Elsőként a Quantum XXL vehette birtokba a Csillag Születik színpadát, akik az első élő adás alatt a legtöbb pontot kapták. Ám továbbra is kemény munkával készültek, ezúttal saját koreográfiájuk az Optimus Prime címet kapta, amely iránt Puzsér Róbert a produkció alatt ütemes fejbólogatással fejezte ki érdeklődését. »
A falu csalogányának is nevezhetnénk a Csillag Születik legújabb felfedezettjét, akit máris a brit Paul Potts-hoz hasonlítanak. Ő volt az az egyszerű, és valljuk be csúnya férfi, aki a színpadra állva valódi operaénekessé változott, és ahogy énekelni kezdett, a szájak is tátva maradtak. És ő volt az az énekes, aki 2007-ben tehetsége révén a Britain’s Got Talent című tehetségkutató első szériájának végén győztesként lépett elő. »
Ricsi és Krisztián nem vitatja, hogy Puzsér Róbert bírálatának is van alapja, de mégis a velük kicsit kedvesebb Hajós András szavaiból akarnak erőt meríteni a következő élő adásra. »
János tehetségét nagyjából 10 éve fedezték fel, mégsem hallott róla senki egészen az RTL Klub tehetségkutatójának első válogató adásáig. A férfi egy egyszerű magyar nótát, az Egy rózsaszál kezdetű dalt adta elő, amellyel mindenkit lenyűgözött. »