Hangszerarzenál és tökéletes muzsika – Oregon-koncert az A38-on

Az Oregon a világ egyik legnagyszerűbb world music/jazz fusion kvartettje. Ha a banda neve nem is, de Ralph Towner alapító, zeneszerző, gitáros és zongorista neve minden bizonnyal sokaknak ismerősen csenghet. Az együttes tagjai 2009. szeptember 21-én európai turnéjuk második állomásaként érkeztek fővárosunkba.

Az akusztikus jazz formáció 1970-ben kezdte el működését. Az eredeti felállás a következőképpen alakult: Ralph Towner (gitár és zongora), Paul McCandless (fafúvósok), Glen Moore (nagybőgő és hegedű) és Collin Walcott (ütőhangszerek és szitár). A csapat tagjaira a jazz mellett éppúgy komoly befolyással volt az avantgard és az indiai muzsika, mint a folk és a klasszikus zene.

1984-ben turnébuszuk karambolja következtében elhunyt az ütős Collin Walcott és a menedzser Jo Härting. Towner és McCandless is súlyos sérüléseket szenvedtek. A tragédiát követően a banda három éves szünetre kényszerült, majd Trilok Gurtuval folytatták tovább a munkát. Gurtut később a chicagoi Mark Walker váltotta, aki mellesleg a Berklee egyik oktatója. Rendkívüli termékenységükről és kreativitásukról szám szerint eddig 26 album tanúskodik. Számomra valahol ők az összekötő kapocs Béla Fleck, Pat Metheny, Jan Garbarek és Keith Jarrett muzsikája között.

Az együttes tagjai 2009. szeptember 21-én európai turnéjuk második állomásaként érkeztek fővárosunkba, s szemmel láthatóan rendkívül jól érezték magukat. A közel két órás produkció előtt még azt gondoltam, hogy az A38 Hajó semmilyen szempontból nem lesz megfelelő helyszín egy ilyen nemes előadás számára, de hamar rájöttem, nem volt igazam. A családias és ültetett bulin - amelyet egyébként a televízió is rögzített - mind a hangulat, a hangminőség, s természetesen a muzsika is fantasztikusnak bizonyult. A négytagú zenekar igazi arzenált vonultatott fel a színpadon, összesen 17 hangszert számoltam meg a kezdés előtt...

A nyitódal a 2005-ös Prime című lemezről a nagyon kellemes If című Towner-szerzemény volt, amelyben a szerző mesterien játszott akusztikus gitáron, Paul McCandless gyönyörű szopránszaxofon szólóval kápráztatta el a nagyérdeműt. Másodikként a szintén ezen az albumon szereplő Toledo következett, amelynek során a seprűs dob és a perka, valamint a biztos bőgő alapjára leginkább ismét a gitáros és a szaxofonos brillíroztak. A rendkívül pozitív atmoszférájú, folkos hatású kompozíció után egy igazi swing jött a sorban, a The Glide.

Towner egy hirtelen varázslattal klasszikus gitárosból átváltozott bebop zongoristává, s hihetetlen futamokat mutatott be a Yamahán. „Jó újra itthon lenni Budapesten!” – mondta McCandless viccesen a banda bemutatásakor. A felkonfjaiban néha összekeverte a számok címeit, de ezen a többi tag csak mosolygott. Az Ecotopián szereplő Redial alatt Walker a dobszerkóján ütőzött kézzel, Towner továbbra is a hathúrosán pengetett, majd a dalt rövid free jazz zárta.

Legutóbbi lemezük gyönyörű címadó dala, a 1000 Kilometers csendült fel a folytatásban, amely néhai turnémenedzserük, Thomas Stoewsand emlékére íródott. A csodálatos tízperces kompozíciót McCandless oboán kezdte, majd később átváltott szopránszaxofonra, miközben a közel 70 éves Towner zongorán kísért. A közönség részéről óriási vastaps volt a jutalom. A „mezítlábas szekció” duettjét hallhattuk mindezek után, méghozzá a Hoedown című Moore-nóta kapcsán, amely egy izgalmas és humoros bőgő vs. dob/ütős párbajnak bizonyult.

Miután az együttes másik két tagja is visszatért a színpadra, a Beyond Words-ről játszották el a már-már klasszikusnak mondható, szintén csodás Green And Golden Towner-szerzeményt. Tényleg felemelő érzés volt élőben hallani a kortárs zene ekkora remekműveit. A megható dallamokat követően eljött az idő egy kis szabad szárnyalásra. Jött a szokásos és várva-várt improvizációs rész, amelyet Towner sejtelmes és űrbéli szintetizátor-, illetve gitárszintetizátor hangokkal indított, McCandless basszusklarinéton kezdett, Walker az összes perkás kütyüjét bevetette a hangzás érdekében, míg Moore az elektromos bőgőjét nyúzta.

A hihetetlen rögtönzés alatt Paul több sípot is megszólaltatott – sokszor egyszerre kettőt is –, s Mark dobgéppel adta a lüktető alapot. A kiteljesedő, nagyon is tudatos folytatásban Ralph Towner egyik új szerzeménye, a rendkívül pozitív és slágeres In Stride volt, melynek legvégén Mark Walker dobos/zenetanár hatalmas szólózását csodálhattuk meg.

Az első ráadásban az indián zeneszerző, Jim Pepper nótája – a Jan Garbarek és sok mindenki más által is feldolgozott – Witchi-Tai-To bontakozott ki előttünk, a négy muzsikus elképesztően professzionális, ugyanakkor érzelmekkel teli előadásmódja révén. Ralph Towner már-már emberfeletti módon zongorázott, Paul McCandless fúvós pedig szinte az összes hangszerét megszólaltatta a koncert végéhez érve. A második visszatapsolást követően az utánozhatatlanul szép The Silence Of A Candle szólalt meg, Ralph flamencos hangzású gitárjátékával és McCandless szívből jövő szólóival.

A ’70-es években már Debrecenben, később Szegeden, s több ízben Budapesten is járt Oregon rendkívül szimpatikus tagjai mély meghajlással köszönték meg a hallgatóság hozzáértő és hálás figyelmét. Véleményem szerint ez a show az idei év eddigi legkiemelkedőbb koncertélménye volt, tökéletes zenével! Reméljük hamarosan ismét viszontláthatjuk őket hazánkban!

- Greg -
gregjazz.blog.hu

[2009.10.07.]