˝Ez nem más, mint a csajozós rock n roll˝ – interjú Dj. Golyóval
– Jöjjön egy olyan kérdés, amit állítólag nem szeretsz s gyakran nem is válaszolsz rá: honnan ered a Golyó név?
– Áááá, ez már nagyon, régi elcsépelt kérdés. Üveggolyóként kezdtem a pályafutásomat, vagyis hát egészen pontosan a Kung-fusok Üveggolyójaként, mert hogy Kung-fuztam annak idején. Ez még Szombathelyen volt. Itt sportolt egy srác, aki rohadt ügyetlen volt. Össze-vissza lépkedett, nagyon nem ment neki. Ezért én a kung-fusok gyöngyének neveztem el. Erre a többiek elkezdtek a Kung-fusok Üveggolyójának hívni, amiből végül megmaradt az Üveggolyó, és onnantól Szombathelyen a haverok így hívtak. Idekerültem Győrbe, túl hosszú volt kimondani, hogy „Üveggolyó gyere már ide!”. Így maradt belőle az, hogy „Golyó, ugorjál már!” Tehát nagyjából így történt, azaz lekopott az Üveg, s maradt a Golyó. Amúgy akkor még viszonylag vékony voltam, körülbelül 86 kilóval jöttem…
– Az életed a zene körül forog, így adja magát a kérdés: játszottál valaha zenekarban?
– Zenekarban játszottam, hangszeren nem. Mert azt, amit én a basszusgitáron műveltem, azért nem nevezném semmiféle hangszeres tudásnak. Viszont volt egy zenekarunk a Babetta Gang és Pártolók, amit ipari tánczenekarnak tituláltak, de valójában főiskolás bulizenekar volt. Akkor úgy zenéltem, hogy jobb kézzel pörgettem a gitárt, bal kézzel meg kevertem a zenekart.
– Ez szép mutatvány lehetett… Érdekelne, hogy a fiatalok mennyire keresnek meg, hogy kikérjék a véleményed a Dj. szakmáról?
– Semennyire, kicsit furcsállom is. Bár tanácsot igazán nem tudok adni, mert most mit mondjak? Öreg igyál sokat, szeresd a csajokat, meg hallgass sok rock zenét.
– Azért kérdeztem, mert elismert név vagy, tehát ha én Dj. szeretnék lenni, lehet, hogy téged kérdeznélek meg, hogy mit tudsz javasolni.
– Na jó, de én nem a klasszikus Dj. vagyok, tehát én nem kevergetem a számokat, csak ha nagyon unatkozom. Igazából bulizni szeretek, azt szoktam mondani ez egy nyilvános zenehallgatás. Ez annyit jelent, hogy berakok olyan számokat, amiket szeretek, aki pedig eljön, meghallgatja őket. Tehát nem tartom Dj-nek magamat, ámbár letettem a vizsgát, mert egy időben az kötelező volt, kellett a papír. A Dj. név tehát megállja a helyét, mégsem igazán tetszik. Pont ezért jobban szeretem, ha csak azt írják ki, hogy Golyó buli, mert ez így jobban fedi a valóságot. Na de vissza a kérdéshez. Nem, nem szokták kikérni, és szerintem ez hülyeség is, hogy nincs túl sok ember, aki ilyen zenét játszik a bulikban. Most már azért eléggé a kiöregedett kategóriát kezdem erősíteni. Aki most helyettem van a Laposon, nem tudom milyen bulit csinál, majd egyszer elmegyek és meghallgatom…
– Jó is, hogy felhoztad a Lapost. Mostanában keveset vagy ott. Mivel töltöd az idődet, vagy mi ennek az oka?
– Foglalkozok mással is, nekem a dj-skedés nem pénzkereset. Van saját cégem, hangosítással foglalkozom. Ezeknek a mutatványoknak nagy része hétvégén van, úgyhogy elég rossz volt mindig úgy elindulni dolgozni, hogy előző este az ember hajnalig fönn volt és akkor jöttek ezek: „aha, ja, igen, mi van, menjünk, hány óra van, kérek még egy kávét.” Ez azért egy idő után nem megy.
– Milyen bulikat hangosítasz?
– Hát amikre felkérnek, mindenféle rendezvényt.
– S méreteiben milyeneket?
– Méretben a legkisebbtől a viszonylag nagyig bármit.
– Akár szabadtérit is?
– Aha, szabadtéri koncerteket is. Itt győri szinten szerintem viszonylag nagy és elég jó minőségű cuccom van. Úgyhogy ezzel foglalkozok. Amikor koncerteket csinálunk azt szeretem, amikor céges rendezvények azt nem annyira, amikor esztrád műsorokat az meg a „hát ezt is meg kell csinálni”.
– Van olyan buli, amit ki tudnál emelni a többi közül? Persze azt az ominózus első bulit leszámítva, amint fentebb említettél? Arra gondolok, amikor lepucolták a polcot.
– Hát ez jó kérdés, ezen még soha nem gondolkodtam, én mindig azt szeretem, amelyikben vagyok.
– Na jó, de mégis? Csak tudsz egyet mondani?
– A legemlékezetesebb bulim az volt, amelyikre nem emlékszem. Valószínűleg az egy állati jó buli lehetett. Ozzy Osbourne is megmondta, hogy a 80-as évekről ne kérdezzék, mert arra ő nem emlékszik.
– Ha vissza lehetne menni az időben, ugyanígy járnád végig az utad?
