2024. november 25. | hétfő | Katalin nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
A MINI-klub születésnapja, avagy 40 éve a Bem rockparton
Meglepő történetek hazai rocktörténelemből 1. - A Hőskor
Meglepő történetek hazai rocktörténelemből 2. - azok a virágos '70-es évek
Meglepő történetek hazai rocktörténelemből 3.: new wave - a '80-as évek
Forró hangulat a Nazareth koncerten + fotókkal
Kapcsolatok
Legnépszerűbb csengőhangok

Meglepő történetek hazai rocktörténelemből 4.: Ősrobbanás - magyarock

A ’80-as végén az egész Kelet-Európai régiót érintő politikai változások jelentősen megváltoztatták Magyarország zenei térképét is. Végre beleláthattunk a nyugati világ szokásaiba, végre mindenhez hozzá lehetett jutni ami szükséges volt ahhoz, hogy a zenekarok fel tudják venni a versenyt a külföldi bandákkal. Sajnos a jó dolgokkal azonban megérkeztek a zenei „hulladékok” is.

Sorozatunk hamaradik része: Meglepő történetek hazai rocktörténelemből 3.: new wave - a '80-as évek

Amikor a ’90-es évekbe sétált be a világ, akkor már érezhető volt, hogy óriási változások következnek. Már rég nincsenek diákmozgalmak, már senkit sem érdekelnek a háborúk (kivéve az érintett országokat és a fegyverkereskedőket), nincsenek nagy formátumú politikusok. Mindenkit bekebelezett a pénz irányította társadalom, már semmi nem számít. (Nekem a mai napig hiányzik John Lennon, aki egy-egy mondatával, dalával mindig lökött egyet azokon, akik kezdtek már semmiben sem hinni.)

Hol is tartunk? Lecsengett a new wave őrület, vagy inkább átalakult. Az addig nagyjából ezer zenei stílus további millióra robbant szét. Most már nap mint nap jelentkeztek új és új stílusok, zenekarok. A média mindenre ugrott, nem tudták ugyanis, hogy miből lesz újabb nagy durranás. A menedzserek, kiadók ontották a „sztárokat”, a jó nép meg be is nyelte, de tövig. Gyakorlatilag mindenki hangszert ragadott, aki csak tehette (sajnos az is, akinek köze sem volt hozzá). Igazából két jelentős vonulat mutatkozott. Mindkettő az újhullámból nőtt ki.

Az egyik a színtiszta elektronikus muzsika vonulata, a techno volt. Ez egy nagyon dübörgős, hangszert még véletlenül sem használó stílus volt. Elsősorban Európában terjedt el, azzal párhuzamosan, ahogy a Dél-Amerikából érkező drogok elárasztották az öreg kontinenst. Nem csodálkoznék, ha egyszer kiderülne, hogy a drogbárók találták volna ki a technót, ugyanis a szer nélkül hallgathatatlan. Nem mintha nem lett volna jelen a drog már a 60-as évektől Európában, de nem ennyi és nem ilyen. A hippik időnként elnyomtak egy füves cigit, vagy benyeltek egy kis LSD-t, de nem volt ennyire durva.

A szintetikus szerekhez szintetikus muzsika dukál

Az évtized végére már olyan stádiumba jutott ez a dolog, hogy bizonyos szerek, csak egy (maximum két) komponensben tértek el egy kerti műanyag széktől. Ilyeneket vettek magukhoz a Mayday-re járó fiatalok, ehhez még jött a „zene” és az irgalmatlan hangerő. Mind a droghoz, mind az ezer fajta elektromos muzsikához (trance, acid, goa, stb.) hatalmas felszerelés kellett. Ál quadro hangzás, tökéletesen felesleges világítás (stroboszkóp) és neonszínű öltözék.

Hajlok rá, hogy akik ezt a zenei stílust megalkották, azokat is a fogyasztói társadalom – mindent eladni mindenkinek – elve vezérelte. Megjelentek a DJ-k. Már nem volt szükség gitárra, meg dobra (ezeken játszani is tudni kéne), csak venni kellett egy tonna lemezt, meg egy jó számítógépet és bárkiből válhatott „hős”. Semmilyen zenei előképzettség nem szükségeltetik, nincs is rá idő, hogy kivárjuk mire megtanulja valaki az A-dúrt.

A másik irányzat talán még gusztustalanabb volt. Megjelentek az ún. playback „zenekarok”. Az úgy volt, hogy összeválogattak néhány sima arcú kiscsávót, írtak nekik dalokat, feljátszották, felénekelték a stúdióban, őket meg kirakták a kirakatba és a kész anyaggal felállították a srácokat (lányokat) a színpadra tátogni, meg táncolni. Hát ez meg mi?

