"Fájt a szívem, még sírtam is" - Janza Katával beszélgettünk

 Janza Kata életét gyermek kora óta áthatja a zene, az éneklés. 1996-ban debütált az Elisabeth musical címszerepében, azóta a Budapesti Operettszínház meghatározó egyénisége. Leginkább drámai szerepekben Capuletné (Rómeó és Júlia), Scarlett O’ Hara (Elfújta a szél), Mrs. Danvers (Rebecca), Lady Ashton (Lady Budapest), Lucia (Nők az idegösszeomlás szélén) Mrs. Vane (Dorian Gray) tűnt fel. Vendégként játszott a Thália Színházban Lucy Harris (Jekyll és Hyde) szerepében. Hangja Disney mesehősök szájából csendül fel. Több filmben forgatott. Munkáját számos díjjal jutalmazták. Zenei sokoldalúságát számtalan koncertjén és önálló estjein bizonyította. Drámaisága mellett, fergeteges humorával hódít.

Kata, azt tudjuk, hogy a munkádban körbevesz a zene, de mi a helyzet az otthonodban. Zene vagy csend?

Nekem csend. Ádámnak, Jankának, Samunak zene.

Olyan sokat vagyok „zenében”, hogy a csend hangol rá a következő feladatra. Nagyon sokat énekelek, szinte meg kellett tanulnom vágyakozni rá, hogy örömmel tegyem újra és újra. Figyelek a dallamra, hogy milyen szép. Hagyom, hogy hatással legyen rám egy csodálatos hegedűszóló. Teljesen elvarázsol, és azt remélem, a nézők is azt élik át ilyenkor, amit én. Néha azt gondolom, a muzsikus összeköttetésben van a Jóistennel, és én abból a szépségből valamit átadhatok a nézőknek.

Vigyázok arra, hogy ne égjek ki. Meg lehet tanulni vágyakozni arra, ami a miénk.

Az országban keresztül kasul koncertezel, rengeteg helyre hívnak.

Nagy örömmel megyek, talán észreveszik rajtam az emberek mennyire fontos nekem a közönség. Vannak kollégáim, akik akkor érzik magukat biztonságban, ha előttük van a zenekari árok. Engem feltölt a közvetlen interakció, amikor azonnal visszajelzést kapok a sorok közül.

Mikor összeállítom (vagy a partneremmel összeállítjuk) a műsort, mindig van egy elv, amit próbálunk követni, melyik darabokból, melyik szóló és duett szerepeljen. Ezeknek a szerepeknek, daloknak van egy története. Általában az első konfot szeretem megírni, de utána már a spontaneitásomban bízom.

Köztudott rólam, hogy könnyen beszélgetésbe elegyedek. Az önálló estjeimet is ezért szeretem a Benczúr Házban. Van lehetőségem a kreativitásra, és olyan közel vannak a nézők, hogy a sóhajtásukat is hallom.

Már készülünk az októberi alkalomra. Kovács Adriánnal, az önálló estek zenei vezetőjével a kottákat nézegettük, és magam is meglepődtem, milyen sok dal nem szerepelt még a műsorban. Mindig igyekszem egy kis furfangot is belevinni az előadásokba.

Egyszer például egy mixet hoztál létre az Elisabeth és a Titánia szerepedből. A két mű zenei anyagából alakult ki egy esszencia, aminek nagyon izgalmas a ritmikája, a hangterjedelme, a dinamikája. Nagyon szépen építkezik és ettől olyan megrázó. Elmondod, hogy tartalmilag hogyan építetted fel?

A két musical szerep drámai csúcsait hoztam harmóniába. Köztudott, milyen nehéz sors jutott Sisinek. Konkrétan elhangzik az Elisabethben, a kedvenc jelenetemben, az örültek házában, hogy „Lehetnék tán Titánia. S a gúnyos szavak éle mit se bántana”. Ez a sor adta az ötletet.

Párhuzamot vontam Titánia és Sisi sorsa között.

