Augusztusban duplázik a PokolgéP a Barba Negra Trackben
Augusztus 21-22-én is a Pokolgép veszi birtokba a Barba Negra Track színpadát.
A koronavírus járványveszély miatt kihirdetett rendelet szerint nem lehet 500 főnél nagyobb zenés, táncos rendezvényeket szervezni.
A Barba Negra csapata úgy döntött, hogy így is biztosítja a hazai zenekarok számára a fellépési lehetőséget és a Track hátuljában kialakítottak egy kisszínpadot, ahol ennyi ember kényelmesen elfér és az időjárás sem tud kibabrálni senkivel.
A PokolgéP számára bizonyosan ünnep lesz ezen a színpadon koncertezni, hiszen tavaly óta nem léptek fel Budapesten. A szokásos év végi (december 30.) Metálkarácsony Tóth Attila betegsége miatt sajnos elmaradt, majd közbeszólt a koronavírus járvány, így már kétszer is el kellet halasztani a koncertet.
Most viszont akkora az érdeklődés a zenekar iránt, hogy dupla bulival készülnek az augusztus 20-i hétvégén. Akinek már nem jutott jegy vagy duplázna, siessen, addig szerezze be a belépőjét, amíg lehet, hiszen limitált a férőhely.
Az augusztus 22-i (szombat) koncert már teltházas, erre a napra érvényesek a decemberi vagy a májusi vagy a júliusi bulira megváltott jegyek is.
Augusztus 21-re (péntek) az előző dátumokra megváltott jegyek NEM érvényesek, erre a napra csak az újonnan vásárolt belépőkkel lehet bejutni.
Mindkét napon lesz előzenekar is, pénteken a Radar, szombaton a Twister lép fel a PokolgéP előtt.
Jó hír, hogy elkészült a zenekar 35. jubileumi koncert DVD-je, amit először majd a Trackben lehet megvásárolni.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.