Új dal, nagykoncertek, Bamako - a Tankcsapda erős évre készül
Megérkezett a készülő Tankcsapda album következő dala, a ‘Kér a Nép’, amely zeneileg és vizuálisan is új irányokat hoz a zenekar világába. A friss szerzemény különlegessége, hogy két legendás gitáros, Tátrai Tibor és Lukács Peta is közreműködik benne, akik játékukkal új energiákat adtak a dalnak.
A klip rendezője a zenekarral évek óta együtt dolgozó Tokay Péter, aki a szeptemberben megjelent ‘Mondd ki a nevemet’ videót is készítette. A filmes csapat ezúttal egy letisztult, modern látványvilággal hangsúlyozza a dal mondanivalóját.
„A készülő új Tankcsapda album következő dala, amit nagy örömmel mutatunk be, annál is inkább, mert megtisztelő, hogy ebben a dalban két olyan ismert, elismert és kiváló gitárossal dolgozhattunk együtt, mint Tátrai Tibusz és Lukács Peta! Igazi örömzenélés volt a stúdióban, és persze a klipforgatás is nagyon jó hangulatban telt. A dal mondanivalója pedig – ahogy az elmúlt évtizedekben a ’csapdától már megszokhattuk – a körülöttünk lévő világra, az abban zajló eseményekre és az ezzel kapcsolatos érzéseinkre reflektál, ezeket fogalmazza meg.” – mondta Lukács Laci.
„Azt, hogy ez ott így összeállt és megszületett, először fel sem fogtam. Nem is láttam, hogy mi lesz belőle, csak azt éreztem, hogy hihetetlenül erős anyag születik – ha szabad ilyen szerényen fogalmaznom. Brutálisan erős.”- idézte fel Tátrai Tibor.
„Aztán amikor elkészült a képi verzió is, leültem megnézni, és könnybe lábadt a szemem. A rendezés, a vizuális megvalósítás annyira passzolt az egészhez, minden egyben volt: egy gondolat, egy üzenet, egy energia. Egyszerűen elképesztő. Nagyon köszönöm, hogy végül belevágtunk ebbe, ritka az ilyen élmény.”
A Tátrai Tiborral és Lukács Petával készült ’Kér a Nép’ élő premierjére, sem kell sokat várni, Tibuszék ott lesznek a Tankcsapda évzáró koncertjén Debrecenben, december 29-én a Főnix Arénában, ahol a színpadon fellépnek a 2025-ös nyári turné vendéggitárosai is. Jegyek
A zenekart a tavasz előtt még egy rendkívüli kihívás is várja: februárban Lukács Laci és Fejes Tomi is részt vesz a Budapest–Bamako Rallyn, a 9173 kilométeres afrikai táv biztos, hogy komoly erőpróbát és izgalmas kalandot jelent majd.
2026. március 28-án pedig a Papp László Budapest Sportarénában nyitják az évet, ahol a készülő új album már megjelent dalai is meghatározó szerepet kapnak majd. Jegyek
Fotó: Tankcsapda - Busi Bálint
[2025.12.04.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.