Take That, Bros, New Kids on The Block, Spice Girls, stb. Emlékszel még rájuk? Nem? Nem is érdemes. Nem csináltak rocktörténelmet. A baj akkor következett be, amikor elkezdték elhinni magukról, hogy tényleg királyok. Hát nem! Ilyenkor a „menedzser” (szerencsésebb zenei vállalkozónak hívni) jól seggberúgta őket és egy nap alatt gyártott egy másik bandát. Az ilyen ugri-bugri csapatokból lettek a rapbandák is. Ugyanaz a felállás, csak más a muzsika. Mondanivaló továbbra sincs, csak a véget nem érő duma.

Persze a ’90-es évek rapzenekarai némileg hordozták a blues jegyeit, már csak azért is mondhatjuk ezt, mert ezen csapatok legtöbbje fekete fickókból, csajokból állt. Valamint a delta blues jellemzője a ritmusos szövegmondás. És mit csináltak a rockzenekarok eközben? Nos, ismét zseniálisat húztak. Amikor már teljesen tele volt a tökük a mindenféle félkész (vagy még félig sem kész) produkciókkal, merész lépésre határozták el magukat.

Úgy döntöttek, hogy az igazi muzsikához nem kell feltétlenül óriási felszerelés, meg hangerő, meg mindenféle technikai kütyü. Egyszerűen „lekapcsolták az áramot”. Megalkották az unplugged stílust. Felhívás keringőre! Na ezt csináljátok utánunk, ha tudjátok. Rajtuk kívül senki nem tudta (tudja). Elég egy doboz gitár, meg dob (akusztikus), meg nagybőgő. Az áttörést az öregek csinálták. A Led Zeppelin „Unledded” albuma megadta az irányt és szerencsére számos követőre akadt (Nirvana, Aerosmith, U2, Kiss, stb.). Ismét bebizonyosodott, hogy a rockzenét NEM LEHET LEÍRNI! Mindent és mindenkit túlél! Ez nem volt másképpen Magyarországon sem, csak kicsit korcs formában.

Én az időt nem sajnálom, csak élni szeretnék…” – Prognózis

Azt hiszem, ebben a ’80-as években íródott sorban benne van minden, amit a ’90-es évek elején (is) gondoltunk itthon. A kissé váratlan politikai fordulat (aki azt mondja, hogy lehetett tudni, az hazudik) következtében kinyíltak a világ kapui Magyarország előtt. Persze a nyugat nem látott bennünk mást, mint potenciális fogyasztókat.

Megjelentek a parabola-antennák, a bulvársajtó, és elindultak a kereskedelmi tévék. Csak úgy ömlött ránk a szar. A világ nyugati felén észrevehető a változás folyamata. A zene is mindig úgy változott, ahogy a világ. Nálunk viszont az történt, hogy készen kaptunk mindent. Kipróbált kaják, piák, felszerelések és zenék. Egyszeriben ránk zuhant minden. Hamburger, kóla, márkás ruhák, autók.

Míg a „kapitalista” társadalmakban megtanulták az emberek a demokrácia játékszabályait, addig itthon „amit nem tilos, azt szabad” elv érvényesült (még ma is). A világ néhány évtized alatt több évszázadnyi tudást halmozott fel, nekünk pedig nem maradt időnk megtanulni, hogyan használjuk ezeket fel magunk és kicsiny országunk számára.
 
Így volt ez a muzsikában is. Már senki nem mondta meg, hogy mit szabad és mit nem, mi a jó és mi a hulladék. Kicsit úgy éreztük magunkat, mint az ovisok, akiknek az óvónéni a zebra előtt engedi el a kezüket. A szabad választás hatalmával nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Mindent beszoptunk, amit az újságok írtak és mindenkiről elhittük azt, amit mondtak.

Nem úsztuk meg a zenei irányzatok beömlését sem. Ez talán nem is annyira baj, amennyiben képesek vagyunk kiválogatni a gyöngyszemeket a szarból. Nálunk minden egy kicsit tovább tartott, egy kicsit lassabban változott. Míg a Kajagoogoo két lemez után eltűnt a süllyesztőben, itthon az Első Emelet vagy öt albumot csinált. Már rég a századik táncos (komikus) playback zenekar is letűnt, amikor nálunk a Manhattan új albummal jelentkezett.

Bár a javunkra írhatjuk, hogy Magyarországon a ’90-es évek elején még a playback zenekarok is muzsikusokból verbuválódtak. Aztán persze jöttek a „műanyag” sztárocskák. Jó nagy szilikoncsöcs, meg barna bőr és kész az aranylemez. Csakhogy az aranylemez a ’70-es években 100 ezer eladott példány után járt, ma meg 15 ezer. Egy kisebb pesti kerület. Vérlázító produkciókat láthatunk, mindenhol. A Mayday itthon is teret hódított, aztán lassan eltűnt, akárcsak a rap hazai képviselői.

