Idén Pünkösd hétvégéje nem csak a keresztények számára lesz ünnep, hiszen május 21. és 23. között nagyszabású metal fesztivált szerveznek a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központban, ahol három napon keresztül hazai és nemzetközi metalzenekarok ingerlik a fémzene fanatikusainak érzékszerveit. »
A rockernek olyan egy AC/DC-koncert, mint muzulmánnak Mekka: legalább egyszer az életben el kell oda zarándokolni. Erre a „vallási zarándoklatra” 2010. május 16-án nyílt alkalmam Bukarestben, a többi csíki, valamint a jelen lévő összesen több mint hatvanezer rajongóval együtt. »
Az angol szurkolók szívükbe zárták Gera Zolit, aki a Fulham játékosaként fogadtatta el magát a kritikus drukkerekkel. Olyannyira, hogy még dalt is írtak róla, neki. »
Sokan tudják az egykori megasztár döntősről, hogy Győr a szíve csücske. Nem is titkolja az énekes, olyannyira nem, hogy az ETO Futsal Club indulója az ő nevéhez fűződik. »
Május 8-án Szalóki Ági és Borlai Gergő új projetje, a Kishúg mutatkozott be az A38-on.Előttük egy remek ifjú formáció, a Tárkány Művek játszott. Képek! »
Útjára indítjuk új rovatunkat, amelyben zenekarok és zenészek mesélhetnek magukról, tevékenységükről és mindarról, amelyet fontosnak tartanak megosztani a közönséggel. Elsőként a Macskanadrág névre hallgató punkzenekar ragadott billentyűzetet. »