött ki eddigi produkcióin is, kicsit merevnek tartották eddig a zsűri tagjai, hiányolták a válogató során tapasztalt lazaságot. »