OM: Már megint - Vadonatúj dal Csató Péter közreműködésével
Új dallal, és a hozzá készített egyedi AI videóval jelentkezett a Vijaya Gauranga das gitáros vezette OM zenekar. A még 2010-ben indult, majd egy hosszabb szünet után három éve újra aktív - ex-Mantra tagok alapította - formációnak tavaly november elején jelent meg a harmadik nagylemeze, a 14 tételes Töredék. Azonban mivel kreatív ötletekben azóta sincs hiány, ezúttal már egy friss szerzeményt mutatnak be - a Már megint című dalban Csató Péter (Replika) énekel, vendégként.
VGD a dalról és a klipről: “Ahogy emlegettem több helyen is, nem álltunk le, folyamatosan születnek a dalok. Ilyenkor nagyon nehéz megállni, hogy ne publikáljuk rögtön, de most már tényleg sok idő telt el… (nevet) Csató Peti, régi barátommal közösen választottuk ezt a dalt, de illik is hozzá rendesen, nem kicsit replikás lett így. A számhoz készült klip érdekessége, hogy AI által készített képekből, és azokból generált videókból állítottam össze. Nyilván én voltam a kiinduló forrás, de félelmetes, hogy hol tart a technológia. Persze igaz ez a hangra is, ahol digitális erősítők gombjait csavargatjuk, és nem létező hangfalak előtt cserélgetjük/tologatjuk a nem létező mikrofonokat. Szerintem a végeredmény a lényeg, az pedig brutál!”
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.