Tudjuk, hogy Titánia keveredett olyan helyzetbe, mikor bűvölet hatása alatt állt, nem érdekelte semmi és ilyen formán még egy szamárral való szerelem is megtörtént vele. Mikor kijön a bűvöletből, Oberon visszavarázsolja, akkor ugyanazokkal az érzelmekkel bír, mint annak előtte. Az élet megy tovább. Ezt kell megtanulnia Elisabethnek és rajta keresztül minden megsebzett nőnek.

Mi asszonyok, gyakran eljutunk arra a pontra (ha korona van a fejünkön, ha a szamárral hálunk, jelképes értelemben), hogy a méltóságunkat, az asszonyságunkat, az erőnket össze kell rendezni és szembe kell menni a nagyvilággal. Azt kell mondani, hogy én ezt a kihívást le fogom győzni. Hiszek abban, hogy a gyengébbik nem, valójában az erősebb.

Titánia azt mondja: „Zivatar, szökőár, hurrikán, vad erők, tépjétek szét Oberont, s e földet szilajon, s azokat, kik élvezték nyomorom nézőként!”. Előbb kiadja dühét, majd használni kezdi az eszét. „Nagy csapda veled a tündérszövetség, felmondom, mielőtt bármi jöhetne még!”

Sisi és Titánia milliószor átélte azt, hogy csúfot űztek belőlük, megcsalták őket. Hányszor vagyunk így mi nők. A mix befejezése mégis az, hogy életünk során az ilyen helyzetekben, venni kell egy nagy levegőt és azt mondani, hogy folytatom tovább.

Téged a pályád során sok ilyen nagy nőalak talált meg, akik tudják, hogy hogyan kell ezt a bizonyos nagy levegőt venni: Scarlett O’ Hara (Elfújta a szél), Lady Ashton (Lady Budapest), Lucia (Nők az idegösszeomlás szélén).

Olyan karakter is akadt bőven, akit végzetesen próbára tett a sors: Mrs.Vane (Dorian Gray), Lucy Harris (Jekyll és Hyde).

Ezekkel a szerepekkel gondoltak rám a rendezők. Talán azért, mert tudom az igazságát, hogy mi van, amikor elhangzik a „lehetnék tán…” mondat.  Nem, semmi, nincs ilyen. Mi lehetnék? Hiszen ezekben a csalódásokban teljesen mindegy, hogy az ember királynő, szolgáló vagy utcalány.

A Jekyll és Hyde című musicalben Lucy Harris voltam, aki London külvárosában született a Vörös Patkányban, és ki volt szolgáltatva minden elmebetegnek. Álmodott egy gyönyörű jövőről, ahogyan Sisi álmodott egy emberséges életről. Van egy pont, ahol már mindegy hova születtél. A hatalmad abban van, hogy meg tudsz-e küzdeni magadért.

Biztos vagyok benne, hogy rengeteg női rajongód van, akik ezek miatt az erős asszonyok miatt váltak rajongóvá. Ezek az asszonyok ott vannak mind benned és rendkívüli erővel, átéléssel tudod prezentálni őket a filozofikus dalok által.

Mert ezek a szerepek erőt adnak nekem is, miközben csinálom. Bizony volt, hogy a közönség soraiból kaptam vissza, hogy amikor ő elvált a párjától, akkor folyamatosan az Elisabeth nagydalt hallgatta vagy az Új lét című dalt a Jekyllből, mert az szólt arról, hogy…

Volt olyan néző, aki elmondta, hogy zsinórban nézte a Nők az idegösszeomlás szélén musicalt, mert azt érezte, az róla szól.

Ezeket a mondatokat nem engedem el a fülem mellett, hanem teljes odafordulással hallgatom meg.

Miután én hónapokig dolgozom egy darabon, talán egy koncerten már azt az esszenciát tudom átnyújtani, amiben benne van az erő, a tanulság, vagy az a pici remény, amibe kapaszkodni lehet.

A Lady Budapest egyik ünnepi előadását láttam, egy minden szempontból rendkívül jól sikerült előadást. Nagyon megrázott mikor Lady Asthon ott áll a színpadon kombinéban, megalázva, meggyalázva.

Igazából játék közben át tudom ereszteni magamon az érzelmeket, és hangulatokat. Jó empatikus készséggel rendelkezem, de azért velem is rengeteg minden történt már életem során. Én egy boldogságra törekvő, harmóniára vágyó, mániákusan küzdő valaki vagyok. Nagyon bele tudok helyezkedni a történetekbe.