– Lehet, hogy egy kicsit kevesebbet innék… Meg volt olyan csaj, akit nem kellett volna „megfigurázni”, mert utána sokat vakaróztam… De úgy nagyvonalakban azért igen. Nem tudom, lehettem volna biztos valami tök nagy mérnök, meg dolgozhatnék, valami „mittudomén” valahol, meg egy csomó helyre elmehettem volna. Igen, egy kicsit többet mentem volna. Azt hiszem, az valahogy belefért volna az életembe. Bár meg kell mondjam, keresztbe-kasul járom az országot a hangosítás miatt, meg megyünk ide-oda. S nem lehet elfelejteni azt sem, amikor 2,5 évig a Lordnak voltam a keverő technikusa, akkor azért azt hiszem bejártunk mindent. Csak hát mindenki azt mondja „úúú merre jártál, mindig mindent láttál!” Hát ja, az úton, meg a kormányon, meg a koncerten kívül semmit nem láttam. Tehát igazából tök jó, hogy voltunk ott is, de nem láttunk semmit.
– Van még a Lordhoz hasonló nagy név, akikkel együtt dolgoztál?
– Na, akkor sztorizgassunk. Az első koncertem az Deák Bill koncert volt. Akkor én már a Lordnál roadolgattam nagyon fiatal voltam. Ha az embernek nincs zsetonja, legegyszerűbben úgy jut be a koncertre, ha segít bepakolni a motyót. Ezt tettem én is, jobb esetben még egy-két sör is lepattant, de a lényeg az, hogy ingyen bemehettünk a koncertre. Elég sokáig csináltam ezt, úgy két és fél éven keresztül. Persze nem rendszeresen, de mikor volt időm, mentem, s így szép lassan megismertek. Volt Szombathelyen egy Blueshenger nevű zenekar, a Zsoldos Báró volt a gitárosa. Egész jó kis zenekar volt. Meghívták a Bill bácsit, akkor még a Blöró volt a dobosa – akit most a Blues Company-ból ismerhetnek a fiatalok – és akkor lejöttek kettesben, a Blueshenger meg játszott velük. A Bill bácsi hozta le a technikát, de csak hozták és odatették, hogy „hello Kitty itt van”. Én meg persze időben mentem be, hogy lehet-e valamit pakolni, vagy tulajdonképpen mi a „bráner” is van ott. A Blueshengernek az akkori „pakolósa” az Ervin volt. Vele együtt dolgoztam a tejüzemben. Fogta magát és rám mutatott: „Áhá, te már raktál ilyet össze, na gyere csak segítsél!” Ugyanis azt látta, hogy középen ül a Bill, kezében egy erősítő, s forgatta, hogy bűvös kockának elég nagy… Valójában nem nagyon tudtak vele mit kezdeni. Összeraktam a motyót, aztán mondta a Bill, hogy „Na, ha már itt vagy, akkor keverd is le.” Én meg lekevertem életem első koncertjét, ami nagyon jó volt, mert ugye az ember a keverőnél állt, és az összes ismerős szájtátva nézett, hogy de király. Így kezdődött ez a mutatvány, hogy csináljunk koncerteket. Ez nagyon emlékezetes volt. Bill azóta is időként felhív, hogy „Golyókám mi a helyzet?” Így a magyar rock n rollban azért mindenkivel aki számít, vagy aki fontos, azzal összefutottam.
– Vissza a jelenbe és a fiatalokhoz! Mennyiben változtak a buli-igények a régihez képest?
– Később jönnek. Régen azért 10 órakor már a „matarészeg” embereket talicskáztuk kifelé, most 10 órakor konkrétan még arra se szagolnak. Ez így egy kicsit gáz, szerintem. Mármint az, hogy így eltolódott. Nem azért, mintha problémáim lennének a hajnali fennléttel, csak másnap az ember olyan, mintha megtaposta volna egy elefántcsorda. Ha nem iszol, akkor is ilyen: „A fenébe csak két órát tudtam aludni.” Régebben azért simán vége volt egy bulinak fél 3-kor. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy egy normális rock café-ban 3-kor már mindenki tök részeg, tehát minek tovább húzni az egészet? Ám most más idők vannak ebből a szempontból. S hogy most milyenek a fiatalok? Szerintem semmivel se rosszabbak, vagy jobbak. A világ változott valamennyit. Véleményem szerint aki bulikba meg kocsmákba jár, az még mindig a jobbik eset és nem mondjuk csak neten érintkezik a többiekkel. Ha kimozdulsz, egyébként sokkal könnyebb megfogni a csajokat. És jelen is vannak, nem csak egér meg billentyűzet van. „Élesben” jobb a tapintásuk.
– Igen a világ elment most egy kicsit a net irányába…
– Vannak benne jó dolgok, nem azt mondom, hogy nem. Én kicsit szkeptikus vagyok ezzel, de ez valószínűleg csak azért van, mert nem nőttem ebbe bele. Ebből is látszik, hogy öreg vagyok, mint az országút. De egyébkénnagyon jó. Lehet például zenét hallgatni. Ami jó, azt én is szeretem. Ám még mindig jobban szeretem megvenni a CD-t. Megnézem a neten, megkeresem, és vagy megrendelem onnan, vagy utánajárok. Hál’ Istennek én megtehetem, hogy megveszem a CD-t és ezzel megpróbálom támogatni a zenekart. Nem várom el például a magyar bandáktól sem, hogy küldjenek nekem ingyen CD-t. Megveszem, mert szerintem az úgy ildomos, ha már én lejátszom buliban amire nem azt mondom, hogy pénzkereset, de mégis valamit dobnak érte, na akkor az a minimum, hogy megveszem az ő zenéjüket.
– Martinkovics Oszkár –
[2012.02.11.]
Hírek