Jó ha tudjuk, hogy ennek prózai oka van, a magyar nyelv ugyanis nem alkalmas erre a szövegmondásos, ritmus alapú stílusra. Ennyi. Ami viszont a mienk (és csak mienk), az a Sziget Fesztivál. A ’93-ban indult sorozat még egy csöppet sem volt profi, még egy kicsit sem volt fennakadásoktól mentes, de a célt elérte. A mára Európa legnagyobb zenei fesztiváljává avandzsálódott Sziget azzal a gondolattal indult, hogy össze kell hozni azokat a srácokat, akik ugyanúgy nem találják a helyüket az új világban, mint maguk a szervezők. A „Kell egy hét együttlét” szlogen egy telitalálat. Csak értékelhető, élő produkcióval lehetett bekerülni.

És kik voltak azok, akik képesek voltak élőben muzsikálni? A rockzenekarok és az underground bandák. Hát erről szóltak az első Sziget Fesztiválok. Ilyen módon próbálták visszaadni a muzsikálás tekintélyét. Tehát ez a fesztivál ÜGY lett! Volt miért hajtani, volt egy hely, ahol a zenekarok és a közönség ismét egymásra talált. Akiket már az első években magába szippantott a fogyasztói társadalom, azok le „drogdszigetezték”, meg „alkoholszigetezték” a fesztivált. Nem látták a fától az erdőt, nem voltak olyan szellemi szinten, hogy kiválogassák a gyöngyöt a szarból (hogy magamat idézzem). Azonban le merném fogadni, hogy ma már ők is kilátogatnak.

Persze ma már a Sziget sem az ami volt, de ezt most hagyjuk. Megnyíltak országszerte a rock-kocsmák, zenekarokkal, jobbnál jobb sörökkel. Az új rockstílusoknak (hard core, nu metal, grounge, stb.) megfelelően alakultak az új zenekarok. A felszerelés már nem volt probléma többé. A lemezszerződés már nem hozta lázba a bandákat, ha akartak kibéreltek egy stúdiót és csináltak maguknak albumot, amit a bulikon el is adtak. A média persze még mindig nem tekintette „képernyőképesnek” őket, de a srácok már tudták, hogy nem kell feltétlenül a tévében látni a kedvenceket. Elmentek egy koncertre és bármikor találkozhattak velük.

Végre félelem nélkül lehetett Rice bulikra menni. Végre megjelenhetett lemezen az Edda Vörös tigrise (annak idején be volt tiltva a nóta), a Mobil megtöltötte a Fradi-pályát (Schuszter Lóri még politikai szerepet is vállalt) és jöttek a fiatalok. Eltűntek a klasszikus értelemben vett amatőr zenekarok. Már senki nem állt (rock zenekarokról van szó) félkész produkcióval a színpadra.

Már csak a nyelvből lehetett rájönni, hogy magyar zenekart hallunk. Elindultak a rockzenei képzőtáborok, megnyitottak a „könnyűzenei” iskolák. Póka Egon vezérletével elindult Kőbányán (hol máshol) a „rock-főiskola”. Onnan nem jön ki gyenge tudású muzsikus, abban biztosak lehettek. Jöttek a külföldi bandák, újabb és újabb híveket toborozni és megpezsdíteni a hazai rockzenei életet.

Mire az ezredfordulóhoz értünk, zeneileg Magyarország utolérte a „fejlettebb” nyugatot. Nyugodtan mondhatom, hogy semmivel sem rosszabbak a magyar muzsikusok, mint a külföldiek és a lemezek ugyanolyan jól szólnak már, mint a külhoniak.

A jövő héten megpróbálom nektek összefoglalni, hogy mi is történt az elmúlt 30, 40 évben a magyarországi könnyűzenében. Megpróbálom előrevetíteni, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő pár évben.

Akit részletesebben is érdekel a téma, „Rock ’N Roll Szubjektív” című kötetemben utánanézhet, ha megrendeli tőlem a Rizsa28@gmail.com e-mail címen!

-paya-

[2009.06.01.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között szolgáltatás [2024.11.23.]
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között szolgáltatás [2024.11.22.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Legolvasottabb cikkek

Megnéztük - szuperhősök és vikingek metal bulija a Barba Negraban
November 03-án két...

Megnéztük az Animal Cannibalst a Zene Házában - képekkel
Élő zenekaros koncertet adott az...

Megnéztük Horváth Tomi Halloween partyját a Barba Negraban
Valóban verhetetlen - Frank Turner visszatért Budapestre!
Álom Színházban jártunk - megnéztük a Dream Theater koncertjét Mike Portnoy visszatérésével
Brit Floyd koncertbeszámoló - Ha nincs ló, tényleg jó a szamár is!
Megnéztük Reviczky Gábor visszatérését a Magyar Színházban
beszámolók még