Ahogyan a darabjaimban, úgy civil életemben is mindig megtalálom a nehéz helyzetekben a kitörési pontot. „A sírás mit sem ér, csak te vagy az esély, nem más Lady Budapest”. Nem szabad másoktól várni, neked kell megoldani az életed. Túl sokáig nem szabad sírdogálni. Keresni kell a megoldást.

Egyszer azt mondtad nem mindig sikerül.

Nem mindig sikerül, persze, de attól az elhatározásnak ott kell lennie. Én mindig is nagy küzdő voltam. Drámai nőalakokat játszom, a karaktereimnek nem mindig sikerül, szoktam is viccelődni ezzel koncerteken, hogy én nem mindig élem túl a darab végét, de a saját életemben mindig ki tudtam vívni a szabadságom.

Volt egy hosszú időszaka az Operettszínháznak, amikor nem engedett el benneteket, vezető színészeket más színpadokra.

Volt egy olyan szakasz, ez körülbelül a pályám tízedik événél lehetett, amikor szárnyaltam volna. Hívtak is más színházakhoz, más szerepekbe vendégként. De nem engedett az Operettszínház.

A Jekyll és Hyde-nál sikerült áttörnöm ezt a falat, illetve játszottam még a Mágnás Miskában Kecskeméten.  

Lucy Harris szerepénél éreztem azt a szívem mélyén, hogy ez egy olyan drámai főszerep, ami nem mehet el mellettem, a zenéről nem is beszélve. Örök szerelem maradt a Jekyll. Szóval nem volt okom panaszra, gondoltak rám, sikerünk volt, mindig volt szép és nemes feladatom.

Csúnya szóval élve, használva voltam, jó dolgokra, gondolkodtak bennem, bennünk, mert egy nagyszerű csapatba tartoztam: Dolhai Attila, Szabó P. Szilveszter… Soroljam még?

Megvolt a jutalma, hogy maradtunk, és persze ára is volt.  Fájt a szívem, még sírtam is, nagy harcom is volt az igazgatósággal, de a színházi vezetés is ráérzett arra, hogy melyik az a feladat, ami valóban siker lett a külső helyszínen.

Igazából nem volt az az érzésem, hogy bármi kimaradt volna a pályámon, hogy a művészi szabadságot ne élhettem volna át.

Apropó, szabadság. Túl vagytok a Szabadság vándorai bemutatón. Van valami, amiért nagyon különleges számodra ez az előadás.

Samura gondolsz? Igen, a kisfiammal együtt játszunk a darabban. Fantasztikus érzés.

Még akkor mondtam „igent” a szerepre, amikor minden képlékeny volt, semmit sem lehetett tudni róla. Janka lányom születése óta veszek részt a Lovas Színház életében. Az egy teljesen más világ, én csak kirándulok oda, de sokan vannak, akiknek ez életforma. Együtt lélegeznek a lovakkal. Bátran mondhatom, olyan hihetetlen energia áramlik ezekből a hatalmas állatokból, ami fantasztikus töltést ad az embernek.

Samu is benne van az előadásban. Furcsa helyzet. Nagyon büszke vagyok rá. Kapott egy instrukciót, kiállt és helyből, elsőre hibátlanul megcsinálta.

Az is érdekes érzés, hogy hozzám fordul „Anya, van egy gyors öltözésem, hogyan oldjam meg…” én pedig azt válaszolom, hogy bíznia kell azokban a kollégákban, akik hátul segítenek. Aggódva figyeltem a takarásból, és őszintén mondva nagyon izgultam érte, a kollégák hessegettek el, hogy ezt hagyjam abba.

Örülök, hogy együtt játszunk. Minden percem boldogság, amikor a családommal vagyok.

Az interjút készítette Jagri Ágnes

Janza Katával számos lehetőségetek van találkozni.

Jegyvásárlás:

Önálló est és karácsonyi koncertek

Apáca Show

Musical Gála a Budapesti Operettszínház közreműködésével a MÜPA-ban

 

[2019.10.20.]