A debreceni hard rock csapatnak és vendégeinek akusztikus hangversenyével sikerült alaposan felturbóznia az álmos januári hétvégét. Telt házas, invenciózus előadásuk sejtetni engedte, hogy érdemes lesz belevágni a folytatásba…
Hogy a tanácstalan nagyérdeműnek legyen min rágódnia, a fiúk a pecsás buli záró aktusaként, pár nóta erejéig ízelítőt adtak valódi énjükből, a rock and rollból is. A dübörgő, mindent elsöprő zenefolyam alighanem a kétkedőket is meggyőzte, hogy a P.Box (Koroknai „Kori” Árpád - ének, Sándor „Günter” József – gitár, Ferenczy „Cézi” Tibor baszusgitár, Szabó Krisztián – billentyűk, Kiss Konrád – dob) a zúzásban éppúgy otthon van, mint a finom, harmóniagazdag akusztikus muzsika interpretálásában.
A húsvéti sonka és a hétfői locsolkodás előtt tehát érdemes nekivágni a szombat estének: 2013. március 30-án a Club 202 kapui este 7 órakor kitárulnak, hogy az ország nyugati feléből, Győrből érkező vendégcsapat, az Arcadia pontosan ½ 8-kor csaphasson a húrokba.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Szigorúan egy óra múlva már a StickMen zenekaré a színpad, mely a házigazdához hasonlóan a cívisváros szülötte. A banda 2002 óta tartó menetelését sikeresen edzették a hazai és külföldi fesztiválszínpadok.
A P.Box-szal való átfedés (Szabó Krisztián - billentyűk, Kiss Konrád – dob), valamint egy különleges hangszerről (Chapman Stick) elnevezett csapat többi tagjával fennálló régi ismeretség olyan egyedülálló és energikus zenei világot teremtett muzsikájukban, amely leginkább a virtuóz rock, jazz és blues elemeket ötvöző feelinges hangszeres játékra, valamint érzelemgazdag énekre és innovatív zenei megoldásokra épül.
Ennyi bemelegítés vélhetően elég az est főszereplőjének (és persze a közönségnek), hogy hangszereik és hangszálaik nyomán - a zenekar ígérete szerint pontban ½ 10-től – egészen az „égig érjen a rock and roll”. A 2000. után született három album a klasszikus P.Box nótákkal együtt bőséges alapot ad a válogatáshoz. A hírek szerint készülnek az új dalok is – hogy ebből kap-e ízelítőt a közönség, maradjon meglepetés…
Sőt, a Club 202 vezetősége úgy döntött, hogy az április 24-i Nazareth koncert belépőjegye érvényes lesz a március 30-i debreceni Pandora’s Box bulira is. Érdemes tehát elővételben (még március 30-a előtt!) beszerezni a jegyeket a ma is elképesztő orgánumú Dan McCafferty és csapatának legújabb magyarországi hangversenyére. A megváltott belépők érvényesek tehát a debreceni P.Box és a Nazareth koncertre is.
- Hegedűs István -
[2013.03.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.