Mondd Dolly, felnőttem?  - Kékes Zoli emlékére

Pár nap van hátra a temetésig, mégis nagyon nehéz még mindig elfogadni, hogy Sziszi, azaz Kékes Zoli, a Dolly Roll ikonikus alakja nincs többé. Nehéz erről írni, mert valahogy ebbe soha nem gondoltam bele. A Dolly Roll? A gyerekkorom, a kamaszkorom. S most úgy érzem, felnőttem. Nem így akartam…

Vagy csak a gyermeki lelkem tündér ragyogása fakult meg egy kicsit? Olyan ember ment el, akiről valahogy nem tudtam elképzelni hogy egyszer csak nem lesz többet. Hiszen ott volt velem a kezdetektől, a Dolly és a Sziszi, na meg a nagy szerelem, a Richie… A Dolly Rollban ők ketten az állandóságot képviselték, Richie pedig a jóképű kedves srácot, aki miatt elkezdtem dobolni… 1992-ben, 8 évesen a Rock and Rollra hívlak volt az a lemez, amivel végérvényesen elvesztem… A zene és a Dolly Roll magával ragadt. Az egy évvel később rögzített fél órás show-t ki tudja hányszor néztem meg...Dolly, Sziszi, Richie, na meg a Pedro, aki az ország egyik legjobb szaxofonosaként csatlakozott többször is a csapathoz. Tudtam kívülről a dalszövegeket, a mozdulatokat…

Amikor elestem biciklivel és tetanusz kaptam, ez a műsor ment VHS-ről, vigasztalásként. Anyukám Erzsébet királynéról szóló könyvét mindenáron el akartam olvasni, hiszen rá volt írva, hogy Sissi, s nekem a Sziszi az a Kékes Zoli… Ha rossz fát tettem a tűzte, anyukám elvette a Dolly Roll kazettáim… Mert ahogy múlt az idő, egyre több és több lett: Rég volt, szép volt, Simogass napsugár, Ébreszd fel a szívemet, Ábrándos szép napok, Gondolsz-e majd rám, Beat-turmix, a Tipi Tapi lemezek… Sorra gyűltek és imádtam mindegyiket. Láttam, fekete-fehérben lépnek fel, Dollynak és a srácoknak is iszonyatosan jól állt. Szüleimtől fekete-fehér ágyat kaptam, mert az „dollyrollos” volt…

Az iskolai Tátikákon naná, hogy arra kellett szavazni, aki Dolly-t személyesítette meg, mert én soha nem mertem…Ahogy nőttem, úgy ismertem meg a korábbi Dolly Roll-t, majd a Hungáriát és rájöttem, hogy mind-mind nekem szólnak. A zene, a dalok, a fazonok. Kékes Zoli a Hungária Beatles láz lemezen is ott volt, gitározott, énekelt. Az Ilyen show nem volt még, vagy a Jöjj el szerelemre hívlak is mind ott viselik Zoli játékát. A Szerelmes lapgitárok vagy a Levelek a falon is olyan nóták, amelyben ott volt a Kékes. Olvastam a Dollywood sztorit, jártam koncertekre és érdekelt minden, ami a zenekarral kapcsolatos…

Harminckét éves leszek, s rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen talán nem is nagyon telt el úgy nap, hogy Kékes Zoli hihetetlen gazdag munkásságából valamit ne hallgassak.

Azon a bizonyos napon valahogy, valami nagyon messzire költözött belőlem. Elment a Sziszi. Egy olyan valaki, akivel szinte együtt töltöttem a gyermekkorom. S tényleg, még a lánya dalát, a „Három éjjel, három nappal”-t is imádtam…  S most nincs már Kékes Zoli…

Az én érzéseimről, gyászomról írok, miközben elképzelni sem tudom, mit érezhet Dolly, akit Csepregi Éva mellett a legnagyobb magyar énekesnőnek tartok. Dolly, aki talán még Kékes Zolinál is többet jelent, akinek a hangja mindig, minden hangulatra megfelelő. Energikus, fantasztikus és olyan hangja van, hogy páratlan. Nekem Dolly a nő, akire fel lehet nézni, akinek olyan stílusa van, amely soha nem erőltetett, soha nem kényszeres, akinek a színpad a lételeme, aki mosolyog és ragyog a színpadon.

(Fotó: Facebook, Tomkovits Miklós)

S most arra kell gondoljak, hogy Dolly vajon hogy van, hogy tud ezzel a hírrel és megmásíthatatlannal megbirkózni. Minden tiszteletemmel és 1992 óta tartó szeretetemmel kívánok neki nagyon sok erőt és remélem a színpad gyógyír lehet a sebeire. Zoli nélkül már semmi sem lesz olyan, mint régen, de a dalokban itt él velünk továbbra is.

Csak magával vitte gyermeki lelkem egy darabját… Isten Veled Sziszi… 

– HAK –

[2017.02.03.]